2021
2021. május 24., Pünkösdhétfő
Napi felülről:
Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?
Apostolok cselekedetei 2. rész 37. vers*
Áldott Pünkösdhétfőt, örömsugarakkal megvilágított napot és békességes szeretettel feldíszített lelket kívánok minden testvéremnek!
A szívünk egy roppant érzékeny műszer, ebből az is következik, hogy rendkívül sérülékeny is. Az összetört, megkeményedett szív általában reménnyel teljesen, szeretetre éhesen vágott neki a nagyvilágnak. Az idők folyamán azonban a csalódások hatására zárkózottabb lesz és nehezebben nyílik meg mások számára, hogy kevesebb keserűség érje. Pedig tudja és érzi, hogy a kapcsolatokban tud igazán ragyogni és kivirágozni, és a test korától függetlenül erre van igazán szüksége. Amikor az emberi szavak már csak felszínesen, az érzelmeinken keresztül képesek megérinteni, a felülről érkező üzenet akkor is utat tud találni a lényünk legmélyére. Segítségével belenézhetünk a mennyei tükörbe és szembesülhetünk a valósággal. Felfedezhetjük, hogy van Istentől kapott lehetőségünk a szívünk változására, megújulására, de ez nem az öngyógyításon keresztül fog megtörténni, hanem a Szentlélek csodálatos, de emberfeletti beavatkozása során. A lelkünk mennyei megszólítását, sürgető kérdések és kihívások követik. Mit tegyünk, hogy ez ne csak egy múló emlék, hanem örökre szóló változás kezdete lehessen. Az az örömhír, hogy van válasz a kérdéseinkre, de ezek már hitbeli döntésekre és tettekre hívnak!
Atyám köszönöm, hogy van mélyreható, szíven ütő szavad hozzám ma is, és Szentlelkedet nem vontad meg tőlem!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 23., Pünkösdvasárnap
Napi felülről:
De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.
Apostolok cselekedetei 2. rész 21. vers*
Áldott Pünkösdvasárnapot, a Lélek felszabadító örömét, a testvéri közösség erejét és a békesség jó illatát kívánom minden testvéremnek!
A testünknek nem csak megfelelő táplálékra van szüksége, hogy egészségesen növekedjen, hanem mozgásra, munkára, kihívásokra és élményekre, mert erre lett megalkotva. A lelkünk kapcsolatokon keresztül formálódik és fejlődik. A környezet, a tárgyak, növények és állatok mind-mind hatással vannak ránk és ne becsüljük le ezek jelentőségét. Amennyire értékeljük őket, gondoskodunk róluk és felelősséggel bánunk velük, úgy alakítják ők is jellemünket. Az emberekhez fűződő kötelékeink még ennél is nagyobb befolyást gyakorolnak ránk. Ráadásul ez egy kölcsönös rendszer, oda-vissza hatnak mind a jó, mind a rossz viszonyaink. Legtöbben ezzel meg is elégednek, még azzal együtt is, hogy érzik ezzel még nem lett teljes az életük, hiányzik belőle van emberfeletti összefüggés. Pünkösd ünnepe azzal ajándékozott meg bennünket, amit csak felülről kaphatunk. Jézus Krisztus miután szenvedései által bizonyította irántunk való szeretetét, és legyőzte számunkra a halál erejét, elküldte a Szentlelkét hozzánk, hogy mennyei Segítőt kaphassunk, ha befogadjuk őt. Ettől kezdve nyitott a lehetőség, hogy az Atya segítsége és jósága bennünket is átformáljon. Lehet Szentlélek nélkül is élni, de nem érdemes kihagyni az életünk legnagyobb és örökre szóló ajándékát.
Atyám, köszönöm, hogy megajándékoztál a veled való közösséggel a Szentlélek jelenléte nyomán!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 21., péntek
Napi felülről:
Hiszen az én igám jóra nevelő és az én terhem felszabadító.
