2024. november 15., péntek
Napi felülről:
Mindannyian látták, és nagyon megrémültek, de ő [Jézus] azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”
Márk evangéliuma 6. rész 50. vers*
Áldott pénteket, Isten közelségének, jelenlétének és bátorításának megtapasztalását kívánom még a félelmetes helyzetekben is minden testvérem számára!
Amíg nem ismerték fel Jézust a tanítványok, amint közeledik feléjük a viharos vizeken, rémület és nyugtalanság fogta el őket. Igaz, hogy a Mester indította el őket a túlsó parra, de minden kínlódásuk ellenére, a viharos ellenszél miatt alig haladtak előre. Egész éjszaka keményen küzdöttek, amikor hajnaltájt megpillantottak valakit, akit kísértetnek véltek. Meglepetésükre Jézus szólította meg őket, azzal a bátorítással, bíztatással, amely nem csupán az érzéseiket akarta lecsendesíteni, hanem a lelkük zavarodottságát is. Újból rá kellett csodálkozniuk, hogy mennyivel magasabbak és mélyebbek az Úr gondolatai, mint az övéké. Szembesülniük kellett szívük érzéketlenségével, értetlenségével az isteni megoldásokkal kapcsolatban. Amit mégis megtanultak, ahova Jézus megérkezik, ahol jelen van, ott a reménység gyökeret ver, a félelem távozik és a bizalom megerősödik. Neki van hatalma arra, hogy szava nyugalmat hozzon az életünkbe akármilyen komoly nehézségek és megpróbáltatások vesznek is körül bennünket. „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!” – ezt a bátorítást hallja meg, értse meg most a mi szívünk is!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert jelenléted és szavad ereje lett a lelkem nyugalma, békessége és bátorsága!
*Egyszerű fordítás