Naponkénti igei üzenet
Paróczi Zsolt lelkipásztortól
2025
2025. október 1., szerda
Napi felülről:
„Én magam legeltetem nyájamat és én biztosítok számukra megnyugvást – szól az Úr, az Örökkévaló!”
Ezékiel könyve 34. rész 15. vers*
Áldott szerdát, októbert, a lelkünk számára biztonságot, a félelmeinkből pedig felszabadulást kívánok minden testvéremnek!
Hol érzem magam biztonságban? Gyermekként a szüleim közelében és védelmében, felnőttként a jól ismert és megszokott emberek, keretek és elvárások között. A biztonságom mezsgyéjén túl ott ólálkodnak a félelmek és kudarcok ellenséges farkasai. Minél több rossz tapasztalatot, bántást és sebet szereztem az életem során, annál óvatosabb leszek a határaim átlépésével. Ez a természetes, lelki védekező rendszerem következménye, azzal a mély, de nem tökéletes elgondolással, hogy legfőképpen önmagamra számíthatok és saját lelkemet csak én tudom megmenteni és megőrizni. A mennyei Atya azonban nem egy beszűkült, a félelmeim által behatárolt és lekorlátozott életteret szánt nekem, hanem egy teljes, örömökkel és javakkal megáldott bátor létet. Ez az élet vár rám a jó pásztor mellett, akinek szeretete és irgalma a lelkem egyetlen és valódi biztonsága. Engedd meg, kérd és várd, hogy a mai nap is ő vezessen a legjobb úton! Bízz benne teljes szívvel, hiszen a javadat akarja bármerre is irányítja lépteidet.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy foglalkozol velem és a javamat munkálod!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 30., kedd
Napi felülről:
„Ha azonban közületek valakinek bölcsességből van hiányossága, kérje a mindenkinek természetesen és szemrehányás nélkül adományozó Istentől, és meg fog adatni számára!”
Jakab levele 1. rész 5. vers*
Áldott keddet, bölcsességgel és türelmes szeretettel megélt napot kívánok minden testvéremnek!
Amikor elfogy, elhasználódik, vagy elromlik valami, akkor két megoldás közül választhatunk. Az első a pótlás. Beszerezzük és feltöltjük a hiányzó szükségeket, hogy minden ugyanúgy, vagy még jobban működhessen. A másik a beletörődés a hiányba, a veszteségbe és megpróbálunk nélküle élni és boldogulni, esetleg valamivel helyettesíteni. A lelkünk számára a felülről való bölcsesség létszükséglet és bármiféle pótlása emberi okoskodással vagy bölcselkedéssel életveszélyes. Istenbe vetett hit és bizalom nélkül lehet létezni, de teljes és biztonságos életet nem tudunk beteljesíteni. Ráadásul ez a kincs nem pénzért vagy érdemekért kapható, hanem bizalmi alapon, szeretetből juthatunk hozzá. A kérést gyakran kényelmetlennek és megalázónak érezzük, mert közben átéljük kiszolgáltatottságunkat és sebezhetőségünket. A mennyei Atyával szemben ezek a félelmeink feloldódhatnak, amikor megértjük és megérezzük örömteli, nagylelkű és szemrehányás nélküli adakozókedvét. Ne élj olyan hiánnyal és szükséggel tovább, amitől csak egy őszinte kérés választ el!
Mennyei Atyám, köszönöm azt a szemrehányás nélküli és természetes segítségedet és ajándékaidat, amelyeken keresztül felülről való bölcsességgel gazdagodhatok!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 29., hétfő
Napi felülről:
„Így szól az Örökkévaló: …Öregségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak benneteket! Én alkottalak meg, én vállalak fel, én hordozlak el és mentelek meg titeket.”
Ézsaiás könyve 46. rész 4. vers*
Áldott hétfőt, hittel, bizalommal és élő reménységgel teljes napot kívánok minden testvéremnek!
