2023
Az elmélyült szeretet
Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes. Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára.
Filippi 1: 9-10 vers
Az igazi tanítást Isten adja, amikor időt szánunk arra, hogy elmélyülve, ráhangolódva megértsük az Ő szeretetét. Ebben a nagyon rohanó világunkban sem szabad ezt kisporólnunk az Isten és köztünk való kapcsolatból (időt Istennel). Ha megértjük azt a szeretetet, amivel felénk fordul, és ezt viszonozva használni egymás felé, akkor tudunk igazán gyarapodni a helyes ismeretben és tapasztalatban. Egy lépés Isten arcának formálódására a tisztaságban és a feddhetetlenégben.
2021
2021. október 30., szombat
Napi felülről:
Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.
103. Zsoltár 13. vers*
Áldott szombatot, irgalommal, könyörülettel és jósággal megtöltött napot kívánok minden testvéremnek!
Nem Isten hasonlít hozzánk, hanem mi hasonlítunk őhozzá, hiszen hordozzuk a teremtéstől kezdve megörökölt kiváltságunkat. Igaz, hogy csak visszatükröződései vagyunk az ő világosságának, de ez is éppen elég arra, hogy rácsodálkozzunk hatalmára, jóságára és igazságára. Számunkra a jó, nemes és nagyszerű példák az Úrra mutató jelzőtáblák lehetnek, mert ezeket ő helyezte el az életünkbe, hogy ne tévedjünk el. Az irgalmas, könyörületes, de igazságos szülői szív az egyik élő tükör, amely a mennyei Atyáról tanúskodik. Sajnos vannak torz tükrök, szégyenteljes apák és anyák, akiknek az élete és gyermekeikhez való hozzáállása csak rossz minta lehet az Úrral kapcsolatban, de nem ez a normális. Mi lehet, hogy nem vagyunk és leszünk hibátlan szülők, de szeretetünk, elfogadásunk és hozzáállásunk beszélhet a Tökéletesről, akire mindannyiunknak szüksége van. Azt nem választhatjuk meg, hogy melyik családban szülessünk meg, de azt igen, hogy elfogadjuk-e a meghívást Jézus Krisztus által Isten családjába. Hála legyen az Úrnak, hogy irgalmának ajtaja ma is nyitva áll számunkra!
Mennyei Atyám, köszönöm a földi családomat, de mindenek felett a te jóságos szeretetedet, amellyel kész vagy átölelni!
*Revideált új fordítás
2021
2021. október 20., szerda
Napi felülről:
Mindenkor örüljetek,…
Thesszalonikaiakhoz írt első levél 5. rész 16. vers*
Áldott szerdát, a szív rendíthetetlen örömét, a lélek mély békességét és a hit szárnyait kívánom minden testvéremnek!
A szív békességéből fakadó öröm és szeretet az a biztonságot, gyógyulást és reménységet adó közeg, amelyben érdemes megélni a mindennapjainkat. Ez a lélek felülről táplált tüze, a bensőnk legmélyében izzó, lángoló erő, amely képes a legfagyosabb időszakokban is megtartani az otthon melegét legbelül. Az örömforrásokra létszükségletünk van, mert nélkülük kopár sivataggá válik a létünk, ezért keressük, kutatjuk őket, és sajnos legtöbbször beérjük egy-egy könnyen, gyorsan múló kóstolóval, lehetőséggel, amiért képesek vagyunk óriási árat kifizetni, talán még a lelkünket is feláldozni. A mennyei Atya ténylegesen örömre teremtett bennünket, de ennek teljességét csak a vele való élő közösség képes számunkra biztosítani. Mint az elektromos eszközeink, amelyek ideig, óráig képesek akkumulátorról működni, de folyamatosan csak akkor, ha a hálózathoz is csatlakoztatjuk őket. Vagyis az életünk legfontosabb kihívása a közvetlen és állandó szeretetkapcsolat az Atyával, hogy a legkegyetlenebb körülmények között is legyen összeköttetésünk az mennyei örömforrással.
Mennyei Atyám, köszönöm a szívem mély és biztonságot adó örömét, amit benned találtam meg!
*Revideált új fordítás
2021
2021. szeptember 14., kedd
Napi felülről:
Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte.
Énekek éneke 8. rész 7. vers*
Áldott keddet, a szeretet éltető tüzét és erejét kívánom minden testvéremnek!
