Az elhívásod

Pál apostol, aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül.

Galata 1:1

Nem csak Pál életében volt elhívás a szolgálatra. Az elhívásod a cél, ahova el kell jutnod Istennel. Az elhívásod betöltése pedig az út, amin járnod kell. Tudnod kell, hogy ezen az úton a sátán hatalmasan fog támadni. Mindent megtesz azért, hogy megakadályozza az Istentől való elhívásod betöltését. Ne hagyd magad. Istennél mindig megvan a megoldás. Imatámogatásban a nehézség idején kérhetsz segítséget tőlem is, vagy egy másik testvéredtől, aki odaáll veled Isten elé. Ezért van a közösség, mint család. Élj a lehetőséggel.

Hírlevél – 2023 tavasz

Gyülekezeti szolgálatok

Hálásak vagyunk az meglévő és folyamatosan futó szolgálatokért, szolgálattevőkért és azért is, hogy a gyülekezetünk bővül és növekszik, ami által újabb szolgálati lehetőségek alakulnak. 

Többen jelezték, hogy szeretnének bekapcsolódni szolgálatokba és ennek kapcsán az elöljáróság szívén volt, hogy a gyülekezet elé hozzunk egy összefoglalót, amely tartalmazza a már futó szolgálatokat és azokat a lehetőségeket amiket el lehet indítani.

Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

Lukács 10,2

Buzdítunk mindenkit, hogy imádkozzon a gyülekezeti szolgálatokért, szolgálókért és a saját szolgálatunkért, hogy Isten vezessen minket abban, hogy mire hívott el, hol munkálkodjunk az Ő aratásában.

Csatolva küldjük a dokumentumot, amiben összefoglaltuk azokat a lehetőségeket amit mi látunk, de örömmel fogadunk minden javaslatot, visszajelzést további szolgálati lehetőségekről.

Amennyiben kérdésed van, vagy jelentkezni szeretnél valamelyik szolgálatra, kérlek jelezd Lados Bencénél vagy Zsuzsinál, és ők örömmel segítenek neked.


Házas est

Május 19-én, pénteken 17 órától szeretettel várunk mindenkit egy házas estre.

Ez az alkalom mintegy bevezetője lenne a szeptemberben induló házas kurzusnak. Mivel ez nem része a kurzusnak, így arra mindenkit szeretettel várunk, attól függetlenül, hogy majd részt vesz-e a kurzuson.

Gyakorlatias és intenzív előadás és beszélgetés várható amit a Muzslai házaspár vezet majd.

Szeretnénk biztosítani gyerekfelügyeletet is azok számára, akik nem tudják megoldani a gyerekek elhelyezését.

Kérjük, hogyha szeretnétek résztvenni ezen az alkalmon akkor regisztráljatok ITT

Kérjük, hogy imádkozzatok az előadókért és a házaspárokért. Szeptemberben pedig elindul majd a 12 hetes kurzus is, ahova bátran jelentkezzetek, hátha el tudunk indítani párhuzamosan 2 csoport is!

A kurzusról néhány sor:

Életre szóló házasság

Minden házaspárnak ajánlott ez a kurzus! Sokan azt gondolják, hogy házas kurzusra akkor kell jelentkezni, ha bajban vagyunk… Ez egy tévedés! Autónkat sem akkor visszük szerelőhöz, amikor elromlott, hanem időről-időre szervízbe megyünk vele, hogy karban tartsuk és megelőzzük a kialakuló hibákat. Ezzel elkerüljük, hogy út közben lerobbanjunk vele, és egy távoli helyen egy nagyon kellemetlen és költséges probléma átélőivé váljunk ! Ne engedjük, hogy hasonló történjen házasságunkkal! Akár példa értékű is lehet házasságunk, akár kisebb-nagyobb nehézségekkel küzdünk, sőt, akár a válás szélén állunk, vagy túl vagyunk rajta – a 2=1 kurzusa megfelelő válaszokat tud nyújtani számunkra!