Az egyik mély és valós félelmünk, hogy mi lesz velünk, ha megöregszünk? Ki fog rólunk gondoskodni? Ki vállal fel bennünket, amikor már teherré válunk, ha már nem leszünk senkinek hasznosak? Ezekre megvannak az emberi válaszaink, a nyugdíj, az időskori ellátórendszerek és a család szerető gondoskodása alapján, de minden tekintetben ezek sem nyugtatnak meg. Tudnunk kell azonban, hogy Isten számára a korunk nem hátrány, igaz nem is biztosít előjogokat. Előtte nem kell szégyenkeznünk, ha már korlátozottak a lehetőségeink és nem kell rosszul éreznünk magunkat, amikor fogytán az erőnk. Ő álmodott meg bennünket, már születésünk előtt gondolt ránk, és egész életünkben körbevett gondoskodásával. Attól, mert megőszülünk, ő nem hagy el bennünket, sőt egyre inkább készít arra, hogy egyszer el kell hagynunk ezt a testi valóságot. Ő ugyanaz marad, nem változott meg szeretete felénk, ezért nekünk szükséges hozzá menekülnünk, benne megbíznunk és vele járnunk az utolsó szívdobbanásunkig!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy számíthatok rád életem minden pillanatában!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 28., vasárnap
Napi felülről:
„A szeretet és a hűség rátalálnak az istenfélőkre, az igazságosság és a békesség csókkal köszöntik őket.”
85. Zsoltár 11. vers*
Áldott vasárnapot, kitartó szeretetet és békességes türelmet kívánok minden testvéremnek!
A szív, ahol nem csak ritkán látott vendég a szeretet, hanem otthon van, ahol a hűség állandó jelenléte a természetes állapot, ahol a békesség nem tűzszünetet jelent, hanem barátságot és ahol az igazság szépítés nélkül is jól néz ki az a hely, amelyben a mennyei Atya is örömét leli és gazdagon megáldja. Ez a lelked igazi rendeltetése, amelyhez megalkuvás nélkül ragaszkodj, hogy egészséges és reményteljes életet élhess! Nincs messze tőled a valódi boldogság, amit annyira keresel, sőt rád fog találni, ha tiszta szívedből ragaszkodsz az Úrhoz és az ő akaratához. Nem másokat kell megelőznöd annak érdekében, hogy az élet győztese lehess, hanem meg kell engedned az Örökkévalónak, hogy rendet tegyen a szívedben és ott az igazi értékek rendezkedjenek be. A mennyei Atya nem véletlenül értékelt annyira nagyra azzal, hogy Jézus Krisztust érted és hozzád is elküldte! Ne elégedj meg tehát hamis álmokkal és vágyakkal, amelyek becsapnak és félrevezetnek, hanem fedezd fel és élvezd azt a sok jót és örömöt, amelyet az Úr az őt szeretőknek készített!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted és hűséged rám találtak, igazságosságod és békességed átöleltek!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 27., szombat
Napi felülről:
„Bizonyos az Ige, és szeretném, hogy ezekkel kapcsolatban határozott véleményt képviselj, vagyis akik hisznek Istennek gondolják végig, hogyan helyezzék előtérbe a nemes tetteket. Ezek azok, amelyek hasznosak és előnyösek az emberek számára.”
Pál levele Tituszhoz írt levél 3. rész 8. vers*
Áldott szombatot, lelki és testi megújulást kívánok minden testvéremnek!
„Miért mindig csak én legyek a jó?” Először is senki sem jó önmagában, egyedül az Isten. Amikor pedig benne hiszel és tőle tanulsz, akkor ez a tulajdonsága és emberszeretete elkezd a szívedből kivirágozni, hogy a mindennapjaidban is helyt kapjon. Másodszor a hitből fakadó jó és nemes gondolatok, szavak és tettek tudnak színt, életet és reménységet hozni a gonoszság, romlottság és önzés lehangoló pusztaságába. A reménytelenséget soha nem tudod legyőzni félelmeiddel, de a jövőt építő és hasznos tetteiddel igen. Van, amikor könnyek között és fáradsággal kell elvetni a jó cselekedetek aprónak tűnő magvait, de az aratás öröme csak így lehet a tiéd. Harmadszor pedig azért mert, ha Istentől elfogadtad és érdemtelenül a tied lehet a legnagyobb jó, vagyis az ő megbocsátása és ezzel együtt az örök és teljes élet, értelmetlen lenne még mindig az önsajnálat szobájába zárkóznod. A mennyei Atya betöltötte életedet annyi jóval és széppel, hogy bőkezűen élhetsz ezekkel az ajándékokkal, miközben te is jobbá válsz!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy egy nemes életre hívtál el, ahol bátran tehetem és képviselhetem a jót, mert megáldottál!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 26., péntek
Napi felülről:
„Aki figyelmet fordít az igére, az a jóságot találja meg, és aki az Örökkévalóban bízik az a boldogságát.”