A szenvedélyes szeretet a legidőállóbb érték és kincs az emberiség életében. Nem véletlen, hogy perceiért, cseppjeiért is képesek vagyunk hatalmas áldozatot hozni. Ezért hamisítjuk, utánozzuk, megjátsszuk, próbáljuk megvenni, vagy alkudozni vele, de ezek sem képesek elhomályosítani a valódi nagyságát. A mély és őszinte szeretet a lélek gyümölcse, benne van a szív minden íze, zamata, édessége és odaszánása. Ettől lesz olyan nemes és kívánatos. Nem a hevessége, pillanatnyi fellángolása adja az igazi erejét, mert ez gyakran szalmaláng táplálta érzelem, hanem az, amikor a lélek kezd el izzani tőle, olthatatlan vággyal. Ez a létünk legmélyebb forrása, mert isteni eredetű. A mennyei Atya ezzel a szeretettel érkezett közénk Jézus Krisztusban. Ezért fakadt sírva, látva szenvedésünket. Ezért vállalta értünk és helyettünk a halál kínjait, hogy semmi akadálya ne legyen annak, hogy benne rátaláljunk örök életünk szerelmére. Miért pazarolnánk el az életünket szeretet pótlékokra, veszendő kincsekre, ha megtalálhatjuk és élvezhetjük a valódi és eredeti szeretetet is?
Mennyei Atyám köszönöm, hogy a szeretet benned és veled mérhető, ezzel vágyom élni mindörökre!
*Új fordítás
2021
2021. szeptember 3., péntek
Napi felülről:
Igyekezz mindent megtenni, hogy Isten tetszését elnyerjed! Légy Istennek olyan szolgája, akinek nem kell szégyenkeznie Ura előtt semmiért, és aki helyesen tanítja és alkalmazza Isten igazságait!
Timóteushoz írt második levél 2. rész 15. vers*
Áldott pénteket, felszabadult és örömteli életet, felelősségteljes és megbízható munkavégzést kívánok minden testvéremnek!
A megszégyenüléstől mentes mindennapok alapja, hogy tudjuk, mi a feladatunk, mit miért, kiért vállaltunk fel, és a felelősségeinket, a tőlünk telhető legnagyobb odaszánással és szeretettel visszük végig. A váratlan, kiszámíthatatlan eseményekre nincs befolyásunk, legfeljebb alkalmazkodunk hozzájuk és türelmet, rugalmasságot tanulunk általuk, de a hozzáállásunk a mi felségterületünk. Az, hogy időben ott legyünk, elinduljunk, elkészüljünk, ne várakoztassunk meg másokat és ne legyenek az ígéreteink légvárak, attól függ, hogy készek vagyunk-e változtatni rossz szokásainkon, helytelen beidegződéseinken és magatartásunkon. A lehetőségeink kamatoztatása, a feladataink lelkiismeretes elvégzése és a kapcsolataink minőségének építése a szívünkben kezdődik el. A legcsodálatosabb felfedezés, amikor megérint bennünket Isten szeretete, és kiderül, hogy nem egyszerűen önmagunkért, a családunkért vagy a feladatainkért élünk, hanem a mennyei Atya munkájába kapcsolódtunk bele és olyan főnökünk van, aki a legtöbbet és a legjobbat szánta nekünk jóindulatából. Igyekezzünk ma is a Mindenható, Teremtő szolgálatában tiszta szívvel és őszinte szeretettel minden tőlünk telhetőt beleadni, hogy Ő áldássá formálhassa azt.
Mennyei Atyám, veled szeretném végigjárni a mai napomat is, hogy áldásvirágok nyílhassanak a lépteim nyomán!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 28., szombat
Napi felülről:
Szereted az életet, sokáig akarsz boldogan élni? Akkor őrizd meg nyelved a gonosztól, és szádat a hazugságtól! Messzire kerüld el, ami gonosz, és tedd meg, ami jó! Törekedj a békességre, ne nyugodj, míg el nem éred!” 34. zsoltár 13-15. vers (12-14. vers)*
34. zsoltár 13-15. vers (12-14. vers)*
Áldott szombatot, a lélek boldogságát, a szív örömét és a test felüdülését kívánom minden testvéremnek!
A szeretet és a boldogság utáni vágy a két legmeghatározóbb hajtóerő, amivel az életünk házát szeretnénk felépíteni. Ez az indulat összeköt bennünket, de ennek megvalósítása során már hatalmas különbségek keletkeznek. Amikor rossz eszközökkel és helytelen módszerekkel próbáljuk megvalósítani az álmainkat, akkor a végeredmény egészen más lesz, mint amit elterveztünk. A szavaink képesek simogatni, átölelni, kapcsolatokat építeni és ápolni, de a meggondolatlan, bántó, sértő és gonosz kijelentéseink az ellenkező hatást váltják ki. Szúrnak, sebeznek, ellöknek, rombolnak és tönkretesznek. Ezzel biztos, hogy visszaépítjük a boldogságházunkat és még messzebb kerülünk a szívünk tiszta vágyától. Hazugsággal, csalással, megtévesztéssel és alattomos módszerekkel tényleg lehet előzni a tiltott sávban és sikereket elérni, de ez szeretetgyilkos út. A békétlenség, rendezetlen kapcsolatok fenntartása sokszor a büszkeség, legtöbbször pedig az ostoba nemtörődömség gyümölcse, ami folyamatosan megkeseríti, megmérgezi és beteggé teszi a szívünket. Szereted az életet, sokáig akarsz boldog lenni? Akkor figyelj a mennyei Atya útmutatására és ne rombold le azt, ami a javadat építi!
