2025. április 28., hétfő

Napi felülről:

„Hiszen gyönyörködik az Örökkévaló népében, megdicsőíti az alázatosakat a megváltásban.”

149 zsoltár 4. vers*

Áldott hétfőt, az Örökkévaló jókedvének és örömének felszabadult átélését kívánom minden testvérem számára!

Az emberi lét egyik kiemelkedő tulajdonsága a jóban, a szépben való őszinte gyönyörködés. Ezzel a csodálattal figyeli az aggódó szülői szív a botladozó lépésekkel, kinyújtott karral felé közeledő kisgyermekét. Ezek mennyei érzések földi hasonlatosságai, mert így lettünk megteremtve. Az Örökkévaló Isten ugyanezzel a hozzáállással tekint mindazokra, akik keresik őt, akik nála találják meg az otthonukat és benne reménykednek. Látszólag a szelídek, az alázatosak, azok, akik a valódi békességre törekednek háttérbe szorulnak a világ farkastörvényei miatt, de végül mégis ők lesznek a győztesek Isten segítségével. Rendkívül látványos a külső szépség és a jó megjelenés, de ennél sokkal többet jelent a lélek tisztasága, a reménység öröme és a szívből jövő szeretet csodálatos mosolya. Ehhez nem pénz kell vagy különleges tehetség, mert minden hozzávaló felülről érkezik, ráadásul ajándékképpen. Akármennyire maszatosak is vagyunk és botladozunk naponként, amíg a mennyei Atya kitárt karjai felé igyekszünk, addig ő gyönyörködni fog bennünk és megtisztít, megszépít jóakarata által!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert gyermekeddé fogadtál és gyönyörködsz bennem, bár nem érdemlem meg!

*Saját fordítás

2025. április 27., vasárnap

Napi felülről:

„Az Örökkévaló, az Úr az én erőm, hiszen olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét és magas helyeken vezeti lépteimet.”

Habakuk könyve 3. rész 19. vers*

Áldott vasárnapot, a mennyei Atya magaslatokra elvezető, és azokon végigkísérő erejét kívánom minden testvérem számára!

A magas csúcsok az ember számára nem csupán a gyönyörködés tárgyai, hanem egyben kihívások is a meghódításukra. A vadállatoknak viszont ez a természetes életterük, hiszen megvan hozzá az fizikai adottságuk és erejük is. Az emberi lélek sem bezártságra született, nem arra, hogy szárnyaszegett, erőtlen és tehetetlen életet éljen, hanem hódításra és uralkodásra kaptunk elhívást a Teremtőtől. Ez a küldetésünk nem változott meg azzal, hogy elhagytuk az Istent, de nélküle ezt akkor sem tudjuk jól és helyesen betölteni. Amikor visszatalálunk az Úrhoz, a szívünk megtér hozzá, akkor elkezd az a mennyei erő munkálkodni bennünk, ami olyan magas helyekre vezet majd bennünket, ahonnan messze el lehet látni, még a halálon túl is. Attól függetlenül, hogy a testünk milyen edzettségben, állapotban van, az Örökkévaló naponta kész új erővel megtölteni a lelkünk reménységét és lépteit, hogy ne maradjunk le egyetlen magaslatról sem. Ne hidd el senkinek, még önmagadnak sem, hogy neked nincs lehetőséged eljutni többre, szebbre és magasabbra, mert amíg az Úr a te Istened, addig az ő tervei és akarata fognak elvezetni egyre feljebb, egészen őhozzá!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy tőled kapok naponta lelki erőt ahhoz, hogy fáradságot nem kímélve egyre feljebb lépdeljek, minél közelebb hozzád!

*Saját fordítás

2025. április 26., szombat

Napi felülről:

„Mindezeket azért tártam fel számotokra, hogy bennem békességet nyerhessetek. A világban szenvedést viseltek el, de bátran bízzatok, én győztem le a világot.”

János evangéliuma 16. rész 33. vers*

Áldott szombatot, Isten minden értelmet meghaladó békességét és győzelmes jelenlétét kívánom valamennyi testvérem számára!

Ebben a világban a szenvedés, a gyötrelem és nyomorúság elválaszthatatlan része lett az életünknek. Nem szeretjük, legszívesebben messze elkerülnénk mindegyiket, de mégis szembe kell nézni velük. Ezzel együtt születünk és így múlik el a testünk. Az egészséges életmód és a különböző gyógyszerek segíthetnek megelőzni vagy enyhíteni a nehézségeket, de kizárni őket nem tudjuk. Jézus Krisztus az életünk teljességét tárja fel előttünk. Azt a megértést, hogy a pillanatnyi problémáink, akármilyen súlyosak is, nem a véget, a kudarcot jelentik számunkra, mert benne teljes mértékben megbízhatunk. Olyan békességet találhatunk, nyerhetünk, kaphatunk általa, amely mennyből való vagyis időtálló és nem a körülményektől függ. A szenvedés jelenléte nem fog eltűnni az életünkből, azt el kell viselnünk, de nem győzhet le bennünket, mert Isten szeretete diadalmaskodott a gonoszság felett. Azt a bátorságot kell magunkra öltenünk, amit felülről kapunk és abban segít, hogy győztesekként lépjünk át a halálból az életre!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert azzal a békességgel ajándékozol meg, amely Jézus Krisztus győzelméből fakad! Bátor bizalommal szeretnék szembenézni a szenvedésekkel, mert te velem vagy!

