2023
Bővölködő élet (2)
Tegnap azzal fejeztem be, hogy Isten szeretetét és hatalmát már itt a földön megtapasztalhatjuk.
Alapigénk továbbra is ez: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt, bőségben éljenek!” Jézus maga mondja ezt. A kérdés, hogy ismerem-e Jézust, aki a bővölködő életről beszélt.
Ki is Jézus? Mi az Ő értékrendje? Mire gondolhatott, amikor ezt mondta?
Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17;3) Ez a kulcs. Megismerni Istent és az Ő egyszülött Fiát, akiben az IGE testté lett.
János első levelében pedig ezt olvashatjuk, hogy akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. (1 Jn 5;11-12) Tehát élhetek úgy e világban, hogy valójában halott vagyok. Biológiailag élő, de szellemében (lelkében) halott.
Időzzünk el most egy kicsit azon, hogy mit is jelentenek ezek az előbb felsorolt igék személyesen neked.
Végül pedig a mai napi útravalót a következő igével zárom:
„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne adna vele együtt mindent minekünk?” Róma 8,32.
Vele együtt. Mindent. Vele együtt. Mindent. Vele együtt. Mindent.
2021
2021. augusztus 19., csütörtök
Napi felülről:
Jézus így válaszolt:…”Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda.”
János evangéliuma 15. rész 1. vers*
Áldott csütörtököt, az igazi helyünk, erőforrásunk, biztonságunk és feladatunk békességes örömét kívánom minden testvéremnek!
Amikor tudom, hogy a helyemen vagyok, megértettem, hogy hova tartozom, amikor elfogadtam önmagamat és mindazt, amit ajándékba kaptam az élettől, az felszabadít sok kétség, félelem és bénultság alól, hogy jó döntéseket hozhassak, és minél teljesebb életet élhessek. Tisztában kell lennem azzal, hogy miért, kiért, kikért élek, küzdők és harcolok. Az életem önmagában egy csoda, de hogy ne elvesztegetett lehetőségeket hagyjak magam mögött, hanem kiteljesedett, áldott és megelégedett napokat, éveket és évtizedeket, az attól függ hová, mire és hogyan szánom oda magamat. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ne csupán a teremtett világot lássam, hanem a Teremtőt is. Ne álljak meg a saját határaimnál, hanem fedezzem fel Isten országának a valóságát, ahol megérthetem a mennyei elhívásom részleteit is. Jézus Krisztus megosztotta magát velünk. Az Ő élete, az én életem erőforrása, biztos pontja és gyümölcsöző jövője is lett. A mennyei Atya figyelme, gondoskodása és bölcs terve pedig ezen keresztül lesz a létem része. Én az vagyok, akinek ott a helye ebben a szőlőskertben, mert erre születtem.
Mennyei Atyám, te mindennél jobban ismersz engem, ezért rád bízom magamat teljesen!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 31., szombat
Napi felülről:
Taníts engem, Örökkévaló, hogyan járjak utadon, hogyan éljek igazságod szerint! Segíts, hogy teljes szívvel tiszteljem és féljem nevedet!
86. zsoltár 11. vers*
Áldott szombatot, a lelkünk taníthatóságát, a szívünk tiszta Istentiszteletét és reménységét kívánom minden testvéremnek!
