1Krón 16,34
,,Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!”
A járvány alatti időszakban 2020 márciusától pünkösdig teljesen leállítottuk a nagy projekteket és a nagy költségű karbantartási munkák folyamatait, ennek ellenére Isten segítségével mégis sok munka készült el tavaly. Ez év sajnos nem indult jól, a két szennyvíz átemelő szivattyú meghibásodott, helytelen mosdóhasználat miatt (tisztítókendők kerültek a rendszerbe). A kazánok idei karbantartása már nem halasztható, mint az előző évben. Ennek ellenére bizakodva készülünk erre az évre a fejlesztéseket illetően.
Figyelem! A felsorolásban nem szerepelnek a rendszeres takarítási, és egyéb rendszeres feladatok. Ezek az adatok csak az épületben történő változtatásokat, fejlesztéseket, karbantartásokat és projektmunkákat tartalmazza.
Az időpontok nem igazodnak a kifizetés teljesítés dátumához, hanem annak elő és utómunkái is bele vannak kalkulálva.
A tavalyi beszámoló folytatását hasonló módon írom tovább, nagy vonalakban. Részletes kifejtésre van lehetőség igény szerint, fotók is rendelkezésre állnak a munkafázisokról.
Munkálatok évenkénti bontásban
2022
- Január
- Hátsó udvar: a gyertyán és a juhar egyágasítása. Terepmunka.
- Végrehajtotta: Kálmán István, Balázs Róbert e.v.favágó.
- Hátsó udvar: a gyertyán és a juhar egyágasítása. Terepmunka.
- Február
- LP.iroda felújítás. Irányelv: legyen olyan terem, ahol imádkozásra van lehetőség.
- Munkatársak voltak: Bognárné Erika, Bognár Tibor (anyagbeszerzés+adomány parketta.) Kálmán István kivitelezés festés, parkettazás, szegélyezés, karnis csere. Lados Bence, Gurbán Péter, Lados Zsuzsa berendezés és beszerzések. Függöny: Nagy József és Csilla.
- LP.iroda felújítás. Irányelv: legyen olyan terem, ahol imádkozásra van lehetőség.
- Március
- Válaszfal készítése a galéria előtti folyosón. Kivitel: Kálmán István. Vázszerkezetes gipszkarton fal és beltéri ajtó beépítése.
- Konyha kamrájának polcozása(menekülteknek az ételadományok átláthatósága miatt készült).
- Gonda házaspár polcanyag átszállítása. Átfestés, méretre alakítás: Kálmán István .
- Zuhanyzók rendbetétele zuhanyfejek, cseréje, takarítás. Kálmán István, Kálmánné Ónodi Ildikó, Gonda Jolán.
- Április
- Hátsó udvar: 5m³ zöldhulladék feldogozása. Storozinszki Hunor, Kálmán István.
- Alagsor festése, segélyszolgálat utáni rendrakás(akik a csoportban szolgáltak mindenki).
- Május
- Kazán karbantartási munkák. Brozsek Imre, Kálmán István.
- Tavaszi nagytakarítás: lomtalanítás 6m³-es konténerbe. Bepakolás: Lados Bence, Ujfalusi Zoltán, Kálmán István.
- Június
- Karzat TV felszerelése. Lados Bence, Kálmán István, Paróczi Gergő, Antal Gergely, Mojzes Péter.
- Július
- SZIK első szoba cilinderes zárbetét és kilincs csere. Tóth Sándor.
- Sarokszelep cserék (2db) a mosdókban gyerek kompatibilis automata elzáró szelep.
- Keverőcsap csere alagsori női mosdó, SZIK női mosdó.
- Augusztus
- Galéria szoba festése, Berendezés szétszerelése. Paróczi Bálint, Kálmán István, Takarítás: Lados Zsuzsa, Damjanich Györgyi.
- Kerti szivattyú cseréje: Kálmán István, Lados Bence.