*Saját fordítás

2025. április 25., péntek

Napi felülről:

„Töltsd be örömmel szolgád lelkét, hiszen hozzád, ó Uram, lelkemet felemelem!”

86. zsoltár 4. vers*

Áldott pénteket, az Istennel megélt örömöt, békességet és reménységet kívánom minden testvérem számára!

Eltűnt az őszinte öröm az életedből? Kiszáradt, terméketlen és reménytelen időszakot élsz meg? Egyrészt tudd meg, hogy ezzel nem vagy egyedül, mert ehhez hasonló élményen sokan átmennek, ha nem is beszélnek róla. Gyakran azért titkoljuk, hogy lelki ürességet érzünk, mert olyan szégyenérzettel társul, amelyet nem szeretnénk mások előtt felvállani. Pedig ezek valóságos és tényleges próbatételek. Olyan jelzőrendszerek, mint a fájdalom vagy a láz. Megmutatják, hogy valami nem működik jól legbelül, vagyis következmények és nem okok. Lehetséges, hogy egy rendezetlen kapcsolat áll a háttérben. Vigyázat, a ki nem beszélt, meg nem bocsátott és el nem engedett viszályok gátként eltorlaszolják az élet természetes folyását. Vagy eltérítik rossz irányba, vagy hirtelen átszakadnak és katasztrófát okoznak. Viszont legtöbbször abból fakad a hiányérzetünk, hogy rossz helyen keressük a boldogságunkat. Az Örökkévalónál van egyedül végtelen és kimeríthetetlen örömforrás, ezért úgy tudunk győztesen túljutni a nehézségeken, ha hozzá visszük terheinket, lelkünket és ürességünk minden kínját. Neki panaszoljuk el bánatunkat, öntjük ki keserűségünket, hogy átadjuk neki a jogot és lehetőséget arra, hogy megújítson és mennyei örömmel töltse be szívünket.

Mennyei Atyám, hálát adok, hiszen te töltöd be örömmel lelkem akkor is, amikor én már kiszáradtam, mert hozzád jövők és hozom minden gondomat!

*Saját fordítás

2025. április 24., csütörtök

Napi felülről:

„Hiszen én vagyok az Örökkévaló Úr, a te Istened, aki erősen tartom jobbodat miközben így szólok hozzád: Ne félj, mert én lettem segítséged!”

Ézsaiás könyve 41. rész 13. vers*

Áldott csütörtököt, Istenünk megtartó és győzelemre segítő erejének megtapasztalását kívánom minden testvérem számára!

Az életünk folyamatos küzdelem, de arra lettünk teremtve, hogy győztesek legyünk. A Teremtőtől kaptuk a parancsot, hogy hódítsuk meg az egész földet és felelősségteljesen uralkodjunk rajta. Ez a létcél azonban rossz irányt vett, mert az Örökkévaló nélkül akartuk mindezt megvalósítani, mintha mi lennénk az Isten. Mi döntjük el mi a jó és mi a gonosz, de ez összezavar mindent. Ami valakinek hasznos, az mások kárára lehet. Ezért a szív megtelt irigységgel, haraggal és fájdalommal, hiszen önző módon gondolkodunk és cselekszünk. Nem szabad gyengének, erőtlennek mutatni magunkat, mert akkor kihasználnak és elnyomnak bennünket. A szeretetre született embert felemészti a kegyetlenség és végül mindannyian vesztesekké válunk. Ez az, amibe nem nyugodott bele a mennyei Atya, ezért jött el hozzánk Jézus Krisztus, hogy változást és segítséget hozzon az életünkbe. Újból kicsiny gyermekké válhatunk, akik felnéznek az apukájukra és élvezik, hogy kézen fogva sétálhatnak vele és közben teljes biztonságban érzik magukat mellette. Ez az Úr jó terve velünk, mert örömmel segít rajtunk!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te vagy az én Istenem! Nem hagysz magamra, nem engedsz el, mert segítségem lettél minden időben!

