Imádkozó élet, imádkozó gyülekezet!


Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait!

Lukács 11:1


Tegnap az imádat fontosságáról volt szó, ma ennek egyik formáját, az imádkozást szeretném elétek hozni. Az imádkozással kapcsolatban az Úr az elmúlt időszakban rámutatott a saját életemben is, hogy jelentős elmaradásban vagyok és változtatnom kell az imaéletemen ahhoz, hogy növekedést érjek el az Istennel való kapcsolatomban.

Nagyon érdekes megfigyelni a fenti igeversben, hogy a tanítványok nem mondták Jézusnak, hogy taníts minket evangelizálni, taníts minket gyógyítani vagy prédikálni, hanem azt kérték Jézustól, hogy imádkozni tanítsa meg őket. Olyan férfiak kérték ezt Jézustól, akik pontosan tudták mi az az imádkozás, hiszen ismerték az ószövetségi imákat, zsoltárokat, mégis Jézustól azt kérték, hogy imádkozni tanítsa meg őket. Hiszem, hogy azért volt ez, mert senki sem tudott úgy imádkozni, mint Jézus. Hiszem, hogy amikor Jézust hallották az Atyához imádkozni, akkor az valami olyasminek a megtapasztalása volt a tanítványok számára, ami vonzóvá tette számukra az imádkozást. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy az emberiség elfeledett nyelve az imádkozás, hiszen Ádám előbb beszélgetett Istennel, mint Évával. Ebből következően az imádkozás egy olyan kapcsolódási pont, ami alapjaiban határozza meg az Istennel való kapcsolatunk minőségét. Egyfajta töltő, áramszedő, köldökzsinór. Onnan jön az erő. Térd kell ahhoz az Isten előtt, hogy talpon tudj maradni az ördög előtt.

Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. Ugyanígy az asszonyok is,….

1Timóteus 2:8-9a

Pisti meg tudja erősíteni, hogy nem a kazánház a leglátványosabb hely az imaházunkban, de ahhoz hogy fent a teremben jó meleg legyen, be kell fűteni a kazánokat. A gyülekezeti ima is ilyen. Ahhoz, hogy a gyülekezet életében, a gyülekezeti alkalmainkon magasabb „hőfok” legyen, be kell durrantani a kazánházba. E célt szolgálja ez az imaévvel kapcsolatos kezdeményezés, a házi kiscsoportoknak az elindítása és a gyülekezeti imádkozással kapcsolatos valamennyi igyekezet is. Férfiak! Rázzunk le kezeinkről minden olyan láncot, amely megakadályoz minket abban, hogy tiszta kezeket felemelve tudjunk úgy imádkozni, hogy az mások számára is kívánatos legyen.

Uram! Taníts minket úgy imádkozni, ahogy Te imádkoztál az Atyához! Szeretnénk odaszánni magunkat és megtanulni újra az imádkozás általad belénk teremtett nyelvét.

Ámen!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!