- Szeptember
- Bemerítés, közösségi nap alkalmából öltözők festése, alagsor lejárat festése. Korlátfal festése a nagyteremben.
- Energetikai munkacsoport megalakul, elmozdulás a klímák bővítésének irányába, árajánlatok bekérése. Lados Bence, Gurbán Péter, Kálmán István, Makaji Máté, Rádi Attila, Debreceni Péter.
- Okotóber
- Kisterem világítás csere: Rádi Attila. Tervben volt egy zsindelyezés első ütem, ez áttolódik 2023 tavaszára.
- November
- Kondenzációs kazán karbantartása. Brozsek Imre, Kálmán István.
- Elektromos fűtőpanelek felszerelése. Lados Bence, Kálmán István.
- December
- Lp.lakás átfestése.Kálmán István.
- Imaház tervrajzainak digitális szkennelése és szerkesztése, a gépészeti átalakításokhoz fog kelleni. Makaji Máté kivitelezte.
2021
- Január
- Meghibásodott szennyvízátemelő szivattyú /lakás oldalon/ kiemelése, pucolása, akna tisztítása, és üzembe helyezése. Végrehajtotta: Kálmán István, Paróczi Zsolt, Storozsinszki Tibor.
- február
- Lábazati festések alagsori lejáratnál, alagsori falak, és oszlopok. Segített: Kálmán Zoltán.
- Szivattyú újbóli meghibásodása, mágnes kapcsoló cseréje (öntartós.) szerelte: Kálmán István, Becz István
- március
- Lábazati festés karzaton. Végrehajtotta: Kálmán Zoltán.
- Átemelő szivattyú újbóli meghibásodása, ismét elakadt, szivattyú leégett
- április
- Eresz tisztítása tisztító szakaszok beiktatása.
- Szennyvíz aknákba új vezérlés kiépítésének kezdete. Munkálatokat végzi: Kálmán István és Becz István
- Másik oldali szivattyú meghibásodása, kiemelése, tisztítása. /szálas anyag került a lefolyó rendszerbe./
2020
- Január
- Biztonsági zárrendszer telepítése, kilincsek egységesítése. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István, Klacsány Family Kft.
- Február
- 1 db. Wc-csap csere megtörtént a földszinti mosdóban (schell sarokszelep automatikusan záródó.).
- 2 db. Rábalux glória lámpa cseréje a nagyterem folyosóin neonról LED-re.
- A Torony megmaradt alsó részének további bontása (korhadás miatt.)
- Március
- Schell szelep csere alagsori piszoárban+földszinti férfi mosdóban (fejlesztés a régihez képest cserélhető betétesre.)
- Gyepszellőztetés teljes udvari részen+talaj trágyázása, permetezés.
- Kerti bútorok szétszerelése, csiszolása, újra festése.
- Edzőterem eszközeinek festése. (járvány alatt emelkedett a látogatók száma.)
- Április
- Kerti virágtartók, és sziklakertek bővítése, elválasztó korlát készítése, Díszkavics töltéssel. Segítő: Kálmán Zoltán.- Privát bejárat kerítésének (térelválasztó rács) vasanyagának beszerzése. Segítők voltak: Surányi Imre, Paróczi Levente.
- Május
- Falikar meghibásodott világításának szerelése, LED-re cserélése. Segített: Paróczi Bálint.
- Június
- Zsindely, veszélyes hulladék elszállítása a parkolóból Surányi Imre testvér jóvoltából valósulhatott meg két fuvarral. Segítők voltak a felpakolásban: Forgách László, Erdélyi János, Gurbán Péter, Paróczi Zsolt, Paróczi Levente, Paróczi Bálint, Kálmán István.
- Elválasztó rács készítése a Privát bejárat felől. Hegesztés, meglévő kerítés csiszolása, alapozása, festése.
- Július
- Polikarbonát betétek felhelyezése az elválasztó kerítésre.
- Kisteremben 1 db. armatúra cseréje LED re.
