Naponkénti igei üzenet 
Paróczi Zsolt lelkipásztortól

2026. március 21., szombat

Napi felülről:

„Tartsa rajtad tekintetét az Örökkévaló és ajándékozzon neked békességet!”

Mózes negyedik könyve 6. rész 26. vers*

Áldott szombatot, a lélek ünnepét és a test megújító pihenését kívánom minden testvéremnek!

Lelkünk időt és viharokat álló házát a Mindenható áldásai alapozzák meg. Az Ő védelme alatt épülhet fel, jelenléte ragyogja be és kegyelme tartja tisztán. Minden részét Isten békessége teszi biztonságossá és az Örökkévaló jóindulata fedi be az egész otthonunkat. Ilyen örökséget terveztek számunkra a mennyben. Ezen munkálkodik milliónyi angyal. Ezért hagyta el a menny dicsőségét a Fiú egy időre, hogy engedelmessége és szenvedése által minden gonosz és visszahúzó erőt legyőzzön, ami akadályozná ennek beteljesedését. Ezért áradt ki a Lélek, hogy naponta segítse és vezesse ezt a nagyszerű építkezést, amelynek tervezője és kivitelezője maga az Isten javunkra és épülésünkre. Ennek a háznak az ablakai már most a mennyre nyílnak és tele van kamrája felülről kapott javakkal és ajándékokkal, hogy bőséggel ellásson bennünket, sőt jusson belőle másoknak is. Amikor a földi testünk végleg elgyengül és nem képes tovább harcolni, a lélek odakerül, ahová tartozik, akire rábízta magát, akivel addig is közösségben élt.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te vagy a jelenem békessége és a jövőm reménysége!

*Saját fordítás

2026. március 20., péntek

Napi felülről:

„Ragyogjon rád az Örökkévaló jelenléte, és legyen hozzád kegyelmes!”

Mózes negyedik könyve 6. rész 25. vers*

Áldott pénteket, mennyei világosságot és hittel teljes szívet kívánok minden testvéremnek!

Hiába van szemünk, ha nincs fény, hiszen ilyenkor nem tud segíteni a látásunk! Lehet érzékeny a szívünk, ha a Lélek világossága hiányzik az életünkből, csak sötétben fogunk botorkálni. Ilyenkor nincs valódi képünk sem önmagunkról, sem másokról, csak részismeretekre támaszkodhatunk, ami könnyen tévedéshez vezet. Bátorságra és a sötétség elutasítására van szükségünk ahhoz, hogy hittel tett lépésként kilépjünk a mennyei Atya világosságába, jelenlétének ragyogásába. Megdöbbentő szembesülni azzal, hogy mennyi szenny és mocsok tapadt hozzánk, amit addig a sötétség halálos jótékonysággal eltakart. Ha a szégyenérzetünk ellenére mégsem menekülünk vissza a homályba, akkor átélhetjük, hogy ebben a fényben nem csak lelepleződünk, de igazi megtisztulás és megszépülés is itt vár ránk. Elkezdjük olyannak és annak látni magunkat, akinek a Mindenható megteremtett, sőt felragyognak számunkra olyan célok és ígéretek, amelyekről addig álmodni sem mertünk volna. Ez a mi valódi hazánk, Isten csodálatos országa.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy jelenléted fénye és kegyelmed jósága lehet az én otthonom!

*Saját fordítás

2026. március 19., csütörtök

Napi felülről:

„Áldásával kísér téged az Örökkévaló, és megőriz téged.”

Mózes negyedik könyve 6. rész 24. vers*

Áldott csütörtököt, biztonságban és szeretetben megélt napot kívánok minden testvéremnek!