*Saját fordítás

2025. április 23., szerda

Napi felülről:

„Te menedékhely vagy számomra, a veszedelemtől óvsz, a szabadulás örömével körbeveszel engem! (Szela)”

32. zsoltár 7. vers*

Áldott szerdát, a kiszolgáltatottság helyett a felülről biztosított menedékhely védelmét kívánom minden testvérem számára!

A szívből jövő, felszabadult és tiszta öröm a lélek boldog mosolya. Ezt élhetjük át a sikereink során és a valódi szeretet-kapcsolataink őszinte megélésben. Ez hiányzik olyan nagyon a nehézségek, szorongattatások és a problémák idején. Ezért fáj annyira azok elvesztése, akik sokat jelentettek számunkra, akikkel együtt tudtunk érezni. Tudnunk kell, hogy az Örökkévaló nélkül soha nem lesz teljes az életünk boldogsága, mert arra születtünk, hogy mellette találjuk meg a létünk gyönyörűségét. Ő lesz az a menedékhely, ami az élet viharai között az elrejtettség biztonságát adja. Figyel ránk, mint gondoskodó szülő szeretett gyermekére. Védi és óvja lépteinket, ha pedig elesünk, ő segít talpra állni és továbbmenni. Örömét találja abban, hogy felemel bennünket a reménytelenség sötétsége fölé és kiment a csüggedés hálójából. Tanít, vezet és nevel bölcsessége szerint, mert így leszünk képesek a legtöbbet és legjobbat kihozni magunkból. Ő nem az utolsó szalmaszál, akibe kapaszkodhatunk, hanem minden, amire csak szükségünk lehet, akár bajban vagyunk, akár jól megy a sorunk!

Menyei Atyám, te vagy az én menedékem! Védelmed alatt élhetek és szabadításod öröme körbevesz naponta!

*Saját fordítás

2025. április 22., kedd

Napi felülről:

„Mégiscsak Istennél csendesedj el lelkem, hiszen tőle van a reménységem!”

62. zsoltár 6. vers*

Áldott keddet, az Istennél megtalált elcsendesedés, békesség és reménység biztonságát kívánom minden testvérem számára!

Az életünkre folyamatosan veszély leselkedik. Akár otthon vagyunk, akár utazunk vagy egyszerűen csak végezzük a munkánkat mindenképpen óvatosnak kell lennünk. Ezen felül ott van az a sok rosszindulatú megszólalás, vélemény és megjegyzés, ami rátelepszik a lelkünkre, mint egy súlyos teher, ami alól nagyon nehéz felszabadulni. Tudjuk, hogy nem vagyunk hibátlanok, minket se könnyű elviselni, de mégis vágyunk valamiféle emberségre, megértésre és bizalomra, hogy ne ragadjunk bele a kétségbeesés mocsarába. A mennyei Atya ezért sietett a segítségünkre. Neki van hatalma és terve is arra, hogyan csendesülhet el a szívünk háborgása, miként nyerhetünk élő reménységet és felülről való békességet. Ami ránk vár, az a „mégiscsak” hit használata. Minél nagyobb a sötétség, annál fontosabb a mennyei világosság, minél kilátástalanabb a helyzet, annál lényegesebb Isten szabadító ereje. Nála nyugalmat és biztonságot találhatunk, nem az érdemeink miatt, hanem az ő jóakaratából és kedvességéből. Ez a reménység pedig sohasem fog megszégyeníteni!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nálad lecsendesülhet a lelkem, békességet találhat a szívem és élő reménységet az életem!

*Saját fordítás

2025. április 21., Húsvéthétfő

Napi felülről:

„Hiszen én pontosan ismerem azokat a terveket, amelyeket én magam terveztem veletek kapcsolatban – így szól az Örökkévaló – a békesség terveit és nem a szerencsétlenségét, ezek szerint fogok ajándékozni számotokra jövőt és reménységet.”

Jeremiás könyve 29. rész 11. vers*

Áldott húsvéthétfőt, a mennyei Atya ajándékozó szeretetének békességét és reménységét kívánom minden testvérem számára!

A feltámadás reménysége nem a lélek nyugtatgatása a halál árnyékában, hanem az Örökkévaló jó és drága terve a jövőnkkel kapcsolatban. Húsvét az Isten által ajándékozott élet győzelme, ezért nem lehet alábecsülni jelentőségét. A mennyei Atya nemcsak elhatározta, de végre is hajtotta a megváltásunk csodáját. Megnyílt számunkra a hozzá vezető út, és fény derült szeretetének nagyságára. Ez egy bámulatos örömhír ránk nézve, miközben a legnagyobb áldozatot igényelte Jézus Krisztus részéről. Ezek után teljes bizalommal kérhetjük tőle, hogy legyen meg akarata pontosan és tökéletesen aszerint, amint eltervezte! Amíg neki hiszünk, nála keressük a megoldásokat, addig a békesség tervei fognak kibontakozni az életünkben, amikor elfordulunk tőle és a saját fejünk után megyünk akkor romlás és reménytelenség vár ránk. Mivel az Úr gondolatai messze felette vannak a mi legjobbnak vélt ötleteinknél is, ezért nem érdemes önfejű és keményszívű módon keseregnünk, mert nála, benne és tőle van jövőnk és reménységünk!