Máté evangéliuma 11. rész 30. vers*
Áldott pénteket és hétvégét kívánok minden testvéremnek, bölcs és hasznos teherviselést, a jóban való gyönyörködéssel együtt!
Miért fárasztjuk le magunkat súlyos, elhordozhatatlan és elcsüggesztő terhek hordozásával, ha van ennél sokkal hasznosabb lehetőségünk is. A másoknak való megfelelési kényszer, a minden értelemben vett folyamatos képmutatás és önigazolás nem hagy lehetőséget arra, hogy azzá formálódjunk, akivé Isten megálmodott bennünket. A lélek hajóján is van egy határ, ami jelzi, hogy több rakomány már nem fér rá anélkül, hogy el ne süllyedne. Ráadásul nem is az a feladat, hogy minél több terhet felhalmozzunk a kikötőben, hanem hogy biztonságban eljussunk a ránk szabott, értékes kincsünkkel a mennyei célállomásra. Ez az utazás abban is a segítségünkre lehet, hogy közben növekedjünk a jóban és erősödjünk a hitünkben. Jézus Krisztussal együtt küzdeni kiváltság. Vele közösségben lenni azt eredményezi, hogy megszabadulhatunk a felesleges terhektől és feltöltekezhetünk a felülről nekünk szánt javakkal. Nem vesztünk semmi értékeset, ha a mennyei Atya akarata szerint kezdjük el osztályozni és minősíteni a terheinket, de megnyerhetünk mindent, amit nekünk készített.
Uram, hálát adok a mai nap lehetőségeiért! Veled szeretnék haladni és tőled tanulni, hogy növekedhessek a jóban és a hitemben.
*Saját, magyarázatos fordítás
2021
2021. május 20., csütörtök
Napi felülről:
Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.
Máté evangéliuma 11. rész 29. vers*
Áldott csütörtököt, növekedést, erősödést a jóban, és az igazi értékek bátor felvállalását kívánom minden testvéremnek!
Az élet Ura, aki ítélni fog minden halandót arra hív bennünket, hogy legyünk társai az Isten országának építésében. Csatlakozzunk az ő igájához, álljunk be mellé egy párba, egy sorba és kezdjünk arra húzni, amerre ő tart. Úgy tűnik, hogy a büszke, zabolátlan és nyakas természetünk ezt nehezen viselné, ezért tudatosan el kell sajátítanunk Jézustól a megfelelő útirányt, tempót és hozzáállást, hogy a lelkünk végre megtalálja nyugalmának helyét. A higgadt, barátságos és szelíd jellem segít, hogy minden körülmények között a lélek békességének útján tudjunk maradni. Az Isten előtt meghajló szív, amely képes arra, hogy másokat értékesnek, fontosnak és többnek tartson már alkalmas arra is, hogy újból és újból előre és felfelé nézzen, hogy soha ne veszítse el a mennyei útirányt. Mivel ezen az úton nem egyedül kell haladnunk, hiszen beálltunk Megváltónk csapatába, ezért minden nap egy csodálatos lehetőség arra, hogy növekedjünk és előrébb jussunk a lelki érettségben.
Áldott légy Atyám, aki elhívtál és meghívtál magadhoz és elkészítetted a legmegfelelőbb helyet számomra, ahol megtanulhatom a mennyei lépéseket!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 19., szerda
Napi felülről:
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
Máté evangéliuma 11. rész 28. vers*
Áldott szerdát, megújuló életerőt, reménységet és a lélek biztonságot adó otthonát kívánnom minden testvéremnek!
Jézus megszólítása és hívása nekünk, nekem szól! Előtte nincs titok, ezért nem kell valamilyen szebb és jobb képet mutatnunk, még csak magyarázkodásra sincs szükségünk, hogy miért vagyunk fáradtak vagy leterheltek. A megfáradás nem szégyen, hanem a kemény munka és a folyamatos harcok természetes következménye. A felfrissülés elengedhetetlen. Az isteni rend parancsot ad a feladataink elvégzésére, de arra is, hogy kötelezően szánjunk időt a megpihenésre. A lelkünk azonban nem mindig halad együtt a testünk időbeosztásával, ezért van az, hogy álmatlan éjszakák gyötörhetnek, mert egy probléma rátelepszik a szívünkre. A megterheltség fakadhat abból, hogy felvállaltunk olyan nehézségeket, amelyeket nem ránk szabtak, lehet, hogy mások erőltették ránk a saját ügyeiket, de a mindennapokban, aki felelősséggel él, az mindig komoly terheket fog hordozni és elkerülhetetlen időnkét a megterheltség. Mivel az Úr tökéletesen tisztában van ezzel, ezért kéri, hogy lépjünk ki a szégyen, vádaskodás vagy önsajnálat csapdájából és találkozzunk vele, aki kész és képes is megoldást adni az élethelyzetünkre.
Uram, köszönöm, hogy nem elítélsz, hanem meghívsz magadhoz a problémáimmal, hogy lelkem valódi békességet nyerjen!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 18., kedd
Napi felülről:
Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék? Messzire bujdosnék, a pusztában laknék.
55. zsoltár 7-8. vers*
Áldott keddet, a kétségek, nehézségek és elvárásokkal szemben hűséges és kitartó küzdelmet kívánok minden testvéremnek!
A legnagyobb harcosok és hősök nem azok, akik érzéketlenek a fájdalommal szemben, vakmerőek, mert nincs bennük félelem és soha nem gondolnak a feladásra. A hús vér emberek fájdalmat és félelmet is éreznek, legszívesebben békében élnének, és messze elkerülnék a harcokat, mert nem gépek, hanem élő szívű lelkek. Nem gonosz elképzelés, hogy végre nyugtunk legyen, hogy ne bántsanak és nekünk se kelljen hadakoznunk senkivel és semmivel, hanem a teremtettségünkből fakadó mély vágy a békességre és biztonságra. Sajnos a sötétség kézzelfogható jelenléte miatt még hadban állunk a gonoszsággal. Ebben a küzdelemben lehetetlen a békekötés, kiegyezés, mert az Istentől kapott életünket a tét. Ma még küzdenünk kell, most még nem adhatjuk fel, nem menekülhetünk el, bármilyen nagy is erre a kísértés, de a földi harcaink során is használhatjuk a lelkünk szárnyait, ami elvihet bennünket a szív békességének és nyugalmának helyére, a mennyei Atyához. Amikor neki mondjuk el, vele osztjuk meg a fájdalmainkat, vágyainkat és hittel várjuk a segítségét, akkor ezek az első szárnycsapások, amelyek felemelhetnek a problémák fölé. Vágysz a nyugalomra? Nem az elmenekülés hozza el az igazi megoldást, hanem az Istenhez menekülés biztosíthatja, mind a békességet, mind a győzelmet számodra!
Atyám, köszönöm, hogy a békesség nem egy vágyálom csupán, hanem a te csodálatos ajándékod a téged szeretőknek!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 17., hétfő
Napi felülről:
Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.
Máté evangéliuma 7. rész 12. vers*
Áldott hétfőt, hitben, szeretetben és türelemben sikeres, győztes hetet kívánok minden testvéremnek!
Van egy nagyon egyszerű alapelve az életnek, ami az Isten országában ugyanúgy működik. Ez a vetés és aratás összefüggése. Csak abból tudunk aratni, amit elvetettünk. Amikor elvárásokat, igényeket és követeléseket hintünk magunk körül, abból csak ugyanezek fognak kisarjadni. Az önző szív beszűkült látással rendelkezik, azt világosan észleli, hogy neki mire van szüksége és ezt hangosan ki is mondja. Másokban az elképzelései beteljesítőjét keresi, látja, és attól várja a boldogságát, hogy valaki betölti ezeket az álmokat. Pedig nem is a vágyakkal és igényekkel van a probléma, hanem a homályban tévelygő lélekkel. Ha boldog akarsz lenni, ne arra várj, hogy ki vagy mi fogja elhozni számodra az áhított édent, hanem fedezd fel, hogy kaptál elég időt, erőt és lehetőséget, hogy mások számára a boldogság sugara lehess. Ne félj attól, hogy veled így mi lesz majd, téged ki fog szeretni, mert aki a boldogság magjait veti, az abból aratni is fog. Viszont mindehhez türelem kell, mert a magoknak időre van szüksége, hogy beérjenek.
