A Templom: Élő kövekből épül fel
Nem tudjátok, hogy ti Isten Templomavagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek? Ha valaki pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a Templom!
1Kor 3:16-17,19
Tudjátok meg, hogy a testetek a bennetek lakó Szent Szellem temploma! Igen, a Szent Szellem tulajdona, akit Istentől kaptatok, ezért többé már nem ti rendelkeztek a testetekkel!
Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten maga mondta: „Velük együtt fogok lakni, és közöttük járok, Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek.
2Kor 6:16
Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé.
1Pét 2:5
Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba, amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokkövemaga Krisztus Jézus, aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.
Ef 2.19-22
Én bizony libabőrös leszek ezeket az igéket olvasva. Alig tudom felfogni, milyen hatalmas megtiszteltetés, hogy minden egyes ember Isten temploma. Felelősek vagyunk azért, hogy ezt a templomot tisztán megőrizzük. Ép testben ép lélek és ép szellem – ezeknek is sáfárai vagyunk a ránk bízott teremtett világ mellett. Nem kis feladat teljes valónkat szentül és tisztán megtartani, hiszen annyi minden szennyező dolog vesz körül minket, ami rombolja testünk, lelkünk és szellemünk épségét. Korhadt gerenda, penészes falak, piszkos padló, homályos ablak – ezek nem férnek össze Isten templomával. Jó hír, hogy nem kell egyedül „takarítani”, Istenre ebben is számíthatunk.
Ima:
Uram, fel sem tudom fogni igazán, hogy milyen hatalmas dolog egy építőkőnek lenni szent Templomodban. Dicsőítlek azért, hogy ebben a kiváltságban részesítesz! Egyedül nem tudom tisztán és szentül megőrizni Szellemed templomát, amit rám bíztál. Kérlek, építsd harmonikus egésszé testem, lelkem és szellemem az Úr Jézus Krisztus által, hogy folyton növekedve valóban szent templommá lehessek.