- Nyomtató meghibásodása és javítás. végrehajtotta: Alpha print kft. Pajor László
- Július-Augusztus
- Klíma tervezése és előkészületek: Paróczi Zsolt, Kálmán István, Lados Bence.
- Klíma telepítése a nagyteremben Végrehajtotta: Schmall Róbert klímaszerelő.
- Szeptember
- Csőtörés elhárítása. Az udvari öntözőcső kilyukadt a földben, Ásás, csőszakasz cseréje+ új csapszekrény telepítése.
- Kottás szekrény tolórudas zár cseréje, énekkari váróban.
- Flekk javítások a nagyterem falain, kitörések javítása, előkészítés a lábazatok festéséhez.
- Október
- Parkoló nagykapu csiszolása, alapozása, és festése. Fülek hegesztése, hogy ne lehessen kifeszíteni a kaput kulcs nélkül.
- Villanyszekrény szerelése a parkolóban, egér rágta vezeték miatti zárlat megszűntetése. Végrehajtotta: Becz István, Kálmán István.
- November
- Torony felőli nagy kapuk csiszolása, alapozása, festése.
- Keverő asztalhoz fiók készítése.(zárható) 80% -ban kész.
- December
- Lábazati és oszlop festése a kis kiállítás felőli lejáratnál.
2019
- Január:
- Izzócserék LED fényforrás, Opálgolyók pótlása, rendezése, további exit lámpák telepítése. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
- Fényjelzős villanykapcsolók telepítése SZIK részen. Megvalósult. Végrehajtotta: Kósa Sándor József, Kálmán István
- Reflektorok cseréje szószék feletti részen, Kereszt háttérvilágítás cseréje LED szalagra, szószékvilágítás első ütem. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István, létrás segítség, Szabó Zolt.
- Február:
- Hangtechnikai szerelés, kábelezés, keverőasztal javítása Megvalósult. Végrehajtotta: Szabó Zsolt, Kálmán István, Lados Bence, Paróczi Gergő
- Dobogó készítése nagyterem. Befejezetlen.
- Március:
- SZIK 1. Szoba festése Angi, Gergő, Lili költözése előtt. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István, Paróczi Gergő.
- Privát oldali terasz javítása, burkolása. Megvalósult. Végrehajtotta: Forgách László, Kálmán István
- Április:
- Televízió felszerelése a nagyterembe. Megvalósult. Végrehajtotta:Lados Bence, Kósa Sándor József, Kálmán István, Paróczi Gergő, Szabó Zsolt
- Nyomtató cseréje Megvalósult. Előkészítők: Lados Bence, Kálmán István, Végrehajtotta: Alpha print Kft.
- Május:
- WC ülőkék cseréje, SZIK mellékhelyiségekben villanyszerelés, Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
- Június:
- Jubileumi Kiállítás elkészítése az alagsorban. 2021 megvalósítással. Nem indult el a szervezés. (felelős hiányában.) Előkészítők: D.Gere József, Tóth Zs.Tibor
- Ablakcsere kisterem teraszajtóra. Koncepcióterv alapján. Megvalósult. Végrehajtotta: Daloex kft
- SZIK utolsó szoba festése. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István, Szabó Zsolt
- Második TV kivetítő felhelyezése Megvalósult. Végrehajtotta: Lados Bence, Kálmán István, Paróczi Gergő
- Szennyvíz átemelő búvárszivattyú cseréje, Kisterem felöli oldalon. Megvalósult. Végrehajtotta: Becz István e.v. Kálmán István, Tóth Zs.Tibor, id. Kósa Sándor, Fejér János, Gurbán Péter, Paróczi Zsolt
- Július:
- Kapuk festése, Elhalasztva.
- Augusztus:
- Padlófűtés rendszer átmosása. Elhalasztva (Pénzeszköz hiányában).Előkészítő: Szabó Zsolt, Kálmán István
- Szeptember:
- Terasz építése kisterem előtt. Függőben. Tervrajz szükséges.
