Egy szív és egy út
Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is.
Jeremiás 32:39
Isten hűséges és tőlünk is ezt várja. A hűség folyamatos kapcsolat azzal, akit szeretünk. Megmaradni benne, és akkor Ő betölti a szükségeinket az Ő gazdagsága szerint. Ad örömöt, békességet, erőt, bővölködő életet. A családban nagytatám volt az első, aki megtért. Született 9 gyermekük, megtért a felesége is, aztán többen a gyerekei közül is. Rajta keresztül lsten az utódokat is megáldotta, és megadta azt a felismerést, hogy szükségünk van lstenre. Gyermekei különféle életkorban tértek meg, de az elsőszülött fia csak idős korban, mert az volt a vágya, hogy a Szentföldön legyen a bemerítése. Megadatott neki pár éve, 81 évesen merítkezett be a Jordán folyóba. lsten hűséges. Amit láttam és tanultam a nagyszüleimtől és édesanyámtól, az a kitartó imádság volt, mint elsődleges elfoglaltság. Mindennap, egész életükben, az imalistájuk rongyosra lett használva, mert volt, amit nem hamar adott meg lsten. Szívem vágya nekem is ilyen imádkozó emberré válni, törekszem erre minden nap, hogy majd emlékem legyen áldott.