Sokan jelentették ki, vagy fogadták meg egy-egy iskola elvégzése után, hogy soha többé nem fognak tanulni, mert elég volt belőle ennyi is. Az élet azután mégis rákényszerítette őket, hogy akár a munkájuk, akár a boldogulásuk miatt elsajátítsanak új dolgokat, ismereteket, ami elengedhetetlen lett az előrelépéshez. Az a helyzet, hogy élethosszig tartó tanulásra lettünk megteremtve, vagyis ez a normális, egészséges fejlődésünk elengedhetetlen része. Amíg taníthatóak vagyunk, addig teljes az életünk és ezt nem befolyásolja az sem, hogy egy idő után tanítókká is válunk. Igaz, hogy minden tanuláshoz alázat szükséges, de pont ezen keresztül léphetünk tovább egy lépcsőfokot. Sokan úgy gondolnak az Istenhitre is, mint egy valamikor megszerzett tudásra, ami egész életünkben elkísér bennünket. Ez csak részben igaz, mert a valódi kapcsolat a mennyei Atyával egy folyamatos növekedésről, tanulásról, fejlődésről, új tapasztalatokról és kihívásokról szóló csodálatos történet. Jézus Krisztus tanítványokat hívott el, hogy felfedezzék Isten országának titkait, kincseit és mindezt kamatoztassák is az életükben. Ez a számunkra előkészített felfelé vezető út! Légy kész teljes szívedből megérteni és bátran alkalmazni az örökkévaló tanítást!
Mennyei Atyám, taníts, vezess, éltess és segíts, hogy életem áldás lehessen!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 8., csütörtök
Napi felülről:
Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.
Józsué könyve 1. rész 9. vers*
Áldott csütörtököt, az Istennek engedelmes lelkületet, bátorságot nyert szívet és erős reménységet kívánok minden testvéremnek!
Félelem, aggódás és kérdések töltenek el az előtted álló kihívások láttán? Nehezen nézel szembe a mai nap problémáival, mert túl kicsinek érzed magad és túl kevés erőt látsz hozzá önmagadban? Ha ezek a rossz hírek, akkor a jó hír az, hogy ez az állapot nem a lelki betegség jele, nem azt mutatja, hogy baj, probléma lenne veled, hanem csupán annak a jelzése, hogy komolyan veszed a feladataidat és világosan látod azok súlyát és jelentőségét. A válaszaid és a döntéseid azonban meg fogják határozni, hogy ki is vagy valójában, kiben bízol és merre tart az életed. A menekülés és meghátrálás nem méltó hozzád, mert ez azoknak az útja, akik nem hisznek a mennyei Atya erejében és vezetésében. Az Istennek való engedelmesség lépései nem azzal kezdődnek, hogy nagy csatákat nyersz az Ő nevében, hanem azzal, hogy teljes mértékben megbízol benne. Elhiszed és később meg is tapasztalod, hogy bármilyen kevés az erőd, akármennyire felkészületlennek érzed magad és minden félelmed ellenére, ha engedelmesen elindulsz, győzelmek és az áldások várnak rád, mert mindezt Ő biztosítja. Ha csak önmagadra figyelsz, van okod aggódni, ha felnézel az Örökkévalóra és bízol benne, akkor meglátod az erő, bátorság és reménység forrását!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy bízol bennem és ma is arra bátorítasz, hogy veled és neked engedelmeskedve járjam végig az utamat!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 2., péntek
Napi felülről:
Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben!
90. zsoltár 14. vers*
Áldott pénteket, szüntelenül megújuló békességet és a szív mélységes örömét kívánom minden testvéremnek!
Egy finom és tápláló étel elkészítéséhez többféle összetevő szükséges. Az alapanyagokon túl a fűszerek megfelelő mennyisége és az időzítés is rendkívül lényeges. A saját életünk konyhájában mi gazdálkodunk a nyersanyagokkal, és azzal főzhetünk, amink van, vagy amit be tudunk hozzá szerezni. Mindannyian szeretnénk, ha egy boldog és örömteli fogás készülne el, de a tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor lesz keserű, élvezhetetlen és boldogtalan a végeredmény. Az egyik leggyakoribb tévedés, ha lebecsüljük a szeretet-kapcsolatok jelentőségét a sikerek megszerzése közben, mert legyen bármilyen drágán megszerzett is egy-két alkotóelem, ha hiányzik a szeretet, a békesség és megelégedettség mellőle, sohasem lesz csodálatos a végeredmény. Egy ételt nagyon nehéz kijavítani, ha rosszul készítettük el, de mi van, ha az életünk ízét rontjuk el? A jó hír, hogy a mennyei Atyánál megtalálható és elérhető a kegyelem fantasztikus ereje és hatása. Amikor belátjuk és készek vagyunk megbánni, bocsánatot kérni a hibánkért, bűneinkért és elrontott dolgainkért, akkor elkezd működni ez az isteni összetevő. Átformálja az ízeket, az elkeseredettet örömtelivé, a reménytelent bizakodóvá változtatja, hogy a boldogság soha ne legyen elérhetetlen számunkra.
