A Templom: maga Isten
Aki győz, azt mindörökké oszloppá teszem Istenem templomában. Ráírom Istenem nevét, azután ráírom Istenem városa, az Új Jeruzsálem nevét — amely a Mennyből száll le Istenemtől —, és ráírom az én új nevemet is.
Jel 3:12
Templomot nem láttam a városban, mert annak temploma maga a Mindenható Úr Isten és a Bárány.
Jel 21:22
Emlékszel még a régi kedves énekre: „Úgy szeretnék ott lenni a szentek seregében”? Én vágyom rá, hogy az Új Jeruzsálem lakója lehessek, ahol Isten maga tölt be mindent, Ő lesz a Templom, Ő fog világítani Nap helyett és boldogan hallgatom, amint új nevemen szólít: „Gyertek, Atyám áldottai, örököljétek ezt az országot, amelyet számotokra készített a világ megalapítása óta.”
Ima:
Leborulok Fenséged előtt, Örökkévaló Isten! Nincs szó, ami kifejezhetné a hálámat ezért a csodálatos ajándékért, ami ígéreted szerint a Téged szeretőkre vár. Köszönöm, hogy mindent megújítasz és én is polgára lehetek a Mennyei Jeruzsálemnek! Segíts, úgy élnem, hogy méltó lehessek a nagy találkozásra Veled, az Úr Jézussal és mindazokkal, akik győztesen a jobb oldaladon állnak majd.