A sok fontos vágyunk mellett, de valójában azok előtt az Örökkévaló jelenlétére, folyamatos áldására és megőrző hatalmára van a legnagyobb szükségünk. Ezek nélkül csak fél életet élünk, mert zárva marad az az ajtó, ami a mennyre nyílik, rejtve marad az az út, amely felfelé vezet, és nem jut el a lelkünkig az Atya éltető szava. Pedig ezek az égi csatornák megnyíltak Jézus Krisztusban, hogy reménnyel öntözzék meg a száraz szíveket, életet hozzanak a sivár pusztaságba és hazavezessék az eltévedt lelket. Rajtunk múlik, hogy ezek az áldások megnyugszanak-e rajtunk, mert otthonra találnak, vagy a sok „fontosabb” vággyal és teherrel megtöltött szívünk zárva lesz előttük. Isten jelenlétének valósága megváltoztatja az életünket, felcseréli a fontossági sorrendeket és mennyei mintára formálja a jellemünket, de csak a saját kérésünkre, a szívünk őszinte hite és nyitottsága szerint. Amíg Isten áldása és védelme velünk van, addig az élet legnagyobb viharai is a javunkra alakulnak, és a súlyosabb terhek nem összenyomnak, hanem megerősítenek.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megnyitottad számomra az áldások forrását, ez éltet és ez a legnagyobb kincsem!

*Saját fordítás

2026. március 18., szerda

Napi felülről:

„Legyetek józanok, maradjatok éberek! Ellenségetek, a rágalmazó, mint ordító oroszlán jár körbe és azt keresi, kit lehet elnyelni. Álljatok ellen neki, ti, szilárdak hittel, mert tudjátok, hogy ugyanilyen szenvedések teljesülnek be a világban a testvéreiteken.”

Péter első levele 5. rész 8-9. vers*

Áldott szerdát, kitartó küzdelmet és hit általi győzelmeket kívánok minden testvéremnek a gonosz összes próbálkozásával szemben!

Borzalmas az a sok szenvedés, amit ember embernek okoz valamilyen sajátos valóság alapján. A megmart, megsebzett és elvadult lélek igazsága felhatalmazást ad a nyilvánvalóan gonosz eszközök alkalmazására céljai érdekében. Irigység, rágalmazás, ítélkezés, gyűlölet, bántalmazás, megalázás és léleknyomorítás csak néhány harapásnyom, amit mi okozunk, de ott van benne mindig az ordító oroszlán dühe. Pedig nem szükséges sem félelemben élnünk, sem félelmet gerjesztenünk magunk körül. Bármilyen veszedelmesnek is látszik az ellenség, csak azokat képes magával ragadni, akik egyedül és Istenben vetett hit nélkül néznek vele szembe. A józan, bölcs, kiegyensúlyozott és hittel érző és látó szív azonnal megérzi a gonosz leheletét még akkor is, amikor a megtévesztés fala mögött leselkedik. A kísértővel nem lehet megbarátkozni, döntetlenben kiegyezni, csak ellenállni vagy behódolni. Mi azonban nem meghátrálásra születtünk, hanem bátor hitre, hogy teljes életet nyerjünk! A mennyei Atya jelenléte a biztosíték arra, hogy semmilyen veszedelem nem ragadhat el bennünket, sőt a szenvedéseken keresztül megerősödhetünk, hogy valódi hitharcosok lehessünk.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a szenvedések, nehézségek ideje is a megerősödésem lehetősége a benned való hit által!

*Saját fordítás

2026. március 17., kedd

Napi felülről:

„Aki az igazság és hűség nyomában jár, az talál igaz életet és megbecsülést.”

A példabeszédek könyve 21. rész 21. vers*

Áldott keddet, hűséges szeretettel, éltető igazsággal megélt napot kívánok minden testvéremnek!

