2024
Gyülekezeti hírlevél – 2024 Nyár
Kedves testvérek!
A gyülekezet elöljáróságával szeretnénk időről időre hírlevélben beszámolni nektek a mindannyiunkat érintő áldásokról, kihívásokról és előttünk álló feladatokról.
Gyülekezeti tábor
Hálásak vagyunk azért, hogy idén is együtt tölthetünk egy hetet augusztus 18-23 között, és már több mint 100-an jeletkeztetek a vajtai gyülekezeti táborra. Bátorítunk mindenkit, aki még nem jelentkezett, hogy gondolja át, mert már csak 2024.08.04. 23:59-ig van lehetőség regisztrálni. Aki esetleg az előleget nem fizette be, azt kérjük, hogy minél hamarabb tegye meg. Természetesen van lehetőség a hátralévő rész teljes befizetésére is.Idén is szeretnénk az imádság, tanítás és dicsőítés, valamint a pihenési lehetőség mellett sok más programmal és játékkal gazdagítani az együtt töltött időt. Ha mindezek megvalósításába szolgálóként is szeretnél bekapcsolódni, úgy jelezd bátran a szervezők felé.
Területek, ahová biztosan be lehet még kapcsolódni:
- gyermekszolgálat
- sportfoglalkozások
Szolgálatra jelentkezni Ujfalusi Zoltán, Rédl Kata és Lados Zsuzsi testvéreknél lehet.
Bemerítés
Hála van a szívünkben, hogy Isten folyamatosan munkálkodik a gyülekezetünkben, és a korábbi évekhez hasonlóan idén is bemerítési alkalomra készülhetünk.
A következő bemerítési ünnepünket szeptember 15-én vasárnap tervezzük megtartani, mert már van jelentkező. Imádkozzunk az alkalomért, hogy minél többek szívét megérintse az Úr az evangélium üzenetével.
Evangélizációs Istentisztelet
Szeptember 29-én vasárnap 10 órai kezdettel szeretnénk egy evangélizációs Istentiszteletet tartani, amikor Szabó Balázs gospel énekessel egészül ki a dicsőítő csapatunk.
Szeretnénk, ha ez egy olyan alkalom lenne, ahova bátran hívhatjuk barátainkat, rokonainkat és ismerőseinket. Imádkozó szívvel gondoljunk erre a vasárnapra, és kérjük Isten vezetését és bölcsességét abban, hogy kiket hívjunk el.
Házicsoport buzdítás
Ahogyan azt már korábban többször hirdettük, szívünkön van az, hogy a gyülekezet lelki növekedését kiscsoportokkal is támogassuk. Hálásak vagyunk a meglévő csoportokért, amelyek heti / 2 heti rendszerességgel összejönnek házanként / az Imaháznál, hogy közösen átbeszéljék a vasárnapi tanítást, és imádkozzanak egymásért.
Ősztől tervezzük az újabb csoportok indítását. Aki szeretne ilyenben részt venni, vagy akár a vezetését is szívesen vállalná, kérjük, jelezze valamelyik elöljárónak.
Gyülekezeti köszöntő felületek
Mivel vágyunk a gyülekezetünk lelki megújulására, ezt szeretnénk segíteni, támogatni arculatunk frissítésével és a kommunikációs felületek megerősítésével is.
E munka részeként szeretnénk az épületünk főbejáratainál több ütemben kialakítani olyan köszöntő felületeket, amelyek elsőként fogadják az imaházba belépőket, és amelyeket folyamatosan lehet majd díszíteni és frissíteni. Emiatt a jelenleg a bejáratoknál lévő, névre szóló tárolóhelyek szükségességét felülvizsgáljuk. Amennyiben egy adott szolgálathoz, funkcióhoz szükség van még rá, áthelyezzük egy új helyre. Minden érintettet megkérdezünk, hogy felmérjük az igényeket, hogy milyen szolgálathoz van szükség tárolóra majd az új helyen is. Kérdés esetén keressétek a vezetőségben Gurbán Pétert.
Célgyűjtés: napelem, nyílászárók
Annak érdekében, hogy az Istentől kapott eszközeinkkel jól sáfárkodjunk, a Műszaki munkacsoportok vezetésével folyamatosan dolgozunk azon, hogy a gyülekezeti épületünk működését a lehető legenergiahatékonyabb módon tudjuk biztosítani.
