2025
2025. július 10., csütörtök
Napi felülről:
„Arra bátorítunk ugyanis titeket testvéreink, hogy figyelmeztessétek a rendbontókat, biztassátok a lelkileg gyengéket, törődjetek az erőtlenekkel, legyetek türelmesek mindenkihez!”
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5. rész 14. vers*
Áldott csütörtököt, Istentől kapott feladatokban gazdag, örömteli napot kívánok minden szeretett testvéremnek!
Szükségünk van egymás segítségére, figyelmességére és türelmére, mert enélkül csak keserűséget okozunk! Egy hajóban evezünk, de más-más lelki élethelyzettel küzdünk. Mindegyikünknek van felülről kapott feladata a mai napra, hogy jó irányban és örömmel haladjon az a csónak. A te eveződet, felelősségedet neked kell vállalnod, húznod, hiszen, ha kiállsz a sorból, a többieknek helyetted is küzdeniük kell. Ez kényelmes, de nagyon önző hozzáállás. Amikor embereken keresztül figyelmeztet és int az Isten a helyreállásra, ne sértődj meg, ne háborogj, hanem vedd komolyan, még akkor is, amikor ez bántónak tűnik! Magunkkal szemben ugyanis elnézőbbek vagyunk, mint másokkal kapcsolatban még akkor is, ha ezt nem így érezzük. A valódi boldogságot nem a kényelmet, kifogásokat kereső, másokat kihasználó élet, hanem a szeretettel szolgáló szív hozza el számodra. Az a békesség, amelynek megteremtésére elhívást kaptál akkor érhető el, ha igazodsz a mennyei rendhez és azok szerint építed kapcsolataidat. Légy türelmes mindenkihez, mert Isten is nagy-nagy megértést gyakorol feléd!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert bátorításod, helyreigazító figyelmeztetésed és megértő türelmed éltet és formál nagyszerű emberré!
*Saját fordítás
2025
Digitális generációk tanítása a gyülekezetben
KÉPZÉS
Mindannyian tapasztaljuk, hogy a mostani gyerekek és ifjúság teljesen másképpen működnek, mint a korábbi generációk. Már az őket nevelő szülők is mások. Három gyermekes anyaként igyekeztem tudatosan bibliai értékek alapján nevelni a gyermekeimet, mégis az utóbbi időben eszköztelennek éreztem magam. Egyre többször hangzott el a számból: „bezzeg az én időmben”.
A tavaszi debreceni képzés felépítése kiváló volt. Rendszerbe rakta a fogalmakat és segített megérteni a digitalizáció okozta változások folyamatait. Mónika, az előadó magasfokú szakmai felkészültséggel rendelkezik, minden alkalom tele volt életszagú bizonyságokkal és példákkal is. A különböző játékos feladatokon keresztül jutottunk egyre közelebb a megoldáshoz: hogyan is szólítsuk meg a gyermekeket, fiatalokat, hogy ők meg is értsék, amit mondunk.
Minden alkalommal személyes kijelentésekkel és élményekkel gazdagodtam. Úgy éreztem az Atya formálja a szívem. A sokrétű intelligencia megismerése révén tisztábban láttam meg önmagam és mások ajándékait. Számomra ez volt az egyik legjobb áldása a képzési szombatoknak.
Szeretettel ajánlom a képzést mindenkinek. Garantáltan jobban fogják érteni a mai generációt, mely sóvárogva várja, hogy bemutassuk nekik az Atyát.
Bátorítok mindenkit tegye szabaddá a szívét, hogy egy újfajta látásmódot nyerjen, amivel könnyebben, érthetően hirdethető az evangélium kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Hencsné Galyas Rózsa – Miskolc

Képzés újra, ősszel a Budapest vonzáskörzetében lévő gyülekezetek számára, Szigetszentmiklóson. Képzési napok:
szeptember 20, szombat
október 25, szombat (hosszú hétvége, őszi szünet)
november 22, szombat
december 6, szombat
A képzés díja: 25.00 Ft
A képzés anyaga, tematikája elsősorban olyanok számára került kialakításra, akik nem pedagógusok, és nem jutnak hozzá hasonló minőségű elméleti és gyakorlati segítséghez. A jelentkezés ELINDULT. Több információ az alábbi linken.
Szeretettel várunk!
2025
2025. július 9., szerda
Napi felülről:
„Úgy, hogy meggyökereztetek, majd folyamatosan épültök Jézusban és erősödtök hit által, ahogyan tanultátok, egyre inkább gazdagodva a hálaadásban.”
Pál levele a kolosséiakhoz 2. rész 7. vers*
Áldott szerdát, lelki megerősödésben és hálaadásban bővelkedő tapasztalatokat kívánok minden testvéremnek!