Atyám, köszönöm, hogy te a boldogságom és szeretetem építését segíted. Rád akarok figyelni egész nap!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. augusztus 10., kedd
Napi felülről:
Közületek egy elkerget ezret, mert Istenetek, az Úr harcol értetek, ahogyan megígérte nektek. Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat!
Józsué könyve 23. rész 10-11. vers*
Áldott keddet, bátor szeretettel és alázatos erővel kivívott győzelmeket kívánok minden testvéremnek!
Annak ellenére, hogy vannak, akik élvezik a feszült helyzeteket és előszeretettel kötnek bele másokba, legtöbben inkább messze elkerülnénk a konfliktusokat. A viszályok azonban mindegyikünket megtalálnak, akármennyire óvatosak és körültekintőek is vagyunk, mert az emberi önzés, uralomvágy, irigység és igazságérzet magától megteremti ennek a lehetőségét. Ezek egy része elől ki lehet, sőt ki is kell térni, mert egyébként bennünket is elborít a harag, gyűlölet és pusztítás iránti vágy, de sok helyzetben bűn hallgatni, félrenézni és eltűrni, mert ezzel az értékeinket, a szeretteinket és a hitünket hagyjuk cserben. Alapvetően a pénz, a hatalom és a kívánságok ösztönzik a harcokat, de ezek mind rombolnak, megaláznak és újabb bajokat szülnek. Ezek ellen is lehet küzdeni a szeretet erejével, de nem ugyanazokkal a módszerekkel. A valódi szeretet nem meghunyászkodik, nem visszaüt, nem elítél, hanem a békességteremtő szív hatalmával ragaszkodik a jóhoz, ami végül elűzheti, elkergetheti a gonoszság ezreit. Az emberi haragunk nem az Isten igazságát szolgálja és nem az Úrért harcolunk, bármennyire is hitegetjük magunkat. Amíg azonban Isten szeretete uralkodik a szívünkben addig biztos, hogy küzdenünk kell meghátrálás nélkül, és a mennyei Atya sem fog magunkra hagyni egyetlen percre sem.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban értem is harcoltál és győztél a gonosz minden hatalma ellen! Vezess és taníts, hogy ma is bölcsen és bátor szeretettek küzdhessek a jóért!
*Revideált új fordítás
2021
2021. augusztus 5., csütörtök
Napi felülről:
Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, és visszatérjek tőled! Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, és ott temessenek el! Úgy bánjon velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!
Ruth könyve 1,15-17*
Áldott csütörtököt, tiszta szeretetből fakadó gondolatokat, döntéseket és utat kívánok minden testvéremnek!
Naomi családjával együtt külföldre költözött az éhínség elől. Férje meghalt idegenben. Két fia ott házasodott meg, de őket is túl gyorsan utolérte a halál. Egy sors tele keserűséggel, megaláztatással és bajjal, de megmaradt mégis valami csodálatos, áldó szeretet a szívében, amit megözvegyült menyei megtapasztaltak és mágnesként vonzotta őket. Elhatározta, hogy visszatér ősei földjére, mert hallotta, hogy vége a nagy nélkülözésnek. Orpá és Ruth a két fiatal özvegy vele akar tartani, de Naomi bölcs előrelátással megpróbál a szívükre beszélni és felszabadítani őket egy új életre. Orpá könnyek között megfogadja tanácsát, de Ruthot nem lehet meggyőzni. Valamit megtalált, ami mindennél értékesebb lett számára, az őszinte, tiszta szeretetet és az ehhez tartozó valódi, élő hitet. Ezt nem szeretné elveszteni, kerüljön bármibe. Ő is elhagyja rokonságát, népét és addigi kultúráját, de nem félelemből vagy gazdasági megfontolásból, mert azok éppen ellene szóltak az indulásnak, hanem igaz szeretetből. A nehezebb, bizonytalanabb utat választotta a szívében fellobbanó reménység által, amit az Örökkévaló nagyra értékelt és megáldott. Idegenként, ő lett Dávid király dédanyja és egyben Jézus Krisztus ősanyja. Története évezredek óta mély tanítás Isten népe számára. Számunkra pedig példa arra, hogy a legjobb döntések tiszta szeretetből születnek!
Mennyei Atyám, köszönöm azt, hogy ma is működik és erős az a szeretet, amely minden nehézség ellenére hűséges marad, és áldások forrásává válik.
*Revideált új fordítás