Ennek érdekében az alábbi, a gyülekezet által elhatározott munkákat végeztük el, a korábbi célgyűjtés eredményéből:
- Légkondícionálók felszerelése:
- 3 db a nagyteremben
- 1 db a kisteremben
- 2 db az emeleten (SZIK-es rész, Ifi terem)
- 2 db a szolgálati lakásban
- Nyílászárók felújítása
- Kisterem
- Parkoló felőli ablakok egy része
- Izzók LEDre cserélése
- H-tarifa előkészületek
Lezárás előtt áll a napelem első fázisa és a H-tarifa bevezetése, ezeknél már csak az óracserére várunk.
Tervezzük a komoly energiaveszteséget okozó nyílászárók cseréjét az imaházban: 4 db nagy ablak az utca felé, valamint 4 db ablak a parkoló felé.
Az előttünk álló tervek megvalósításhoz szeretnénk célgyűjtést meghirdetni ‘Energetika’ jeligére. Támogatásokat Csontos Bélánál készpénzben vagy a gyülekezet számlaszámára lehet küldeni.
2023
Gyermekeink a mi felelősségünk! (6)
13 Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.
Márk 10,13-16
14 Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.
15 Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.”
16 Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Tudom többnyire hívők olvassák amit írok, de van olyan aki tiltja, hogy gyermeke Jézushoz menjen, Ő hozzá ragaszkodjon, Őt kövesse? Remélem nincs! Mert ez is a mi felelősségünk, a szülők felelőssége. Mit tett Jézus amikor a gyermekeket nem engedték hozzá? Megharagudott! Ennyire fontosak számára a gyermekeink, akiket áldásként, ajándékként adott számunkra. Tehát ne vonjuk meg gyermekeinktől Jézust, és ne vonjuk magunkra Urunk haragját!
Ámen!
2023
Házas est
Május 19-én, pénteken 17 órától szeretettel várunk mindenkit egy házas estre.
Ez az alkalom mintegy bevezetője lenne a szeptemberben induló házas kurzusnak. Mivel ez nem része a kurzusnak, így arra mindenkit szeretettel várunk, attól függetlenül, hogy majd részt vesz-e a kurzuson.
Gyakorlatias és intenzív előadás és beszélgetés várható amit a Muzslai házaspár vezet majd.
Szeretnénk biztosítani gyerekfelügyeletet is azok számára, akik nem tudják megoldani a gyerekek elhelyezését.
Kérjük, hogyha szeretnétek résztvenni ezen az alkalmon akkor regisztráljatok ITT
Kérjük, hogy imádkozzatok az előadókért és a házaspárokért. Szeptemberben pedig elindul majd a 12 hetes kurzus is, ahova bátran jelentkezzetek, hátha el tudunk indítani párhuzamosan 2 csoport is!
A kurzusról néhány sor:
Életre szóló házasság
Minden házaspárnak ajánlott ez a kurzus! Sokan azt gondolják, hogy házas kurzusra akkor kell jelentkezni, ha bajban vagyunk… Ez egy tévedés! Autónkat sem akkor visszük szerelőhöz, amikor elromlott, hanem időről-időre szervízbe megyünk vele, hogy karban tartsuk és megelőzzük a kialakuló hibákat. Ezzel elkerüljük, hogy út közben lerobbanjunk vele, és egy távoli helyen egy nagyon kellemetlen és költséges probléma átélőivé váljunk ! Ne engedjük, hogy hasonló történjen házasságunkkal! Akár példa értékű is lehet házasságunk, akár kisebb-nagyobb nehézségekkel küzdünk, sőt, akár a válás szélén állunk, vagy túl vagyunk rajta – a 2=1 kurzusa megfelelő válaszokat tud nyújtani számunkra!
A kurzusban tizenkét héten át heti egy alkalommal találkozunk a házaspárokkal, és a tankönyv segítségével a házasság egy-egy fontos területéről tanítunk, illetve beszélgetünk. Beszélünk a pároknak a házassági szövetségről, az egy testté válás folyamatáról. Bemutatjuk, hogy mi a szerepe a férjnek és a feleségnek, hogyan tudnak előrelépni a megbocsátás és az egyetértésre jutás területén. Szó van még a szexuális életről, ahol szintén nagyon sok esetben szükség van gyógyulásra, valamint arról, hogy együtt hogyan harcoljanak egymásért és a házasságukért. Rávezetjük őket, hogy vizsgálják meg eddig milyen életmintákat követtek, és ha szükséges, hogyan tudnak ezen változtatni. Végül segítünk nekik abban, hogy értelmet találjon a házasságuk, rámutatunk, hogy együtt, egységben milyen erősek, csodálatos kincsek, valamint egymást segítve és kiegészítve van jövőjük.
Kevesen tudják, hogy mit jelent az egy-test kapcsolat szellemi, lelki és fizikai gyakorlati megvalósítása, és azt, hogy minden házaspárnak van egy fantasztikus közös elhívása, amelyet, ha megismernek, és együttes hittel megvalósítanak, akkor egy igazán boldog és kiteljesedett életet fognak élni!
Az országban sok-sok helyen megtalálhatóak kurzusvezetőink, de ha közeletekben mégsem találsz elérhető kurzus vezetőket, akkor online kurzusokon keresztül is részt vehettek!
A 2=1 Misszió vágya és célja, hogy minden otthon erővel és szeretettel teljes erőmű-otthonná váljon! Váljon a tiétek is azzá!
Az Életre szóló házasság kurzuson megtudhatod:
- Szövetség vagy szerződés a házasságotok? Mi a különbség?
- Hogy válhat két ember eggyé?
- Mik a szerepeink férfiként és nőként?
- Mi a kulcs ahhoz, hogy soha ne váljunk el?
- Hogyan lehet túllépni a hűtlenség és megcsalás tragédiáján?
- Akadályozó vagy segítő vagy a házasságodban?
- Lehetséges-e megbocsátani? Hogyan és miért?
- Hogyan jussunk egységre?
- Mi a házasság igazán jó alapja?
- Hogyan és milyen magokat vessünk, hogy jót arathassunk?
- A szexuális élet Isten számára tabu vagy ajándék?- Mi az igazi intimitás?
- Hogyan legyél változatos?
- Hogyan tehetsz meg minden tőled telhetőt csapatjátékosként?
- Hogyan fedezhetjük fel közös életcélunkat, és hogyan valósítsuk meg?
2023
Hírlevél – 2023 tavasz
Gyülekezeti szolgálatok
Hálásak vagyunk az meglévő és folyamatosan futó szolgálatokért, szolgálattevőkért és azért is, hogy a gyülekezetünk bővül és növekszik, ami által újabb szolgálati lehetőségek alakulnak.
Többen jelezték, hogy szeretnének bekapcsolódni szolgálatokba és ennek kapcsán az elöljáróság szívén volt, hogy a gyülekezet elé hozzunk egy összefoglalót, amely tartalmazza a már futó szolgálatokat és azokat a lehetőségeket amiket el lehet indítani.
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.
Lukács 10,2
Buzdítunk mindenkit, hogy imádkozzon a gyülekezeti szolgálatokért, szolgálókért és a saját szolgálatunkért, hogy Isten vezessen minket abban, hogy mire hívott el, hol munkálkodjunk az Ő aratásában.
Csatolva küldjük a dokumentumot, amiben összefoglaltuk azokat a lehetőségeket amit mi látunk, de örömmel fogadunk minden javaslatot, visszajelzést további szolgálati lehetőségekről.
Amennyiben kérdésed van, vagy jelentkezni szeretnél valamelyik szolgálatra, kérlek jelezd Lados Bencénél vagy Zsuzsinál, és ők örömmel segítenek neked.
Házas est
Május 19-én, pénteken 17 órától szeretettel várunk mindenkit egy házas estre.
Ez az alkalom mintegy bevezetője lenne a szeptemberben induló házas kurzusnak. Mivel ez nem része a kurzusnak, így arra mindenkit szeretettel várunk, attól függetlenül, hogy majd részt vesz-e a kurzuson.
Gyakorlatias és intenzív előadás és beszélgetés várható amit a Muzslai házaspár vezet majd.
Szeretnénk biztosítani gyerekfelügyeletet is azok számára, akik nem tudják megoldani a gyerekek elhelyezését.
Kérjük, hogyha szeretnétek résztvenni ezen az alkalmon akkor regisztráljatok ITT
Kérjük, hogy imádkozzatok az előadókért és a házaspárokért. Szeptemberben pedig elindul majd a 12 hetes kurzus is, ahova bátran jelentkezzetek, hátha el tudunk indítani párhuzamosan 2 csoport is!
A kurzusról néhány sor:
Életre szóló házasság
Minden házaspárnak ajánlott ez a kurzus! Sokan azt gondolják, hogy házas kurzusra akkor kell jelentkezni, ha bajban vagyunk… Ez egy tévedés! Autónkat sem akkor visszük szerelőhöz, amikor elromlott, hanem időről-időre szervízbe megyünk vele, hogy karban tartsuk és megelőzzük a kialakuló hibákat. Ezzel elkerüljük, hogy út közben lerobbanjunk vele, és egy távoli helyen egy nagyon kellemetlen és költséges probléma átélőivé váljunk ! Ne engedjük, hogy hasonló történjen házasságunkkal! Akár példa értékű is lehet házasságunk, akár kisebb-nagyobb nehézségekkel küzdünk, sőt, akár a válás szélén állunk, vagy túl vagyunk rajta – a 2=1 kurzusa megfelelő válaszokat tud nyújtani számunkra!
A kurzusban tizenkét héten át heti egy alkalommal találkozunk a házaspárokkal, és a tankönyv segítségével a házasság egy-egy fontos területéről tanítunk, illetve beszélgetünk. Beszélünk a pároknak a házassági szövetségről, az egy testté válás folyamatáról. Bemutatjuk, hogy mi a szerepe a férjnek és a feleségnek, hogyan tudnak előrelépni a megbocsátás és az egyetértésre jutás területén. Szó van még a szexuális életről, ahol szintén nagyon sok esetben szükség van gyógyulásra, valamint arról, hogy együtt hogyan harcoljanak egymásért és a házasságukért. Rávezetjük őket, hogy vizsgálják meg eddig milyen életmintákat követtek, és ha szükséges, hogyan tudnak ezen változtatni. Végül segítünk nekik abban, hogy értelmet találjon a házasságuk, rámutatunk, hogy együtt, egységben milyen erősek, csodálatos kincsek, valamint egymást segítve és kiegészítve van jövőjük.
Kevesen tudják, hogy mit jelent az egy-test kapcsolat szellemi, lelki és fizikai gyakorlati megvalósítása, és azt, hogy minden házaspárnak van egy fantasztikus közös elhívása, amelyet, ha megismernek, és együttes hittel megvalósítanak, akkor egy igazán boldog és kiteljesedett életet fognak élni!
Az országban sok-sok helyen megtalálhatóak kurzusvezetőink, de ha közeletekben mégsem találsz elérhető kurzus vezetőket, akkor online kurzusokon keresztül is részt vehettek!
A 2=1 Misszió vágya és célja, hogy minden otthon erővel és szeretettel teljes erőmű-otthonná váljon! Váljon a tiétek is azzá!
Az Életre szóló házasság kurzuson megtudhatod:
- Szövetség vagy szerződés a házasságotok? Mi a különbség?
- Hogy válhat két ember eggyé?
- Mik a szerepeink férfiként és nőként?
- Mi a kulcs ahhoz, hogy soha ne váljunk el?
- Hogyan lehet túllépni a hűtlenség és megcsalás tragédiáján?
- Akadályozó vagy segítő vagy a házasságodban?
- Lehetséges-e megbocsátani? Hogyan és miért?
- Hogyan jussunk egységre?
- Mi a házasság igazán jó alapja?
- Hogyan és milyen magokat vessünk, hogy jót arathassunk?
- A szexuális élet Isten számára tabu vagy ajándék?- Mi az igazi intimitás?
- Hogyan legyél változatos?
- Hogyan tehetsz meg minden tőled telhetőt csapatjátékosként?
- Hogyan fedezhetjük fel közös életcélunkat, és hogyan valósítsuk meg?
2023
Gyógyító kapcsolataink (7) – Irány…
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.