A példabeszédek könyve 16. rész 20. vers*
Áldott pénteket, a nehézségeken való felülemelkedést, a félelmektől szabad szívet és fáradhatatlan szeretetet kívánok minden testvéremnek!
Honnan tudhatom, hogy Isten szól hozzám? Hogyan érthetem meg az üzenetét? Amikor érzed a lágy szél simogatását a bőrödön, amikor rabul ejt egy virág látványa a rajta megpihenő pillangóval, amikor eltölti a lelked békességgel az erdő sokszínű nyugalma, akkor hallod és érted a Teremtő első szavát hozzád: „Mindezt azért alkottam, hogy lásd, érezd, élvezd és őrizd az élet szépségét és fenségét!” Amikor édesanyád ölelő karja és szívének dobbanása a legbiztonságosabb hely volt számodra, amikor átjárt a tiszta szeretet és őszinte barátság élménye, amikor a szerelem tüze hevítette a szívedet, akkor átéltél és megértettél valamit a Mindenhatóból, és azt, hogy a lét csak őszinte szeretet által válik biztonságot adó otthonná. Amikor kinyitod a szíved és a Bibliád és engeded, hogy Isten Lelke megérintsen, akkor felfoghatod és megtapasztalhatod Isten legnagyobb üzenetét: Jézus Krisztust. Ő érted és miattad vállalt kínhalált, hogy a gonoszság, a borzalmak, a félelmek és háborúságok szörnyű viharában is mindig halld, értsd és kövesd a békét, biztonságot és áldást biztosító mennyei üzenetét.
Mennyei Atyám, köszönöm a benned megtalált jóságot, szeretetet és boldogságot!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 25., csütörtök
Napi felülről:
„A világ azonban elmúlik és a kívánsága is, de aki cselekszi az Isten akaratát megmarad örökre.”
János első levele 2. rész 17. vers*
Áldott csütörtököt, reménységgel, türelemmel, békességgel és odaadó szeretettel teljes napot kívánok minden testvéremnek!
Nehéz elfogadni és beletörődni az elmúlás könyörtelennek tűnő tényébe. Minden egyes régi fénykép és emlék újból szembesít bennünket a megváltozott külsőnkkel, a szárnyra kelt, de ráncbarázdákat szántó évekkel, évtizedekkel. Lehet „lassítani”, szépíteni ezt a folyamatot, de visszafordítani már ember feletti vállalkozás. Természetesen számtalan örömöt és csodát rejt az öregedés útja, de nagy kihívás feldolgozni azt a folyamatot, hogy látszólag sorsunkra hagyott bennünket az időt. A lelkünk azonban Isten lényét tükrözve született, az Ő elmúlhatatlan hasonlatosságára. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy ennyire mély vágy él bennünk az örökké teljes lét után. Azonban ez a felülről kapott érintés csak a mennyei Atyával együtt teljesedhet be rajtunk. Nélküle egyedül kell megküzdenünk az elkerülhetetlenül vesztes csatánkat a kegyetlen és irgalmatlan véggel szemben. Jézus Krisztus segítségével is embert próbáló harc lesz minden egyes nap, de már nem magányos hősként kell elbuknunk, mert mennyei seregek segítenek bennünket a teljes győzelem felé.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy veled teljes és örök életem lehet!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 24., szerda
Napi felülről:
„Hiszen nap és pajzs az Örökkévaló Isten. Kegyelmet és dicsőséget ad az Örökkévaló. Nem tartja vissza jóságát azoktól, akik becsületességben járnak.”
84. Zsoltár 12. vers*
Áldott szerdát, józansággal, igazsággal és békességgel megerősödött szívet kívánok minden testvéremnek!