Atyám, köszönöm csodálatos kegyelmedet, és a minden átformáló szeretetet!
*Revideált új fordítás
2021
2021. június 23., szerda
Napi felülről:
Életörömöt és ujjongó örvendezést talál benned minden téged kereső, és megvallják minden időben: „Hatalmas, csodálatos az Isten!” – a szabadításod szeretetében élők!
70. zsoltár 5. vers*
Áldott szerdát, örömteli rácsodálkozást Isten hatalmas munkájára, és a szív reménységgel teljes békességét kívánom minden testvéremnek!
Különböző vágyak lelkesítik szívünket, de mégis összeköt bennünket, hogy ugyanaz a teremtő Isten a létezésünk forrása. A világmindenség telve van színekkel, formákkal, élettel és összefüggésekkel, aminek mi magunk is alkotó részei lettünk. Az életünk egyedi, különleges és megismételhetetlen. Mindösszesen egy van belőlünk. Egyszer élhetünk át minden napot, de kaptunk egy különleges lehetőséget, hogy a szívünk keresse, felismerje és megtalálja a Mindenhatót. Benne nem vészmegoldásra, utolsó mentsvárra bukkanhatunk, hanem igazi életörömre, arra a felszabadult rácsodálkozásra, amit nem homályosít el az elmúlás keserűsége, mert túllát a halálon és minden gonoszságon. A mennyei Atya a lélek szabadságát ajándékozta nekünk Jézus Krisztusban, hogy minden időben és körülmények között őszintén megvallhassuk, hogy milyen hatalmas és csodálatos Istenünk van. Annyi nehézség és probléma áll az utunkban, olyan sok terhet kell cipelnünk, ne hagyjunk ki ezért egyetlen lehetőséget sem, amikor az Úr betölthet bennünket örömével!
Mennyei Atyám én ma is benned bízom, téged kereslek és örömödre vágyom, mert ez az én életerőm!
*Saját magyarázatos fordítás
2021
2021. június 16., szerda
Napi felülről:
De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána.
Mózes ötödik könyve 4. rész 29. vers*
Áldott szerdát, a felfedezés örömét, a megtalált kincs boldogságát és az otthon békességét kívánom minden testvéremnek!
Milyen messze van tőlünk a világegyetem? Távcsövekkel, űrszondákkal keressük és kutatjuk a végtelennek tűnő titkait, de közben mi magunk is benne élünk, a részei vagyunk. Egyszerre érezhetjük elérhetetlen távolságban és megfogható közelségben, attól függően, hogy mire figyelünk éppen, hova összpontosítunk, messzelátóba vagy mikroszkópba nézünk? A Teremtő Isten, aki mindezt megálmodta, megtervezte és megalkotta ezen keresztül is tanít bennünket a szemmel nem látható igazságokra és bölcsességekre. Ha annyira nagyszerű felfedezni a természet csodáit, gyönyörködni és ámulni a szépségén, és hasznosítani az törvényszerűségeit, mennyivel inkább hasznos találkozni a Tervezővel és megismerni az Alkotót, aki nem csak a távoli csillagokat, hanem a mi parányinak tűnő életünket is aprólékosan ismeri. A mennyei Atya elérhetősége nem földi, emberi távolságokban mérhető, hanem a szívünk állapotán. Nem minden tudós fog eljutni hatalmas felfedezésekig, nem mindenki talál rá új összefüggésekre, de aki az Urat keresi őszinte szívvel és lélekkel, az biztos, hogy kincset talál! Megéri ma is hozzá fordulni, őt várni és kérni, mert az élet csak vele együtt lesz teljes és megérthető.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy ma is örömmel vársz és szeretettel fogadsz, amikor téged kereslek és hozzád fordulok!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 30., vasárnap
Napi felülről:
Így tehát, ha valaki megtisztítja magát minden hamisságtól és gonoszságtól, akkor olyan edény lesz belőle, akit dicsőséges feladatokra fognak használni. Igen, akkor az az ember szent lesz, hasznos eszköz a Mester kezében, és minden jó munkára alkalmas.