A kincseink határozzák meg az életünket. Ami fontos és érték számunkra, azért hajlandóak leszünk rengeteg pénzt, időt és energiát áldozni, ezért annyira lényeges, hogy mire törekszünk, mire szánjuk rá törékeny létünk napjait. A szívünk akkor boldog, ha a kincseiben gyönyörködhet és biztonságban tudhatja féltett értékeit, de rettentően elkeseredett és beteg lesz, ha elveszti őket. Amikor tárgyakhoz, pénzen megvehető értékekhez kezdünk kötődni és ezek elérése lesz az életcélunk, veszélyes vizekre tévedünk, és amit megnyerünk, azt mindenképpen el kell engednünk majd. Az emberi kapcsolataink drágagyöngyei már értékállóbbak, és ha valódiak, akkor egy életen át képesek boldogsággal és szeretettel betölteni a szívünket. Érdemes tehát az emberi kötődéseinket jól megválasztani és odaadással megőrizni. Még ennél is maradandóbb és ragyogóbb kincs, amit a mennyei Atya készített a számunkra, ez pedig az Ő országa, igazsága és szeretete. Amikor ezt megtaláljuk és ragaszkodunk hozzá, akkor ennek fényében minden más érték is a helyére kerül. Ráadásul ezt soha és senki nem veheti el tőlünk, mert örök jótállás jár hozzá.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az igazi kincseim tőled vannak és nálad vannak a legnagyobb biztonságban!

*Saját fordítás

2026. március 16., hétfő

Napi felülről:

„Ne sóhajtozzatok testvéreim egymás ellen, nehogy ítélet alá kerüljetek! Nézzétek, a bíró már odaállt az ajtók elé.”

Jakab levele 5. rész 9. vers*

Áldott hétfőt, építő gondolatokat, szavakat és türelmes szívet kívánok minden testvéremnek!

A panaszkodás, sóhajtozás és kesergés a lélek könnyei, mert vannak olyan helyzetek, terhek és csalódások, amelyekben a szív csak sírni tud és ez megkönnyebbülést, megnyugvást hoz számára. Nagyon veszélyes, amikor valaki ezt megpróbálja elfojtani, elzárni és elrejteni, mert előbb vagy utóbb, de elő fog törni és akkor mély sebeket okozhat. Isten úgy teremtett bennünket, hogy a lelkünk panaszszobája egészséges esetben az imakamránk legyen! Szükségünk van arra, hogy valahol kikiabáljuk, kisírjuk és elpanaszkodjuk fájdalmainkat. Az is igényünk, hogy valaki törődjön ezekkel a kesergésekkel, segítsen, bátorítson és vigasztaljon, de ha kell, feddjen meg, mint szerető szülő a gyermekét. Mindez valóságos lehetőség a mennyei Atya huszonnégy órás fogadóóráján, ahol a leterhelt szívünket sürgősségi ellátás és hatékony gyógykezelés várja. Legtöbbször mégsem ezt a megoldást választjuk, inkább egymásra és egymás ellen panaszkodunk, ahol csak megfordulunk. Lehet, hogy mindez jogos és igazunk is van, de ha nem jókor és jó helyen öntjük ki siránkozásunkat, akkor pont a vágyainkkal ellenkező hatást éri el. Ráadásul egy idő után panaszkodás-függővé is válhatunk. Bennünket megkötöznek saját szavaink, azokat pedig beszennyezik, akik segítőtársként, barátként és testvérként ott vannak mellettünk. Ennek mi vethetünk véget azzal, hogy jó helyen panaszkodjuk ki magunkat!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert panaszkodásomra a megoldás az ajtó előtt áll, most még nem azért, hogy elítéljen, hanem, hogy segítsen!

*Saját fordítás

2026. március 15., vasárnap

Napi felülről:

„Áldott az Örökkévaló, mert csodálatra méltóan mutatta meg rajtam hűséges szeretetét az ostromlott városban!”

A zsoltárok könyve 31. ész 22. vers*

Áldott vasárnapot, megújító pihenést, méltóságteljes ünneplést és a szív tiszta szeretetét kívánom minden testvéremnek!