Földi energiakészleteink legnagyobb részét a Nap biztosítja számunkra. Még az állandóan megújuló, látszólag önálló víz- és szélenergia is Napfüggő. A bolygónkat elérő egy órányi napsugárzás több energiát jelent, mint amennyit az emberiség egy év alatt felhasznál, mégis sokszor szűkösnek érezzük a forrásainkat, mert nem hatékony módon használjuk ki a lehetőségeinket. Isten szeretete a lelkünk naponta frissülő és kimeríthetetlen erőforrása, ezért olyan fontos felfedeznünk, megértenünk és hasznosítanunk ezt a páratlan ajándékot. A mennyei Atya kegyelme és dicsősége akkor tud betölteni bennünket minden jóval, ha már nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a szívünk az önzés, büszkeség, ítélkezés és harag lealacsonyító szeméttárolója legyen. Becsületesen, Isten és emberek előtt is tiszta lelkiismerettel járni többszörösen is megéri, annak ellenére, hogy nem ez az általános példa. Az élet még sok áldást tartogat számunkra, ne csukjuk be előttük az ajtónkat azzal, hogy megtűrjük a rosszat a szívünkben.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nálad találtam meg az életem értelmét, védelmét és áldott jövőjét!
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 23., kedd
Napi felülről:
„Hiszen hétszer is elbukhat az igaz, mégis újra felkel, ellenben az istentelenek összeomlanak a bajban.”
A példabeszédek könyve 24. rész 16. vers*
Áldott keddet kívánok minden testvéremnek! Megerősödést és megújulást a napi feladataink során, tiszta és türelmes szívet a személyes kapcsolataink megélésében!
Kudarcaink nem csak sebeket és fájdalmakat okoznak, hanem egyben lehetőséget biztosítanak szembenézni saját korlátainkkal, gyenge pontjainkkal. Egy bukás, egy nem várt csalódás vagy arcra esés nem a létünk végét jelenti, hanem az életleckénk egyik gyakorlati fejezete utáni írásjelet. Ez lehet pont, felkiáltójel vagy kérdőjel, de semmiképpen sem katasztrófa. A legfontosabb, hogy okuljunk belőle és akkor jöhet a következő szakasz, ami lehet, hogy már egy másik oldalon folytatódik, amihez lapoznunk is kell. Amíg a mennyei Atya tanít bennünket, addig a személyes csődjeinkből is hitben megerősödve, nagyobb alázattal és hűséggel léphetünk tovább. Az igaz ember nem tévedhetetlen és nem is sebezhetetlen, de vannak őszinte és igaz emberi kapcsolatai illetve elkötelezett, mély hite Istenben, ami segít a folytatásban. Ez a kettő kellő biztosíték arra, hogy minden sötét völgy után lesz még napfényes hegycsúcs, mert a mennyei Atya folyamatosan felfelé vezeti a gyermekeit. Nincs okunk tehát feladni ma sem a jóért való küzdelmet!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy melletted van igazán biztonságban az életem, mert veled a kudarcaim is tanítássá szelídülnek.
*Saját fordítás
2025
2025. szeptember 22., hétfő
Napi felülről:
„Miközben figyeljetek rá, hogy senki ne maradjon le az Isten kegyelméről, a keserűség semmiféle gyökere felnövekedve ne okozhasson betegséget, ami miatt sokan megfertőződnének.”
A zsidókhoz írt levél 12. rész 15. vers*
Áldott hétfőt, mennyei erővel és jósággal betöltött napot kívánok minden testvéremnek!
Amikor a szomszédom elhanyagolja a földjét és gyomnövények sokasága virágzik benne, akkor nem annak az ideje jött el, hogy büszkén kihúzzam magam, hogy az én kertem mennyivel szebb és gondozottabb, mert csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg nálam is a gaz. Akarva-akaratlanul hatással vagyunk egymásra. Egy feszült és ideges családtag, egy rosszindulatú ismerős, egy elégedetlenkedő munkatárs lehangoló és káros hozzáállása engem is képes megfertőzni. Helyettük nem tudok megváltozni, de felismerhetem, hogyha félreteszem a „jogos” lenézésemet, megvetésemet és haragomat, akkor talán még segíteni is tudok nekik. Gyakran elég néhány vigasztaló mondat, békességgel képviselt józan gondolat, de lehet, hogy szükség lesz egy hosszabb és őszinte beszélgetésre. Amikor pedig egyik sem működőképes, még mindig ott van az eszköztárunkban az áldás és az imádság, amivel a mennyei Atya segítségét igényeljük az emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzetekre. Irtsd a gyomokat a saját lelkedben és figyelj másokra, hogy ők is megszabadulhassanak tőle!
Mennyei Atyám, köszönöm egyértelmű bátorításodat és közreműködésedet, hogy tisztán tartsam a szívemet és másokat is segítsek ebben!
*Saját fordítás
bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm