2021
2021. március 19., péntek
Napi felülről:
„Áldjon meg téged az Örökkévaló, és őrizzen meg téged!”
Mózes negyedik könyve 6. rész 24. vers *
Áldott pénteket, biztonságban és szeretetben megélt napot kívánok minden testvéremnek!
A sok fontos vágyunk mellett, de valójában azok előtt a legnagyobb szükségünk a Mindenható jelenlétére, folyamatos áldására és óvó-védő hatalmára van. Ezek nélkül csak fél életet élhetünk, mert zárva marad az az ajtó, ami a mennyre nyílik, rejtve marad az az út, amely felfelé vezet, és nem jut el a lelkünkig az Atya éltető szava. Pedig ezek az égi csatornák megnyíltak Jézus Krisztusban, hogy megöntözzék a száraz szívek göröngyeit, életet hozzanak a sivár pusztaságba és hazavezessék az eltévedt lelket. Rajtunk múlik, hogy ezek az áldások megnyugszanak-e a rajtunk, mert otthonra találnak, vagy a sok „fontosabb” vággyal és teherrel megtöltött szívünk zárva tart előttük. Isten jelenlétének a megérkezése tényleg megváltoztatja az életünket, felcseréli a fontossági sorrendeket és átformálja a jellemünket, de csak a saját kérésünkre, a szívünk őszinte hite és nyitottsága szerint. Amíg Isten áldása és védelme velünk van, addig az élet legnagyobb viharai is a javunkra alakulnak, a legsúlyosabb terhek nem összenyomnak, hanem megerősítenek.
Uram, köszönöm, hogy megnyitottad számomra is az áldások forrását, ez éltet és ez az én legnagyobb kincsem!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. március 18., csütörtök
Napi felülről:
„Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben, hiszen tudjátok, hogy ehhez hasonló szenvedést állnak ki testvéreitek is mindenhol az egész világon.”
Péter első levele 5. rész 8-9. vers*
Áldott csütörtököt, kitartó küzdelmet és hit általi győzelmeket kívánok minden testvéremnek a gonosz összes próbálkozásával szemben!
Borzalmas az a sok szenvedés, amit ember embernek okoz és kivétel nélkül valamilyen sajátos igazság alapján. Ez a megmart, megsebzett és elvadult lélek igazsága, ami kivétel nélkül felhatalmazást ad a nyilvánvalóan gonosz eszközök alkalmazására is a céljai érdekében. Irigység, rágalmazás, ítélkezés, gyűlölet, bántalmazás, megalázás és léleknyomorítás csak néhány harapásnyom, amit mi okozunk, de ott van benne mindig az ordító oroszlán dühe. Pedig nem szükséges sem félelemben élnünk, sem félelmet gerjesztenünk magunk körül. Bármilyen veszedelmesnek is látszik az ellenség, csak azokat van hatalma magával ragadni, akik saját gondolataik alapján, egyedül és Istenben vetett hit nélkül néznek vele szembe. A józan, bölcs, kiegyensúlyozott és hittel érző és látó szív azonnal megérzi a gonosz leheletét még akkor is, amikor a megtévesztés fala mögött leselkedik. A kísértővel nem lehet megbarátkozni, vagy kiegyezni, csak ellenállni vagy behódolni. Mi azonban nem meghátrálásra születtünk, hanem bátor hitre, hogy teljes életet nyerjünk! A mennyei Atya jelenléte a biztosíték arra, hogy semmilyen veszedelem nem ragadhat le bennünket, sőt a szenvedéseken keresztül megerősödhetünk, hogy egyre hősiesebb hitharcosok legyünk.
Uram, köszönöm, hogy a szenvedések, nehézségek ideje is a benned való megerősödésem lehetősége!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. március 17., szerda
Napi felülről:
„Aki igazságra és hűségre törekszik, életet, igazságot és megbecsülést talál.”
Példabeszédek könyve 21. rész 21. vers*
Áldott szerdát, hűséges szeretettel, éltető igazsággal megélt napot kívánok minden testvéremnek!
Az igazi kincseink határozzák meg az életünket. Ami fontos és érték számunkra, azért hajlandóak leszünk feláldozni rengeteg pénz, időt és energiát, ezért nem mindegy, mire törekszünk, mire szánjuk rá törékeny létünket. A szívünk akkor boldog, ha a kincseiben gyönyörködhet és biztonságban tudhatja azokat, de rettentően elkeseredett és beteg lesz, ha nélkülöznie kell őket. Amikor tárgyakhoz, pénzen megvehető értékekhez kezdünk kötődni és ezek elérése lesz az életcélunk, veszélyes vizekre tévedünk, ahol sokkal fontosabb értékeket fogunk elveszteni, és amit megnyerünk az is nagyon csalóka lesz. Az emberi kapcsolataink drágagyöngyei már értékállóbbak, és ha igaziak, akkor egy életen át képesek boldogsággal és szeretettel eltölteni a szívünket, ezért érdemes ezeket jól megválasztani és odaadással megőrizni. Még ennél is van azonban egy maradandóbb és ragyogóbb kincs, amit a mennyei Atya készített a számunkra, ez pedig az Ő országa, igazsága és szeretete. Ennek az a különlegessége, hogy, ha ezt megtaláljuk és ragaszkodunk hozzá, akkor ennek a fényében minden más érték is a helyére kerül, ráadásul ezt soha és senki nem veheti el tőlünk, mert örök jótállás jár hozzá.