Nemzetünk nagyjai példák számunkra, mert bizonyították, hogy az ember képes küzdeni olyan jövőt építő célokért, melyek messze túlmutatnak saját életükön. Utcák, terek, intézmények őrzik nevük és tetteik dicsőségét, pedig ők sem voltak hibátlanok vagy tévedhetetlenek, de mertek másokért harcolni és küzdeni akár a vérük árán is. Ez bátorító bizonyság arra, hogy érdemes áldást kérni, áldássá válni és az áldáshoz ragaszkodni, mind családi, mind munkahelyi és nemzeti szinten egyaránt. A harcot először önmagunkban, önmagunkkal és a valódi ellenséggel, a gonosszal kell megvívnunk. A szívünk, mint egy ostromlott város küzd szabadságért, boldogságért és a reményteljes jövőért. A legfontosabb, hogy ezt a küzdelmet soha ne adjuk fel, ne hagyjuk abba, mert arra születtünk, hogy a szeretet szabadságában éljünk és ne valaminek vagy valakinek a rabszolgaságában. A mennyei Atya ott van, és ott lesz velünk minden hitharcunkban, minden ellenséges támadáskor, az elkeseredés és a félelem idején. Ne az emberi lehetőségeinkben bízzunk, hanem abban, hogy milyen hatalmas Istenünk van, aki munkálkodik értünk hűséges szeretetéből.

Mennyei Atyám, ha úgy is érzem magam, mint ostromlott város, tudom ez nem tragédia, hanem a küzdelmeim természetes része. Az a csodálatos, hogy hívhatlak téged bátran, hogy megmutasd szereteted erejét és mélységét az életemben!

*Saját fordítás

2026. március 14., szombat

Napi felülről:

„Akik könnyek között vetnek, ujjongás közepette fognak aratni. Aki elindul, pedig sírnia kell, miközben felemeli a vetőmagot, amikor megjön, ujjongás közepette emeli fel kévéit.”

A zsoltárok könyve 126. rész 5-6. vers*

Áldott szombatot, békességes szívet és Isten szeretetében vigaszt talált lelket kívánok minden testvéremnek!

Itt van a vetés, az ültetés ideje, akkor is, ha rengeteg kétely, félelem és szorongás uralkodik bennünk. A jó magok a birtokunkban vannak és ezek elvetése nem a kedvünktől, az aktuális lelki állapotunktól, vagy az érzelmeinktől függ, hanem a szükségektől! Aki nem vet, akár könnyek között is, az aratni sem tud majd a megfelelő időben, legfeljebb csak irigykedni és sajnálkozni. Nem mindegy, hogy önmagunkba roskadva leülünk az útszélre búslakodni, vagy minden nehézség ellenére is szórjuk a nemes magokat, amelyeket felülről kaptunk haszonra. A mennyei Atya szeretete, a megbocsátás felszabadító ereje, az irgalom és könyörület minden körülmények között működik, mert élet és reményteljes jövő van bennük. A békesség, türelem és hála magjai sem maradhatnak a zsákokban, mert ezek teszik élhetővé és éltetővé a lelket. Mikor este nyugovóra térünk és már lemostuk arcunkról a nap könnyeit és hátratekintünk, ne a kihasználatlan lehetőségek szürke göröngyei nézzenek vissza ránk, hanem a reménységből kimondott szavaink, a szeretetből megtett lépéseink és hitből fakadó tetteink.

Mennyei Atyám, áldott légy, mert veled érdemes könnyek között is elindulnom, hogy átélhessem a megérkezés örömujjongását is!

*Saját fordítás

2026. március 13., péntek

Napi felülről:

„Én azonban ezt gondoltam jómódomban: Semmiképp nem tántorodom meg soha. Ó, Örökkévaló, jóindulatodban helyeztél megerősített magaslatra. Amikor pedig elrejtetted arcodat, rémült lettem.”

A zsoltárok könyve 30. rész 7-8. vers*

Áldott pénteket, Isten jóindulatának és jelenlétének biztonságát kívánom minden testvéremnek!