A kurzusban tizenkét héten át heti egy alkalommal találkozunk a házaspárokkal, és a tankönyv segítségével a házasság egy-egy fontos területéről tanítunk, illetve beszélgetünk. Beszélünk a pároknak a házassági szövetségről, az egy testté válás folyamatáról. Bemutatjuk, hogy mi a szerepe a férjnek és a feleségnek, hogyan tudnak előrelépni a megbocsátás és az egyetértésre jutás területén. Szó van még a szexuális életről, ahol szintén nagyon sok esetben szükség van gyógyulásra, valamint arról, hogy együtt hogyan harcoljanak egymásért és a házasságukért. Rávezetjük őket, hogy vizsgálják meg eddig milyen életmintákat követtek, és ha szükséges, hogyan tudnak ezen változtatni. Végül segítünk nekik abban, hogy értelmet találjon a házasságuk, rámutatunk, hogy együtt, egységben milyen erősek, csodálatos kincsek, valamint egymást segítve és kiegészítve van jövőjük.

Kevesen tudják, hogy mit jelent az egy-test kapcsolat szellemi, lelki és fizikai gyakorlati megvalósítása, és azt, hogy minden házaspárnak van egy fantasztikus közös elhívása, amelyet, ha megismernek, és együttes hittel megvalósítanak, akkor egy igazán boldog és kiteljesedett életet fognak élni!

Az országban sok-sok helyen megtalálhatóak kurzusvezetőink, de ha közeletekben mégsem találsz elérhető kurzus vezetőket, akkor online kurzusokon keresztül is részt vehettek!

A 2=1 Misszió vágya és célja, hogy minden otthon erővel és szeretettel teljes erőmű-otthonná váljon! Váljon a tiétek is azzá!

Az Életre szóló házasság kurzuson megtudhatod:

  • Szövetség vagy szerződés a házasságotok? Mi a különbség?
  • Hogy válhat két ember eggyé?
  • Mik a szerepeink férfiként és nőként?
  • Mi a kulcs ahhoz, hogy soha ne váljunk el?
  • Hogyan lehet túllépni a hűtlenség és megcsalás tragédiáján?
  • Akadályozó vagy segítő vagy a házasságodban?
  • Lehetséges-e megbocsátani? Hogyan és miért?
  • Hogyan jussunk egységre?
  • Mi a házasság igazán jó alapja?
  • Hogyan és milyen magokat vessünk, hogy jót arathassunk?
  • A szexuális élet Isten számára tabu vagy ajándék?- Mi az igazi intimitás?
  • Hogyan legyél változatos?
  • Hogyan tehetsz meg minden tőled telhetőt csapatjátékosként?
  • Hogyan fedezhetjük fel közös életcélunkat, és hogyan valósítsuk meg?

https://hazassagsikeresen.hu/

2021. október 3., vasárnap

Napi felülről:

Jézus így válaszolt nekik:… Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

János evangéliuma 12. rész 26. vers*

Áldott vasárnapot, az önkéntes szolgálat örömét, a tisztelet és megbecsülés békességét és biztonságát kívánom minden testvérem részére!

Mindenképpen valaminek, valakinek a szolgálatára szánjuk az életünket, vagyis alkalmazkodunk igényeihez, elvárásaihoz. A legdivatosabb és legcsábítóbb, ha önmagunkat szolgáljuk ki, ha mi lehetünk a középpont és elvárjuk, hogy mások igazodjanak hozzánk. Addig tart egy kapcsolatunk, barátságunk, amíg ezt az igényünket betöltik. Ezt lépi túl a házasság, család, gyermekvállalás, igaz baráti, testvéri, munkahelyi közösség, ahol felszabadulunk az önzés fogsága alól és megérezzük annak örömét, erejét és gyümölcsét, ha készek vagyunk másokat is szolgálni önként, képmutatás és üzleti érdek nélkül. Ez azonban még mindig nem az a maradéktalan élet, amire megszülettünk, mert az csak a Teremtőnkkel való közösséggel lesz teljes. Jézus Krisztushoz csatlakozni, őt követni és szolgálni a létünk megkoronázása, hiszen ő képes átvezetni bennünket a halálból az életre. Vele lehet újat kezdeni, mert a múlt árnyaitól, de még a jelen és a jövő félelmeitől is meg tudja szabadítani lelkünket. Ráadásul a mennyei Atya megtisztelő megbecsülése is ott vár ránk, mert rá hallgattunk és neki engedelmeskedtünk.

Mennyei Atyám, ahogy a világmindenség nagysága, úgy dicsőséged is felfoghatatlan számomra, de szolgálni és követni szeretnélek téged minden nap és mindenhova!