A növények azért képesek mély gyökeret ereszteni, mert nem változtatják a helyüket. Ahová elplántálták őket, ott maradnak, ott táplálkoznak és növekednek. Krisztusban meggyökerezni, megerősödni és gyümölcstermő életet élni csak akkor lehet, ha bizalommal ráhagyjuk magunkat a mennyei kertészre és segítségével megtaláljuk a lelki otthonunkat és helyünket. A növények „meghálálják” a megfelelő táptalajt. A hálával teljes emberi szív pedig azt jelenti, hogy jó helyen vagyunk, és ez megmutatkozik a bőséges termésben is! Elhívásunk, sőt felszólításunk van arra, hogy Jézusban és általa éljük meg a mindennapjainkat. Hogyan lehetséges ez, amikor jelenleg nincs is velünk testben? Azáltal, hogy Szentlelkét elküldte hozzánk segítségül, így mindaz, amit velünk tervezett, valóra válhat. Minél inkább tőle tanulunk, lelkileg belőle táplálkozunk és akaratához igazítjuk a döntéseiket, tetteinket, annál nagyobb békességünk lesz benne. A hálaadásunk pedig gazdagon betölti a szívünket, mert annyira magával ragadja a megajándékozottság öröme. Ez a mi mennyből adatott helyünk és életterünk.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy olyan csodálatos az a terv, amit földi életemre elgondoltál, ezért hozzád szeretnék igazodni és tőled tanulni minden nap!
*Saját fordítás
2025
2025. július 8., kedd
Napi felülről:
„Jézus erre így szólt hozzá: Nyerd vissza látásod! A hited megmentett téged.”
Lukács evangéliuma 18. rész 42. vers*
Áldott keddet, hittel látó szemeket és reménységgel teljes szívet kívánok minden testvéremnek!
Ó, Uram, kérlek nyisd fel szemem, hogy ne csak az árnyékvilágot érzékeljem magam körül, hanem legyen látásom felismerni országodat, meglátni ezen a napon is! Mutasd meg, ami szemmel láthatatlan belőled, de hittel világossá válik! Hadd láthassam, hogy mi a terved a mai napra és bátran csatlakozhassak hozzád! Nem akarok vakon tájékozódni a világ dolgaiban, miközben nem érzékelem a teljes valóságot! Nem akarom, hogy a hozzám eljutó hangok, zajok megtévesszenek, becsapjanak vagy megrémítsenek, mert sötétségben élek! Nem akarok úgy okoskodni, véleményt formálni és tanácsokat adni, hogy közben én magam se látok tisztán. Viszont tőled és belőled egyre többet akarok, mert megértettem, hogy így lehet csak egészséges és tökéletes az életem, sehogy másképp. Az a vágyam, hogy taníts engem, én pedig követni szeretnélek. Te mindent látsz, én ezért azt kérem, hogy ebből a látásból részesülhessek, felnyíljon a szemem, az értelmem és a szívem, mert enélkül csak összevissza bolyongok. Azt kívánom, hogy úgy láthassalak téged, ahogyan te engem!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert a te ajándékod a testi és a lelki látásom is! A földi az ideglenes és mulandó, de a mennyei örökkévaló, én ezt az múlhatatlant kérem tőled!
*Saját fordítás
2025
2025. július 7., hétfő
Napi felülről:
„Hiszen, aki az életet akarja szeretni és jó napokat látni, tiltsa el nyelvét a gonosztól, és száját, hogy ne beszéljen megtévesztően, ugyanakkor pedig forduljon el a gonosztól és cselekedjen jót, keresse a békességet és ne maradjon el tőle!”
Péter első levele 3. rész 10-11. vers*
Áldott hétfőt, békességgel és örömmel teljes napot kívánok minden testvéremnek!
Van a könnyebb út, ahol az ígéretemet nem kell komolyan venni és bármikor megváltoztathatom. Amikor a felelősségem felvállalása helyett másokat hibáztatok, és a személyes céljaim elérése érdekében elnéző vagyok önző szívemmel, de haragszom azokra, akik nem támogatnak az elérésükben. Ez az út biztos, hogy nem az öröm és a megelégedettség napjain fog keresztülvinni. Van azonban egy felfelé vezet út, ami ezért sokkal nehezebb, ahol az ígéretem szent, a szavam áldás jelent, átok helyett, ahol a tiszta szív minden más célnál fontosabb, és a békességért hajlandó vagyok megküzdeni. Ez az Isten szeretetének útja. Itt a nyelvemet nem engedem szabadjára, hogy mindenféle veszélyes tüzeket gyújtson, hanem megfékezem és a jó szolgálatába állítom. A megtévesztő, másokat félrevezető vagy lejárató megszólalások, megjegyzések helyett azt keresem, hogy mi az, ami épít és Isten dicsőségéről beszél. Ezzel nem csupán a környezetemnek leszek javára, hanem önmagamnak is a legjobbat teszem!