Atyám, hálás vagyok, mert te előbb szerettél, és ez a szeretet engem is elért, hogy jó gyümölcsöt és áldást hozzon!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 16., vasárnap
Napi felülről:
Adjatok hálát az Örökkévalónak, mert jó, mert hűséges szeretete örökké tart!
107. zsoltár 1. vers*
Áldott vasárnapot, hálaadással, örömmel és szeretettel ragyogó napot kívánok minden testvéremnek!
Amikor gyermekeim kitárt kezecskékkel jöttek felém kiskorukban, hogy felemelve, karjaimba zárjam őket, és ők is átölelhessenek, az a feltétlen bizalomról, gyermeki-szülői szeretetről és háláról tanúskodott. Volt, amikor egy fájdalmas vagy félelmetes helyzetben menekültek hozzám, de gyakran egyszerűen csak azért, mert érezni akarták ezt a bizalmas és csodálatos közösséget. Meg kell vallanom, hogy ez nem csak nekik volt fontos, hanem nekem is felejthetetlen és meghatározó élményeket ajándékoztak. Amikor a mindenható és teremtő Úrnál megtaláljuk az otthonunkat, mennyei családunkat Jézus Krisztus által, akkor elkezdődik egy bizalmi és ésszel nehezen megmagyarázható kapcsolat ember és Isten között. Megtapasztalhatjuk, hogy könnyes szemmel, de örömtől sugárzó arccal is bátran mehetünk és kérhetjük a mennyei Atya szeretet-ölelését, felemelő és bátorító közelségét. Neki ez nem fárasztó, sem az őszinte kéréseink meghallgatása, sem a csüggedő szívünk vigasztalása. Örömét találja a lelkünk tiszta boldogságában, mert ezért álmodott meg minket.
Atyám hálát adok neked csodálatos jóságodért, felemelő és hűséges szeretetedért, mert rád van szükségem minden nap!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. május 15., szombat
Napi felülről:
Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Római levél 8. rész 31. vers*
Áldott szombatot, megelégedett és reménységgel küzdő szívet kívánok minden testvéremnek!
Véleményünk, megjegyzésünk, mondanivalónk szinte mindenről van. Ezt osztjuk meg egymással, erről beszélgetünk a családban, barátok közt és a munkahelyen. A lelkünk egészséges működéséhez hozzátartozik a gondolataink megfogalmazása, vállalása és megbeszélése másokkal. Ezek témái, tartalma hűen tükrözi, mi foglalkoztat bennünket igazán, mi a szívügyünk, mitől félünk valójában. Vannak területei az életünknek, ami nem tartozik a nyilvánosságra, de egy nagyon szűk kör előtt még ezt is felvállaljuk. Az Istennel való kapcsolatuk, a hitünk nem rejtegetni, szégyellni való magánügy, hanem életbevágóan fontos téma, amiről egyáltalában nem mindegy, hogy mit gondolunk, mert ez döntően befolyásolja a jövőnket, de a jelenünk boldogságát is. Nem elméleti kérdés, hogy az Isten velünk és értünk munkálkodik, a családjához tartozunk, vagy egy másik csapatban játszunk, ahol nincs helye a Teremtőnek. Csodálatos felfedezés, biztonság és békesség átélni, hogy a mennyei Atya Jézus Krisztusban meghívott és átköltöztet minket az ő országába. Mit mondhatunk erre? Ha Isten velünk, ki győzhetne le minket?
Atyám, köszönöm, hogy mellém álltál, és minden harcomban számíthatok rád!
*Revideált új fordítás