*Revideált új fordítás

2021. augusztus 8., vasárnap

Napi felülről:

Mindazokat, akik önként vállalták, hogy Jeruzsálemben telepszenek le, áldotta a nép.

Nehémiás könyve 11. rész 2. vers*

Áldott vasárnapot, a lélek felszabadult örömét, a szív önkéntes, áldott és bölcs döntéseit kívánom minden testvéremnek!

Nem mindig látszik pontosan előre, hogy mi bizonyul majd jó befektetésnek. Általában a divattal, a tömeggel sodródunk, igazodunk az általános szokásokhoz, mert az látszik a legnyerőbb, legbiztosabb jövőképnek. Örülünk a pici részsikereknek, hogy nem lógunk ki a sorból és nem maradunk le nagyon az elvárásoktól. Ferde szemmel nézünk azokra, akik eltérnek ezektől a közösségi igényektől, értékektől, mert mi ezen belül próbáljuk megélni egyéniségünket. Az életünk azonban ennél sokkal összetettebb. Vannak olyan nagy lépések, amelyek rengeteg bizonytalanságot hordoznak magukban, de mégis megéri elindulni, mert új területeket fedezhetünk fel, hódíthatunk meg és vehetünk birtokba. Ilyen a párválasztás, a gyermekvállalás, és az önkéntes, szeretetből fakadó szolgálatok betöltése is. Isten népe egy olyan kort élt meg, amikor a főváros, Jeruzsálem nem volt a legbiztonságosabb, legjobb hely a letelepedésre. Mindenkinek megvolt a maga kis birtoka az ország területén, és azt építgette, szépítgette. Voltak azonban olyanok, akik önként, saját elhatározásukból mégis vállalták, hogy úttörők lesznek, beköltöznek az akkor még nagyrészt romos városba és kiveszik a részüket az újjáépítésben. Az idő és az áldás őket igazolta. A legjobb döntést hozták meg, azzal, hogy Isten háza érdekében vállaltak kockázatot. Az Örökkévaló ma is elénk tár megannyi lehetőséget, amit igazán kényszer nélkül, önként tudunk megragadni csak azért, mert a Benne való reménység ad bátorítást erre!

Mennyei Atyám, köszönöm a bizalmat és a lehetőséget, hogy tiszta szívvel, szabadon és szeretetből hozhatok bölcs és áldott döntéseket!

*Revideált új fordítás

2021. június 12., szombat

Napi felülről:

„Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«”

Lukács evangéliuma 10. rész 33-35. versek*

Áldott szombatot, békességben megerősödött lelket, és bátor szeretet-tetteket kívánok minden testvéremnek!

Kifosztott, bántalmazott, magatehetetlen ember az út szélén. Éppen ott, ahol mi is elhaladunk. Semmi közünk hozzá, sőt ismeretlen, még veszélyes is lehet. Viszont tudnánk segíteni, ha akarnánk, csak akkor felborulna a napirendünk, a saját időnkből, pénzünkből pazarolnánk idegenekre, akikről azt sem lehet tudni, hogy milyenek, meghálálják-e ezt valaha? A legkönnyebb jó nagy ívben elkerülni az ilyen helyzeteket, és ha lehet még félre is nézni közben. Az irgalom azonban képes kihozni belőlünk a legjobbat, a legemberségesebb énünket, aki a haszonszerzés helyett a segítő szeretetben találjam meg az örömét, boldogságát. Azt és annyit ad, amire képes, de úgy adja, mintha saját magáról gondoskodna, azzal a figyelemmel és törődéssel. Ezért vállalnak sokan önkéntes szolgálatot, mert megízlelték a jóság, könyörület és szeretet jó ízét, ami befektetést igényel, de a lélek gazdagodásával jár. A mennyei Atya éppen így hajolt le Jézus Krisztusban hozzánk, hogy minden segítséggel körülvegyen bennünket a helyreállásunk, megújulásunk érdekében, hogy legyen miből merítenünk és adnunk, amikor arra lesz szükség!

Atyám, köszönöm, hogy te nem néztél félre, nem kerültél el, amikor segítségre volt szükségem, hanem ápoltál és minden jóval elláttál, hogy egészséges, szerető és irgalmas szívvel tudjak továbbhaladni az utamon.

*Egyszerű fordítás

Szeretettel várunk!