Mennyei Atyám, köszönöm jövőt és reménységet ajándékozó szereteted valóságát! Áldott légy, mert Jézus feltámadása által a lehető legjobb megoldás nyílt meg számomra!

*Saját fordítás

2025. április 20., Húsvétvasárnap

Napi felülről:

„Amikor pedig a tanítványok meghallották, hogy Jézus él és láthatóvá vált Mária számára, hitetlenkedtek.”

Márk evangéliuma 16. rész 11. vers*

Áldott húsvétvasárnapot, Jézus feltámadásának félelmet, kétséget és hitetlenkedést legyőző erejét és örömét kívánom minden testvérem számára!

A gyász, a sírás és az elkeseredett szomorúság idejét élték meg a tanítványok húsvét reggelén. Még feldolgozhatatlannak tűntek az elmúlt napok eseményei. Egy felfoghatatlan érzelmi hullámvasútat jártak be. Ebben benne volt Lázár feltámasztásának csodája, a dicsőséges királyi bevonulás, a páskavacsora, a Gecsemáné kert titokzatos története és üzenete. Majd Júdás árulása, személyes gyengeségük, megfutamodásuk és tagadásuk, de a legfájóbb mégis a Mesterük megalázó és érthetetlen halála. A saját hibájukból, félelmeik miatt se elbúcsúzni nem tudtak tőle, se ott lenni a temetésén. A fájdalmukon túl, az önvád és a kilátástalanság telepedett rá a szívükre. Ekkor jutott el hozzájuk a világtörténelem legnagyobb örömhíre. Jézus feltámadt és él! Mária már találkozott, sőt beszélt is vele! Ez elsőre hihetetlenül hangzott, hiszen minden emberi elképzelésen túlmutatott. Nem is adtak azonnal hitelt a hozzájuk eljutott híreknek. Csak az élő Jézussal történt személyes találkozás győzte meg őket végérvényesen. A feltámadt Úr ma is a hitetlenkedésünk, kétségeink és félelmeink csapdájából szeretne kiszabadítani bennünket, hogy teljes bizonyosságunk legyen hatalmában!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert Jézus feltámadt és él! Törd át a hitetlenség és kételkedés minden gátját a szívemben, hogy a menny öröme teljesen az enyém lehessen!

*Saját fordítás

2025. április 19., Nagyszombat

Napi felülről:

Arimátiai József pedig miután finom vászonszövetet vásárolt és levette Jézus testét a keresztről, körbegöngyölte a finom vászonszövettel és elhelyezte egy olyan sírba, ami sziklába lett belevágva, majd odahengerített egy követ a sír bejárata elé.”

Márk evangéliuma 15. rész 46. vers*

Áldott nagyszombatot, az Istent tisztelő hódolatunk és megbecsülésünk bátor felvállalását és kifejezését kívánom minden testvérem részére!

Arimátiai József a nagytanács, vagyis az akkori törvényhozás elismert tagjaként ezen a napon nyíltan és egyértelműen kinyilvánította, hogy milyen nagyra értékelte Jézust. Politikai tekintélyét hasznosítva személyesen kérte el Krisztus testét Pilátustól. Saját, új és igen drága sírboltjába temette méltóságteljes módon és tisztelettel. Ezzel megvallotta, hogy közösséget vállal és kiáll a meggyilkolt rabbi mellett. Még a tanítványok elrejtőztek, addig József, Nikodémus és az asszonyok a félelmeik ellenére sem hagyták magára a halott Jézust. Nem a csodában bíztak, de a szívükre hallgattak, ami arra vezette őket, hogy a tőlük telhető legtöbbet tegyék meg az Úrért. Ezzel ők is az örömhír kitörölhetetlen részévé váltak hitük megélése által. Akkor még nem tudták, hogy a sírra csak ideglenesen lesz szükség, mert a feltámadás ereje feleslegessé teszi azt. Amikor minket is indít és késztet a Lélek, ne habozzunk megtenni mindazt, ami Isten dicsőségét szolgálja, mert nem fogjuk megbánni. Minden igaz, emberi tisztelet és megbecsülés, ami hitből fakad, a mennyei Atyát csodálja! Ennél kevesebbel ne érjük be!

Mennyei Atyám, hálát adok azok példájáért, akiken keresztül bátorítasz és erősítesz, hogy hitem tettei által dicsőítselek téged!

*Saját fordítás

Szeretettel várunk!