Uram, köszönöm, hogy az igazi kincseimet mind-mind tőled kaphattam!
*Revideált új fordítás
2021
2021. március 16., kedd
Napi felülről:
„Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.”
Jakab levele 5. rész 9. vers*
Áldott keddet, bátorító és építő gondolatokat, szavakat és türelmes szívet kívánok minden testvéremnek!
A panaszkodás, sóhajtozás és kesergés a lélek könnyei, mert vannak olyan helyzetek, terhek és csalódások, amikor a szív csak sírni tud és ez megkönnyebbülést, megnyugvást hozhat számára. Nagyon veszélyes, amikor valaki ezt megpróbálja elfojtani, elzárni és elrejteni, mert előbb vagy utóbb, de elő fog törni és akkor komoly károkat okozhat. Isten úgy teremtett bennünket, hogy a lelkünknek panaszszobája egészséges esetben az imakamránk legyen! Szükségünk van arra, hogy valahol kikiabáljuk, kisírjuk és végigpanaszkodjuk a dolgainkat, de ennél többre is, hogy valaki törődjön is ezekkel a kesergésekkel, segítsen és bátorítson, vigasztaljon, és ha kell, feddjen meg, mint szerető szülő a gyermekét. Mindez valóságos lehetőség mai is a mennyei Atya huszonnégy órás fogadóóráján, ahol a leterhelt szívünket sürgősségi ellátás és hatékony gyógykezelések várja. Sajnos legtöbbször nem ezt a megoldást választjuk, hanem egymásra és egymás ellen panaszkodunk mindenfelé. Ráadásul egy idő után önmagunk számára észrevétlenül, de a környezetünk szenvedése közepette panaszkodás-függővé válhatunk. Lehet, hogy a panaszod jogos és igazad van, de ha nem jókor és jó helyen öntöd ki, akkor pont a vágyaiddal ellenkező hatást érik el. Téged megbélyegeznek a saját szavaid és azokat is besározzák, akik mellé segítőtársként, szülőként, barátként, testvérként vagy csapattársként lettél rendelve.
Hála legyen az Úrnak, hogy a megoldás az ajtó előtt áll, most még nem azért, hogy elítéljen, hanem, hogy segítsen!
*Revideált új fordítás
2020
2020. május 4., hétfő
Napi felülről:
„Ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni. Hiszen Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által, aki Isten ajándéka a számunkra.” Róma 5,5 (Egyszerű fordítás)
Áldott hétfőt kedves testvéreim!
A mennyei reménység látja a láthatatlant, mert az Atya szeretetére összpontosít.
Ma a két legkisebb fiúnk Levente és Bálint elkezdik az érettségi vizsgáikat. Kérlek ti is imádkozzatok értük!
2020
2020. május 3., vasárnap
Napi felülről:
„A szeretet soha el nem múlik.” (RÚF)
„A szeretet soha el nem fogy.” (Károli)
„A szeretet nem szűnik meg soha.” (Katolikus)
„A szeretet soha alább nem hagy!” (Csia)
1 Korinthus 13,8a
Áldott vasárnapot kívánok testvéreim!
Isten szeretete nem fogyhat el, nem múlhat el, nem szűnhet meg és alább sem hagyhat, mert Ő maga a szeretet és a szeretet forrása is! Ennél a kiapadhatatlan kútnál van a mi igazi otthonunk!
2020
2020. május 2., szombat
Napi felülről:
Isten a menedékünk, és minden erőnk forrása! Ő mindig biztos segítség a bajban!
Zsoltárok 46,1b
Áldott szombatot kívánok nektek testvéreim!
Nézz tükörbe és emlékeztesd magad! Isten nem a kinézeted miatt szeret, hanem, mert gyermeke lettél! Szíved legyen teljesen őszinte és nyitott a menny felé, mert így leszel a Szentlélek otthona. Ő a te valódi erőforrásod!
2020
2020. május 1., péntek
Napi felülről:
Az Örökkévaló nem felejti el az alázatos szegényeket: meglátják, hogy nem hiába reménykedtek benne!
Zsoltárok 9,19
Áldott pénteket testvéreim!
Látszik már emberi remény is a korlátozások enyhítésére. Az Istenben vetett reménységünk azonban ennél sokkal erősebb, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által és ezt mondja: „Bízzatok, itt vagyok veletek, ne féljetek!”
2020
2020. április 30., csütörtök
Napi felülről:
Mutasd meg, Uram, hogy szeretsz minket, és adj nekünk szabadulást!
Zsoltárok 85,8
Áldott csütörtököt kívánok testvéreim!
Istenünk szeretetének éltető ereje legyen látható bennünk egész nap! Édesapámról jó híreket kaptunk. Egyre jobban érzi magát és már nincs szüksége plusz oxigénre. Szívritmuszavara van, amit gyógyszerekkel fognak kezelni.
Áldott legyen az Úr, aki a szabadulást adja!
2020
2020. április 29., szerda
Napi felülről:
Az Örökkévaló ad erőt népének, és megáldja őket békességgel!
Zsoltárok 29,11
Áldott szerdai napot kívánok testvéreim!
Az Úr tőle való erővel töltse be napunkat és békessége, mint várfal őrizze szívünket a félelmek és nehézségek támadása során! Isten vigasztalása pedig kísérjen bennünket egész napon át.