Timóteushoz írt második levél 2. rész 21. vers*
Áldott vasárnapot, Istennel és emberekkel átélt csodálatos közösséget minden testvéremnek!
Az, hogy mire szántjuk, szenteljük az időnket és az egész életünket, az legnagyobb részben tőlünk függ. Természetesen hat ránk a neveltetésünk, a környezetünk, de a döntés mégiscsak a mi hatalmunkban van. Sokszor nehéz kiszabadulni a megkötözöttségeink és a félelmeink börtönéből, de ehhez bátran, őszintén, a szégyentől nem visszariadva kérhetünk segítséget felülről és minden esetben meg is kapjuk. A fontos kérdés, hogy mi mennyire becsüljük az életünk kincsét, mennyire fontos számunkra, hogy ne csak túléljük az éveinket, hanem az Isten országában is megbecsült, hasznos és megszentelt edények legyünk, akik nem csupán üres vagy belül szeméttel teli díszek, hanem mennyei áldásokkal és javakkal teljes eszközök. Akármelyik utat választjuk, a testünk szépsége előbb vagy utóbb elhasználódik, tönkremegy és a múlté lesz, ezért érdemes megszabadulni minden gonoszságtól, hogy a Mester kezében és szeretetéből először megújult tartalommal, és amikor eljön az ideje megújult külsővel dicsőíthessük a Teremtőt!
Atyám áldalak csodálatos és életformáló tervedért, köszönöm, hogy a kezedben a legjobb helyen vagyok!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. április 2., Nagypéntek
Napi felülről:
„Ekkor Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte a lelkét. Ebben a pillanatban a Templom belsejében a függöny fölülről lefelé, egészen az aljáig kettéhasadt. A római százados, aki ott állt a kereszttel szemben, látva, hogy Jézus hogyan halt meg, így szólt: »Ez az ember valóban Isten Fia volt!«” Márk evangéliuma 15. rész 37-39. versek*
Áldott Nagypénteket, Isten felemelő szeretetének valóságát és a gonosz valamennyi munkájával szembeni győzelmet kívánok minden testvéremnek!
Vannak kitüntetett napok, melyek alapjaiban változtatják meg a sorsunkat. Fontos döntések, fordulópontok, életünk párjának a felfedezése, egy gyermek születése, vagy egy szerettünk elmenetele mind-mind olyan helyzetet teremtenek, ami után nem ugyanolyan lesz jövőnk és a kilátásaink, mint addig. A világ számára Nagypéntek készítette elő és mutatta be a mennybe vezető utat, amit pár nappal később a Feltámadás szentelt fel. Ez a mi szabadságunk és örök életünk nagy lehetősége. El lehet menni mellette büszkén és magabiztosan, lehet rajta gúnyolódni és okoskodni, de aki hittel és alázattal közelíti meg, annak éltető forrássá és halálbiztos menedékké fog válni mindörökre. Az Isten Fia miattunk szenvedett, értünk tűrte el a gyötrelmeket, a mi gonoszságaink büntetését hordozta és az irántunk táplált szeretetébe halt bele, hogy legyőzze az összes akadályt, ami elválasztott bennünket a mennyei Atyától. Bizony, ez az ember valóban az én Megváltóm és Uram, Segítségem és Mesterem, Pásztorom és Megmentőm!
Uram, köszönök neked mindent!
*Egyszerű fordítás