Mennyei Atyám, én téged akarlak követni ma is!
*Saját fordítás
2025
2025. július 6., vasárnap
Napi felülről:
„Pont azért, hogy az Úrhoz méltóan forgolódjatok, teljesen a tetszésére, azzal, hogy mindenféle jó cselekedet gyümölcsét folyamatosan meghozzátok és növekedtek az Isten megismerésben.”
Pál levele a kolosséiakhoz 1. rész 10. vers*
Áldott vasárnapot, reményteljes, jó gyümölcsöket termő napot kívánok minden testvéremnek!
Az életem egy Istentől ajándékba kapott edény. Mindennapi használatra lett teremtve. Szükségem van a folyamatos tisztításra, de a cél nem a külső karbantartása és fényezése, mert attól még üres vagy belül szennyes maradok, hanem egy teljes és átfogó változás, megújulás. Ennek része a lelki táplálék befogadása és feltálalása. A mennyből kapott alapanyagokkal sokféle jó és hálával fűszerezett gondolat, szó és cselekedet valósulhat meg, hogy az életem sok örömöt szerezzen az Úrnak és a körülöttem élőknek is. Akármerre fogok járni ma, bármerre forgolódok, az mind lehetőség arra, hogy növekedjek az Isten ismeretében, de nem elméletben, hanem a gyakorlatban. Éreznem kell annak a boldogságát, hogy a helyemen vagyok, azt teszem, ami kedves az Örökkévaló előtt, mert ez a lelkem valódi értelme. Csak egy részét látom a teljes valóságnak, a többit hit által fogadom el attól, akiben megbízom. Ezért mindennél fontosabb, hogy kire hallgatok, kinek a tetszését keresem, mert az fog lelkesíteni és tettekre késztetni belülről.
Mennyei Atyám, köszönöm jóságod jelenlétét az életemben! Hozzád méltóan, illően és teljesen a tetszésedre szeretnék élni, járni és forgolódni egész nap!
*Saját fordítás
2025
2025. július 5., szombat
Napi felülről:
„Vajon nem nyugtattam meg és csendesítettem el lelkem, mint ahogy az édesanya teszi az anyatejtől elválaszott gyermekével? Lelkem olyan bennem, mint egy ilyen gyermek!”
131. zsoltár 2. vers*
Áldott szombatot, a lélek elcsendesedését és a mennyei Atya békességében való megnyugvását kívánom minden testvéremnek!
A megpihenés, elcsendesedés nem csupán a testünk létszükséglete, hanem a lelkünké is. Valamikor időt kell szakítanunk arra, hogy feldolgozzuk az elmúlt napok nehézségeit, hiszen a sokféle kívánság, vágy, és az ezekből fakadó csalódások könnyen elcsüggeszthetnek és kiboríthatnak bennünket. Ezért annyira fontos a mennyei Atya pihentető és megújító szeretet-ölelése. Ez a szívünk nagy lehetősége! Itt az alkalom arra, hogy a Szentlélek jelenléte átmosson, megtisztítson minden ránk rakódó bűntől és téves gondolattól, hogy újból bátran harcolhassunk Isten országáért! Meg kell nyugtatnom a lelkem és le kell csendesítenem, mert nincs semmi baj attól, hogy nem pont úgy érzem az Úr közelségét és vigasztalását, mint régebben, hiszen ő most is velem van. Nem könnyű átélni egy kicsiny gyermeknek sem, amikor elválasztják az anyatejtől, de ez teljesen természetes, normális folyamat. Az új helyzetekben és kihívások között is meg kell hallani azt a békességet árasztó hangot és észre kell venni a mennyei gondoskodást, hogy lelkünkben el ne csüggedjünk, inkább megerősödjünk!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a lelkem nálad nyugszik meg teljesen és benned csendesedik el, békül meg tökéletesen!
*Saját fordítás
2025
2025. július 4., péntek
Napi felülről:
„Végezetül, testvéreim, ami igaz, ami tiszteletet érdemlő, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jóhírű, ha valami kiemelhető és ha valami dicséretes, azt vegyétek számításba!”
Pál levele a filippiekhez 4. rész 8. vers*
Áldott pénteket, lelket frissítő és örömmel koronázott napot kívánok minden testvéremnek!
