2021. március 18., csütörtök
Napi felülről:
„Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben, hiszen tudjátok, hogy ehhez hasonló szenvedést állnak ki testvéreitek is mindenhol az egész világon.”
Péter első levele 5. rész 8-9. vers*
Áldott csütörtököt, kitartó küzdelmet és hit általi győzelmeket kívánok minden testvéremnek a gonosz összes próbálkozásával szemben!
Borzalmas az a sok szenvedés, amit ember embernek okoz és kivétel nélkül valamilyen sajátos igazság alapján. Ez a megmart, megsebzett és elvadult lélek igazsága, ami kivétel nélkül felhatalmazást ad a nyilvánvalóan gonosz eszközök alkalmazására is a céljai érdekében. Irigység, rágalmazás, ítélkezés, gyűlölet, bántalmazás, megalázás és léleknyomorítás csak néhány harapásnyom, amit mi okozunk, de ott van benne mindig az ordító oroszlán dühe. Pedig nem szükséges sem félelemben élnünk, sem félelmet gerjesztenünk magunk körül. Bármilyen veszedelmesnek is látszik az ellenség, csak azokat van hatalma magával ragadni, akik saját gondolataik alapján, egyedül és Istenben vetett hit nélkül néznek vele szembe. A józan, bölcs, kiegyensúlyozott és hittel érző és látó szív azonnal megérzi a gonosz leheletét még akkor is, amikor a megtévesztés fala mögött leselkedik. A kísértővel nem lehet megbarátkozni, vagy kiegyezni, csak ellenállni vagy behódolni. Mi azonban nem meghátrálásra születtünk, hanem bátor hitre, hogy teljes életet nyerjünk! A mennyei Atya jelenléte a biztosíték arra, hogy semmilyen veszedelem nem ragadhat le bennünket, sőt a szenvedéseken keresztül megerősödhetünk, hogy egyre hősiesebb hitharcosok legyünk.
Uram, köszönöm, hogy a szenvedések, nehézségek ideje is a benned való megerősödésem lehetősége!
*Egyszerű fordítás