Mennyire szeretnénk feljutni a legmagasabbra, ahová csak elérhetünk, a csúcson maradni ameddig csak lehetséges és élvezni a siker, az egészség és a pompás kilátás érzését. Ezekben a kiváltságos időkben könnyen elfeledkezhetünk arról, hogy eredményeink, jó sorunk Isten áldása számunkra és nem pusztán a körülmények és a kemény munkánk gyümölcse. Az elbizakodottság nem csak azért veszélyes, mert a büszkeség és öntelt magabiztosság előszobája, hanem azért is, mert leveszi a tekintetünket a felülről kapott célokról, arról a mennybe nyúló hegytetőről, ahová elindultunk Isten segítségével. Az Úr megenged, sőt néha bele is vezet olyan helyzetekbe, ahol megremeg a talaj a lábunk alatt, elvesztjük az irányítást a körülményeink felett és életerő helyett lelki szorongás keríti hatalmába szívünket. Ekkor érezhetjük úgy, hogy a mennyei Atya elfordult tőlünk, elrejtette tekintetét előlünk és magunkra hagyott, pedig csak annak az ideje jött el, amikor újból keresnünk kell őt. El kell csendesednünk, hogy meghalljuk a szelíd hangját. Csak idő kérdése, és ismét felragyog előttünk szeretetének elképesztő magassága.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te akkor is mellettem vagy, ha nem érzem, akkor is szeretsz, amikor elveszítelek a szemem elől, mert még nem mondtál le rólam!

*Saját fordítás

2026. március 12., csütörtök

Napi felülről:

Mi pedig, akik a nappalhoz tartozunk éljünk józanul, felöltözve a hit és a szeretet mellvértjét, valamint sisakként az üdvösség reménységét.”

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5. rész 8. vers*

Áldott csütörtököt, lelki józanságot, valamint a hit és a szeretet megmentő erejét kívánom minden testvéremnek!

Mintha a megtévesztés és a józanságot félretevő gondolkodás sűrű homálya szállt volna az emberiségre. Ez a kór úgy tűnik széles körben terjed, elér minden réteget és korosztályt, ráadásul a mai technikai lehetőségek korlátlanul terjesztik, és könnyen rabul ejtenek. Maga a jelenség nagyon ősi, de ennek jelenlegi mértéke és hatása megdöbbentő. A hatalmas mennyiségű ismeret és tudásmegosztás nem biztosított sem erkölcsi, sem lelki tisztánlátást, inkább egy bizonytalan életérzést, ahol a régi kapaszkodókat elvesztettük, az újak pedig túl gyorsan változnak. Most van igazán szükségünk az éber, érzékeny és józan lélekre és gondolkodásra. Nagy kincs és érték az a szív, amely bölcs tud maradni a butaság és a gyűlölet mérgező nyílzápora közepette, mert a hit és szeretet páncélja védi, amit akkor sem tesz le, ha az önző és hazugságokban bízó tarka ruhák a divatosak. A mennyei védelem ma is képes megóvni a józan, Istenben bízó gondolatainkat, amíg a reménység sisakja a helyén lesz. Mert nem tévelygésre születtünk, hanem egy biztos és biztonságos utazásra Jézus Krisztus vezetésével a mennyei hazánk felé.

Mennyei Atyám, te vagy a megbízható pont az életemben, segíts, hogy soha ne veszítsem el a lelki éberségemet és érzékenységemet!

*Saját fordítás

bizalom biztonság boldogság békesség bölcsesség család célok döntések erő fejlődés feladat felelősség félelem gyümölcstermés győzelem harcaink határaink hit házasság idő Isten országa Isten segít Isten szeretete Isten terve Isten ígérete kapcsolataink kihívás közösség küzdelem lehetőségek megújulás munka nehézségek növekedés problémák próbák remény siker szeretet vágyak áldás élet életcélok önzés öröm

Szeretettel várunk!