- Tetőzsindely cseréje, Bevilágító ablak (polikarbonát) telepítése. Megvalósult. Végrehajtotta: PARTNER PLUS CSOPORT Kft. Előkészítők, és utómunkák: Paróczi Zsolt, Elöljáróság, Kálmán István, Csontos Béla. Szakmai tanácsadás: D. Gere József
2018
- Január:
- Villanyszerelés 1. ütem Imaház alagsorának LED- világításra való fejlesztése, Exit lámpák telepítése. Megvalósult. Végrehajtotta: GST-400V Kft.
- Lelkipásztor lakrész pince leválasztása, Függőben: Nincs még megegyezés arról, hogy melyik rész marad gyülekezeti terem, melyik lakrész. Ezt még tárgyalni kell.
- Zuhanyrózsák cseréje alagsor, SZIK, Iroda mellett Megvalósult. Kálmán István
- Február:
- Hangtechnikai szerelés, kábelezés. Megvalósult. Végrehajtották: Hangtechnikai munkacsoport tagjai.
- Március:
- Perlátor cserék 11 mosdó helyiségben, csapszerelés. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
- Április:
- Udvar rendezése, Két Boróka fa kivágása. Megvalósult. Végrehajtották: Paróczi Zsolt, Paróczi Gergő, Őz Balázs, Debreceni Péter, Gurbán Péter, Kálmán István, Csontos Béla, Antal Gergő
- Fák ültetése. Nem valósult meg. Udvar átalakításainak terve nem végleges.
- Május:
- Megszületett egy Koncepcióterv az imaház közösségi tereinek újragondolásának céljából. Előkészítették: Boltos Péter, Paróczi Zsolt, Elöljáróság. Tervezők: Nagy Ágnes, Szilvási Attila
- Július:
- Kerítés faelemeinek bontása, kapuk átalakítása. Megvalósult. Végrehajtották: Kálmán István, Őz Balázs (pánt hegesztés)
- Bicikli tároló festése, Megvalósult. Végrehajtotta: Wágner Ferenc
- Augusztus:
- Kerítés cserépfedése. Átfestése Megvalósult. Végrehajtotta: id. Kósa Sándor, Kálmán István
- Főbejárat terasz burkolatának javítása. Megvalósult. Végrehajtotta: Forgách László, Kálmán István, Fejér János
- Ablakcserék Parkoló oldal 2db ablak. Megvalósult. Végrehajtotta: Daloex Kft.
- Szeptember:
- Eresz javítása, átfestése. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
- radiátor leszerelése, kisterem. Megvalósult. Végrehajtotta:Oláh Sándor
- Október:
- Lábazatfestés 1. ütem, wallkyd festékkel Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
- November:
- Tetőjavítás Novia Gyantával. Megvalósult. SOS. munka Végrehajtotta: Kálmán István, Karai Attila
- Alagsor Világítás 3. üteme.8db. lámpatest cseréje Megvalósult. Végrehajtotta: GST400V kft.
- Parapet eltávolítása, előkészítés a teraszajtóhoz. Megvalósult. Végrehajtotta: Forgách László, Kálmán István
- Kisterem Világításainak cseréje korszerű LED világításokra. Elhalasztva. (Koncepcióterv üteméhez lett igazítva.)
- December:
- Pénzgyűjtő urna elkészítése.Függőben. Adakozás rendjének végleges határozatáig halasztva. Tervezési fázisban elakadt.
- Lábazatfestés 2. ütem Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
2017
Új toronyterveinek összeállítása. Folyamatban. Előkészítették: D.Gere József, idősek munkacsoport (SZIM)
- Április-augusztus:
- Angolaknák süllyedésének megállítása, beázás megszűntetése. Részben megvalósult. (Csak 2 akna készült el.) Kivitelező: GEOTERV KKT. Kőrösi István. Segítettek: Surányi Imre, Kálmán István.
