Vezetőség választás

Gyülekezetünk újabb 4 éves időszakra vezetőséget szeretne választani. Ennek első lépéseként egy ajánló lista készült el, amit november 14-től lehetett átvenni a vasárnapi istentiszteletek után. Avatottság alapján 3 testvért nem kell ajánlani, mert ők folyamatosan a vezetőség tagjai maradnak: Paróczi Zsolt, mint lelkipásztor, illetve Debreceni Péter és Péter Gáspár testvérek, mint avatott diakónusok. Az ajánlólistára azok kerültek fel, akik jelenleg vezetőségi tagok, de őket ismét ajánlani kell ahhoz, hogy újból választhatóak legyenek. Mindenkinek lehetősége van, hogy rajtuk kívül is ajánljon testvéreket a gyülekezetünk tagjai közül vezetőségi szolgálatra. A feltétel, hogy legalább két éve gyülekezeti tag legyen az ajánlott testvér, de nem kitétel, hogy mind a két évet nálunk töltötte tagként.

Ez a jelölés tehát még nem a szavazás, csak ajánlás, most még nem az a kérdés, hogy ki legyen az elöljáróság tagja, hanem az, hogy kikből válasszuk meg a vezetőinket. Azt kell végiggondolni, megimádkozni, hogy  kiben látjuk a lehetőséget és a lelkületet arra, hogy  vezetőként szolgáljon köztünk. A gyülekezet döntése értelmében az fog felkerülni a választási listára, aki legalább 25 ajánlást kapott a gyülekezettől. Az ajánlási időszakot december 5-én vasárnap zárjuk le, és december 12-én vasárnap a gyülekezeti tanácskozáson lesz a tényleges szavazás.

Bemerítés

Hálát adva a mennyei Atyának lélekmentő munkájáért ebben az évben is készülünk bemerítésre. December 19-én vasárnap délelőtt szeretnék megtartani az ünnepet. Akik jelezték a szándékukat, és együtt készülünk az alkalomra, azok december 12-én délelőtt fognak bizonyságot tenni hitükről, és az ezután megtartott gyülekezeti tanácskozáson lesz a tagfelvétel.

Sejtcsoportok a gyülekezetben

Roberto Bottrel előadásai a 2021 szeptember 3-5. között gyülekezetünkben rendezett konferencián.

(tovább…)

Szeptemberi programjaink

Rendszeres Istentiszteleti alkalmaink mellett lehetőség lesz kiscsoportos konferenciába becsatlakozni aminek a házigazdái leszünk, valamint az egyház szerevezésében lesz a Férfi a pályán konferencia 09.18-19-én.

(tovább…)

Férfi a pályán – Országos Baptista Férfitalálkozó

Isten magasztalása – van élet a COVID után.
Balatonszárszó, szeptember 18-19.
A részvétel regisztrációhoz kötött!
Jelentkezési határidő 09.12.

2021. július 28., szerda

Napi felülről:

Ezért tehát ne legyetek értetlenek, hanem ellenkezőleg, figyeljetek oda arra, hogy mi az Úr akarata.

Efézusi levél 5. rész 17. vers*

Áldott szerdát, bölcs, előrelátó és Isten akaratából táplálkozó gondolkodást, szavakat és tetteket kívánok minden testvéremnek!

Az egyik természetes erőforrásunk a jól végzett munka öröme, amihez még ráadásként hozzátartozik a megérdemelt pihenés felüdítő időszaka is. Ezért értelmetlen arra vágyakozni, hogy ne legyen több feladatunk, munkánk, csak élvezzük a szabadságot, mert ezzel együtt az életünk egyik értelmét vesztenénk el, ráadásul a nyugalmat sem tudnánk ugyanolyan hálával élvezni. Ennek van egy egészséges, a fejlődést, növekedést segítő ritmusa, ami életszakaszonként változhat, de büntetlenül nem lehet kibillenteni egyik irányba sem az egyensúlyából. Az Isten országa sem a tétlenség, a semmittevés üdülője, ahol az Úr, mint a dolgát végző pincér szolgálja ki az igényeinket, hanem a felülről kapott áldások felelősségének Édenkertje. Attól lesz értetlen, meggondolatlan és ostoba a gondolkodásunk, ha figyelmen kívül hagyjuk az Úr jóakaratát és tanítását. Ezzel szemben, akkor lehet a legnagyobb békésségünk, örömünk és boldogságunk, amikor teljes lényünkkel bekapcsolódunk a mennyei Atya tervébe és akaratába, mert ezzel teljesedik ki életünk, kerül a helyére és kap tökéletes értelmet.

Áldott légy mennyei Atyám, mert meghívtál terved és akaratod megvalósításába, hogy életem teljes lehessen!

*Saját fordítás

Családi Nap

Csodálatos lehetőségre várunk minden érdeklődő családot, mivel városunkba látogat az ország egyik legnagyobb ugráló légváras játszóparkja.

Agárdi Szilvia koncert

A fény árnyékában – interaktív előadás és koncert

Házas-páros-vacsora

Szeretettel hívunk Benneteket egy üdítő esti asztalközösségre. Benne:

Jézus és a víz — Angol nyelvi tábor

2021.06.28-07.02.

6-14 évesek számára

Jelentkezni Június 20-ig lehet Bognár Erikánál:
bogerika@gmail.com
06/30-683-1310

(tovább…)

Szeretettel várunk!