2023
Imádkozó élet, imádkozó gyülekezet!
Lukács 11:1
Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait!
Tegnap az imádat fontosságáról volt szó, ma ennek egyik formáját, az imádkozást szeretném elétek hozni. Az imádkozással kapcsolatban az Úr az elmúlt időszakban rámutatott a saját életemben is, hogy jelentős elmaradásban vagyok és változtatnom kell az imaéletemen ahhoz, hogy növekedést érjek el az Istennel való kapcsolatomban.
Nagyon érdekes megfigyelni a fenti igeversben, hogy a tanítványok nem mondták Jézusnak, hogy taníts minket evangelizálni, taníts minket gyógyítani vagy prédikálni, hanem azt kérték Jézustól, hogy imádkozni tanítsa meg őket. Olyan férfiak kérték ezt Jézustól, akik pontosan tudták mi az az imádkozás, hiszen ismerték az ószövetségi imákat, zsoltárokat, mégis Jézustól azt kérték, hogy imádkozni tanítsa meg őket. Hiszem, hogy azért volt ez, mert senki sem tudott úgy imádkozni, mint Jézus. Hiszem, hogy amikor Jézust hallották az Atyához imádkozni, akkor az valami olyasminek a megtapasztalása volt a tanítványok számára, ami vonzóvá tette számukra az imádkozást. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy az emberiség elfeledett nyelve az imádkozás, hiszen Ádám előbb beszélgetett Istennel, mint Évával. Ebből következően az imádkozás egy olyan kapcsolódási pont, ami alapjaiban határozza meg az Istennel való kapcsolatunk minőségét. Egyfajta töltő, áramszedő, köldökzsinór. Onnan jön az erő. Térd kell ahhoz az Isten előtt, hogy talpon tudj maradni az ördög előtt.
Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. Ugyanígy az asszonyok is,….
1Timóteus 2:8-9a
Pisti meg tudja erősíteni, hogy nem a kazánház a leglátványosabb hely az imaházunkban, de ahhoz hogy fent a teremben jó meleg legyen, be kell fűteni a kazánokat. A gyülekezeti ima is ilyen. Ahhoz, hogy a gyülekezet életében, a gyülekezeti alkalmainkon magasabb „hőfok” legyen, be kell durrantani a kazánházba. E célt szolgálja ez az imaévvel kapcsolatos kezdeményezés, a házi kiscsoportoknak az elindítása és a gyülekezeti imádkozással kapcsolatos valamennyi igyekezet is. Férfiak! Rázzunk le kezeinkről minden olyan láncot, amely megakadályoz minket abban, hogy tiszta kezeket felemelve tudjunk úgy imádkozni, hogy az mások számára is kívánatos legyen.
Uram! Taníts minket úgy imádkozni, ahogy Te imádkoztál az Atyához! Szeretnénk odaszánni magunkat és megtanulni újra az imádkozás általad belénk teremtett nyelvét.
Ámen!
2023
Imádó élet, imádó gyülekezet
Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.
Efézus 1:11-14
A gyülekezet létezésének egyik végső célja a Krisztus imádata. Jézus Krisztusé a dicsőség az egyházban nemzedékről nemzedékre (Ef3:20). Az imádat kifejezése teszi az őt megillető helyre az imádat „tárgyát”, „személyét” a saját és a gyülekezeti életünkben is. Ha az imádatodat és magasztalásodat Istennek adod, abból egyenesen következik az, hogy a bálványaid is eltűnnek. Azzal, hogy az imádattal és magasztalással, dicsőítéseddel Istent az Őt megillető helyre „teszed” az életedben, a bálványaid is az őket megillető helyükre kerülnek, azaz ki az életedből. Hová kerül az életünkben Isten, ha minden imádatunk az Övé? Középre!
Mit jelent az, hogy az Isten van a középpontban? Azt, hogy köré szerveződik az identitásom, az életem, a munkám, a pihenésem, a kapcsolataim, a gyülekezeti életem, a családi életem, sőt a gyülekezet is köré rendeződik.
Mennyi Atyám! Megvallom ma Neked, hogy egyedül Téged imádlak. Tiéd a hatalom, az erő, az áldás, a tisztesség és minden dicsőség. Vágyom arra Uram, hogy az életem és a gyülekezetünk középpontjában Te legyél. Köszönöm Uram, hogy az imádaton keresztül láthatjuk hatalmadat és fenségedet és ennek tükrében minden bálványunk értéktelen kacat és azokat kárnak és szemétnek ítéljük.
Ámen!