- Április:
- Alutent sátor vásárlása, sörpadok vásárlása,szállítása missziós célra. Megvalósult. Végrehajtották: Kálmán István, Gurbán Péter
- oszlopok festése. Megvalósult. Végrehajtották: Kálmán István és a Műszaki munkacsoport önkéntesei: Jakab Sándor, Kálmán István, Forgách László, Fejér János.
- Május:
- Kulcsok rendezése, kulcsos szekrény telepítése. Megvalósult. Végrehajtották: Kálmán István, Csontos Béla
- Második. Termotéka 1. kazánégőtálcájának cseréje. Megvalósult. Közreműködtek:Tóth Zs. Tibor, Kálmán István, Rejnolds Györgyi Végrehajtotta: Horváth János e.v., Zséli Sándor e.v.
- Imaház műhelyének felszerelése. Megvalósult. Végrehajtották:Kálmán István, Tóth Zs.Tibor, id. Kósa Sándor
- Új takarító szertár építése: Halogatva. Mindig a sor végére hagyom.
- SZIK helyiség festésének 1. üteme. Egy szoba felújítása. Megvalósult. Végrehajtotta:Kálmán István
- Hangszórók állványra helyezése. Megvalósult. Végrehajtották:Kálmán István, Lados Bence
- Június:
- Kiállítás tapétázása, állapotmegőrzés céljából. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
- Július:
- térkő megtisztítása. Főkaput, kisteremmel összekötő részen. Megvalósult. Végrehajtotta: Kálmán István
- Október
- Babaszoba felújítása, és festése. Megvalósult. Végrehajtották: Kálmán István, Szabó Zsolt, Előkészítették: Lados Zsuzsi, Boltosné László Anikó, Szabóné Mike Ildikó, Gurbánné Hetzke Gertrúd
- Tetőzsindely javítása nagyterem feletti rész, beázás megszűntetése, vápa megigazítása. Megvalósult. Végrehajtotta: GetRoof Kft. 2019-re teljesen tönkrement a tető azon része, amit javítottak 2 évre vállaltak garanciát.
- Alagsori férfi mosdó csempéinek újrarakása. Megvalósult. Végrehajtotta: id.Kósa Sándor, Kálmán István
- November:
- Termotéka 2. kazán égőtálcájának cseréje. Megvalósult. Végrehajtották:Horváth János e.v., Zséli Sándor e.v.
- Ratovszky Lépcső bádogozása Megvalósult. Előkészítők: id. Kósa Sándor, Tóth Zs. Tibor, Kálmán István. Végrehajtotta: Koczóh Zoltán bádogos. Nem ázik, funkcionálisan rendben van, de nem jó a dőlésszöge a bádognak, viszont kedvező áron készült el.
- December:
- Nagyteremben hátsó padsorok megemelése, dobogóval való kiegészítése. Meghiúsult.
2016
Torony elbontásának előkészítése, elindítása. Megvalósult a bontás. Végrehajtották: Tóth-Zsámboki Tibor, Péter Gáspár, Péter Róbert, Surányi Imre
- Október- November:
- Imaház tetőzsindelyének cseréje. Lelkipásztori lakás front oldalán, beázás megszűntetése. Megvalósult. Végrehajtották: Bálint József e.v., Tóth- Zs. Tibor, Kálmán István, Surányi Imre.
- November:
- Szociális helyiség átalakítása, kiállításból ruhás tároló építése. Megvalósult. Végrehajtották: Gurbán Péter, Kálmán István, id. Kósa Sándor, Jakab Sándor, Fejér János, Forgách László. Utómunkák: Női kör, szociális munkacsoport.
Hála az Úrnak, hogy ebben a járványos időszakban is velünk volt, és mindig kirendelte a szükséges anyagiakat, hogy megoldjunk problémákat!
Köszönet a segítő, szolgáló testvéreknek, és az adományozó gyülekezetnek!
Köszönet a sok munkáért, és áldozataitokért! Az ÚR Áldja meg a gyülekezetet továbbra is gazdagon!
Szeretettel!
Kálmán István