Míg testi értelemben igencsak korlátozottak a lehetőségeink, az elménk mégis képes szárnyalni. Nem mindegy azonban, hogy milyen szél repíti. A félelem, az aggódás, az elégedetlenség, a mások hibáztatásának vihara nagyon könnyen magával ragadja a gondolkodásunkat és ezzel együtt a szívünket is. Ezek a szelek azonban egyre messzebb visznek a mennyei céljainktól. Istentől azonban olyan szárnyakat kaphatunk, hogy arra terelődjön a figyelmünk, amerre ténylegesen szükséges. A jó, szép, igaz, csodálatos és tiszta területeken vagyunk igazán a helyünkön. Amíg a gondolataimat én irányítom, amíg tőlem függ, hogy mivel foglalkozom, mit veszek számításba, addig válogatnom kell, sőt egyételmű felelősségem, hogy mit hallgatok meg, mit olvasok el, vagyis mivel lesz tele a fejem és a lelkem. Amikor a hazugság, a gyűlöletet és igazságtalanság számításba jöhet, mint megoldási módszer a problémáimra, akkor ne várjak ettől jó gyümölcsöt, mert Isten nem áldja meg a gonoszságot. Sokkal többet és tovább érhetek el, ha a lelkileg értékes erényekre figyelek és azokat használom naponta!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy annyi szépet és jót alkottál, amire érdemes odafigyelnem és számításba vennem!
*Saját fordítás
2025
2025. július 3., csütörtök
Napi felülről:
„Mindennél inkább az egymás iránti odaadó szeretetet érjétek el, mert a szeretet a bűnök sokaságát tünteti el.”
Péter első levele 4. rész 8. vers*
Áldott csütörtököt és szeretetben gazdag napot kívánok minden testvéremnek!
A szeretet lobogó tüze menthet meg bennünket attól, hogy kapcsolataink kihűljenek és megfagyjanak. Óvni, ápolni és ébren tartani kell ezt a lángot és folyamatosan táplálni. Ez tűz a szívünk szenvedélyes lobogása. A leghasznosabb éltetője pedig a Teremtő megbocsátó, gondoskodó, atyai szeretete. Ebben az odaadásban tud kiégni lelkemből az a sok elvárás, önzés és önámítás, ami szerint mások tartoznak azzal, hogy boldoggá tegyenek. Felfedezem, hogy nekem van igazán okom, de ez egyben adósságom is, hogy hálás legyek, mert lehetőséget kaptam az életre, a fejlődésre és a szeretetre. Az Örökkévaló sokszorosan megajándékozott, ez pedig komoly felelőséggel jár. Megerősödik az elhívásom, hogy amíg itt élek Isten segítségével szerethetőbbé és elviselhetőbbé tegyem ezt a földi létet, és eközben utat mutassak hozzá, akinél az örök élet van. A bűnök és a gonoszság sokasága vesz körül bennünket, el akar nyelni, és elvenni az örömünket. A valódi szeretet azonban képes és kész is arra, helyreállítson kapcsolatokat, megbocsátson és kibéküljön, mert ezzel lehet megszüntetni viszályokat, meggyógyítani sebeket és betemetni lövészárkokat.
Mennyei Atyám, hálát adok, mert naponta tanítasz arra, mit is jelent odaadóan szeretni, úgy, ahogy te szeretsz engem!
*Saját fordítás
2025
2025. július 2., szerda
Napi felülről:
„Odamehetünk tehát bátran a kegyelem trónjához, hogy irgalomban részesüljünk és kegyelmet találjunk jól időzített segítségként.”
A zsidókhoz írt levél 4. rész 16. vers*
Áldott szerdát, és az előttünk álló feladatokhoz bizalommal teljes bátorságot kívánok minden testvéremnek!
A Mindenható nem kivenni akar engem a próbák tüzéből, hanem megőrizni, megtisztítani és értékesebbé formálni. Éppen ezért a nehézségeket nem eltünteti az életemből, csak átalakítja őket a javamat szolgáló eszközökké. A mennyei Atya nem hagyott védtelenül magamra, mert hozzá mindig be lehet „kopogtatni”, nincs olyan, hogy rossz időben zavarnám őt. Amikor segítségre van szükségem az a legalkalmasabb idő arra, hogy bátran és bizalommal keressem, kérjem kegyelmét és jóakaratát a gondjaim között. Nincs mitől és kitől félnem, amikor hozzá menekülök a problémáimmal, hiszen pontosan ismeri minden aggódásom és szorongásom gyökerét. Nem attól kell tartanom, hogy megszégyenülök előtte, mert az már akkor megtörtént, amikor bármilyen bűnt vagy gonoszságot elkövettem, hanem attól, hogy nem lesz vele elrendezve, mert megpróbálom eltitkolni. A kegyelem trónja egyszerre csodálatos, dicsőséges és félelmetes, mégsem elérhetetlen, inkább hívogató mindazok számára, akik ott keresik a megoldást az életükre.
Mennye Atyám, hálát adok, mert nálad kegyelmet és irgalmat találtam pontosan időzített segítségként!
*Saját fordítás