2023
Krisztus testbeszéde a gyülekezet
Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
1Kor. 12:27
Az elmúlt időszakban nagyon foglalkoztatott annak megértése, hogy milyen ismertető jegyei vannak a Krisztus gyülekezetének és abban nekem milyen szerepet szán az Isten. Éppen ezért a héten ezt az imatémát hozom elétek, hogy imádkozzunk azért, hogy gyülekezetünk még inkább Krisztusra mutató legyen. Manapság egyre nagyobb teret nyer az a tévtanítás, hogy igazából nincs is szükség gyülekezetre, hiszen megélhető a hitélet és az Istennel való közösség gyülekezet nélkül is.
Meggyőződésem, hogy nem lehet megmaradni a hitben gyülekezet nélkül. Itt nem azt mondja Pál, hogy te a Krisztus tagja vagy, hanem azt, hogy Ti (együtt) a Krisztus tagjai vagytok. Ebből következően a Krisztus testbeszéde a gyülekezet és mint ilyen a legjobban a gyülekezet képes arra, hogy bemutassa a világnak Krisztust. Ezért tehát a Krisztushoz való tartozásomat és elköteleződésemet alapjaiban határozza meg az, hogy hogyan viszonyulok a gyülekezetemhez.
Uram áldalak téged azért, hogy a tested tagja lehetek. Köszönöm, hogy ebben a testben te helyet, célt, feladatot és az ezek betöltéséhez szükséges ajándékokat adtál nekem is. Arra vágyunk, hogy még inkább be tudjunk Téged mutatni a világnak! Szeretnénk megerősíteni identitásunkat benned és elköteleződésünket feléd.
Ámen!
2023
Beszélgetések Istennel (7)
Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és mondd meg nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.
3Mózes 19:1-2 RÚF
Isten annyira szeret, hogy az Ő egyszülött Fiát adta értem.
Erre az áldozatra nézve fogad el engem is, immár bűneim nélkül.
De ez az Atya Isten a felséges Vagyok, a Teremtő Isten is, aki szent és ehhez a szentséghez semmi tisztátalan nem közelíthet.
Uram, én magamtól soha nem tudok szent lenni. Tudom, próbáltam. Sőt, ezután is megpróbálhatom, de ez csak Veled, általad sikerülhet.
Ahogy a próféta ajkát oltárról vett izsóppal tetted tisztává, úgy engem a Te Szent Lelked ereje által tisztíts meg, tölts be és szentelj meg.
Köszönöm Uram.
2023
Beszélgetések Istennel (6)
Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.
1Királyok 19:11-12 RÚF
Bár Isten a teremtője mindennek, ő mozgatja az elemeket, hatalma van tűzön, vízen, viharon, földrengésen, mégis Őt megtapasztalni igazán a csend az alkalmas.
Ahhoz, hogy ezt a halk hangot meghalljam, ahhoz minden mást el kell tudjak némítani az életemben.
El kell tudjam engedni a körülöttem zajló világ zajait, ritmusát és meg kell találnom azt a belső csendességet, ahol meghallom az Úr halk és szelíd szavát.
„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Zsoltárok 46,11.
Így legyen Uram!
2023
Beszélgetések Istennel (5)
Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!
Filippi 4:4 RÚF
Sok múlik a dolgokhoz való hozzáállásomon. Például nem a kedvencem a február. De ma amikor nekiálltam fotós szemmel nézni a környezetemet, ezernyi szépet fedeztem fel.
Hajlamos vagyok aggódni a holnap felől. Ám ha tudatosan tréningezem az agyam, és számba veszem az elmúlt idők, évek áldásait, akkor eláll a szavam, hisz azt látom, hogy egy gondviselő Istenem van!
Uram, kérlek segíts örvendező, hálás, tiszta szívvel élni, észrevenni mindig, hogy az adott helyzetben mi az aminek örvendhetek.
Köszönöm a mai napot is!
2023
Beszélgetések Istennel (4)
Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok.
Zsoltárok 139:17-18 RÚF
Vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni az életben. A későbbi Dávid király feltétel nélkül hitt Isten oltalmában és vezetésében. Viszont Dávidot eleinte a családja sem sokra tartotta.
Ám ahol ők csak egy pásztorfiút láttak, ott Isten egy királyt látott.
Ahhoz viszont, hogy sikeres király lehessen, nem hagyhatta ki az életéből a kezdeti nehézségeket.
Ezek a tapasztalatok segítették őt később.
Uram! A körülményeimet én sem változtathatom meg. Adj erőt és a Te vezetésedet, amikor nehézségeken megyek keresztül, és Te használd fel ezeket a Te céljaidra.