Filippi 4,8
Gyakorlat/elhatározás: Ne mérgezzük magunkat és a körülöttünk lévőket sem! Irányítsuk figyelmünket arra, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, nemes és dicséretes! „A szeretet… nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” (1Korinthus 13:5–6)
Ma, vasárnap, Megváltónk feltámadásának ünnepnapján idézzük fel azt is, mennyi jót tett velünk az Úr a mögöttünk hagyott héten!
Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. (Zsoltárok 34:9)
Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. (Zsoltárok 103:2–5)
2023
Hírlevél 2023 – Tél
Kedves Testvérek!
A gyülekezet elöljáróságával szeretnénk időről időre hírlevélben beszámolni nektek a mindannyiunkat érintő áldásokról, kihívásokról és előttünk álló feladatokról.
Tartalom
- Gyülekezeti imahét/imaév
- 2023-as tervek
- Úrvacsorai alkalmak
- Házirend
- Vasárnapi szolgálattevők
- Tavaszi nagytakarítás
Gyülekezeti imahét/imaév
Hála van a szívünkben, hogy már évek óta minden januárban ima és böjt heteket tartunk.
Az idei évben Isten többeknek a szívére helyezte, hogy ez ne csak néhány hét legyen, hanem az egész évet szánjuk oda arra, hogy Isten jelenlétében vagyunk, és egységben, a tőle kapott témákért imádkozunk.
Bátorítunk minden testvért, hogy vegyen részt a imára való buzdításban! Ha Isten erre indít titeket, akkor jelezzétek Makaji Katának.
Az imatémákat a gyülekezet zárt facebook csoportjában illetve honlapunkon is tudjátok követni:
2023-as tervek
Szívünkön van, hogy a testvéri közösséget minél több formában éljük meg, épp ezért idén is változatos lehetőséget szeretnénk erre biztosítani. A következő alkalmakat tervezzük:
- havonta egy vasárnapi közös étkezés
- közös kirándulás
- gyülekezeti hétvége/tábor
- húsvéti csendesnap (április 8. szombat)
- missziós gyermek- és családi nap(ok)
- imaestek
Ha van indíttatásod arra, hogy a fenti programokon ne csak résztvevőként legyél jelen, hanem szívesen vállalnál felelősséget a szervezésben, lebonyolításban is, akkor bátran jelezd az elöljáróság felé.
Emellett örömmel fogadunk bárkitől további program ötleteket, javaslatokat.
Úrvacsorai alkalmak
Az elmúlt hónapok során láthattátok azt a kezdeményezést, hogy az Úrvacsorai Istentiszteletek fél órával korábban, 9:30-kor, közös dicsőítéssel és imával kezdődnek. Ezt a továbbiakban is folytatni szeretnénk. Ezeken az alkalmakon lehetőség lesz közösen imádkozni és hosszabban elmerülni az imádatban fél 10-től, majd az Úrvacsoravétel közben és után orgonával kísért dicsőítés lesz.
A hónap többi vasárnapján az eddig rend szerint továbbra is 9:15-től közös imádkozással kezdjük az istentiszteletet.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően, változatlanul van lehetőség arra, hogy aki nem tud részt venni az istentiszteleteken, azokkal az otthonukban Úrvacsorázunk.
Akinek erre van igénye, kérjük jelezze Paróczi Zsoltnak!
Házirend
Öröm és hála van a szívünkben, hogy a látásunknak megfelelően a gyülekezetünk épülete egyre több missziós célú programnak, szolgálatnak tud helyet biztosítani az istentiszteleti alkalmakon kívül.
A megnövekedett igénybevétel rávilágított arra, hogy az épületünk rendje és tisztasága közös felelősségünk.
Annak érdekében, hogy az imaházunkban minden szolgálat és program jó rendben működjön, a különböző szolgálattevőkkel egyeztetve létrehoztuk a gyülekezetünk házirendjét.
A házirendet csatolva találjátok, kérlek olvassátok át, örömmel várjuk a visszajelzéseket! A közös tanácskozáson lesz lehetőségünk személyesen is beszélni róla.
Vasárnapi szolgálattevők
A gyülekezeti honlapon megtalálható a szolgálati beosztás, ahol a vasárnapi szolgálattevőket, programokat gyűjtjük össze.
Ugyanitt találtok egy táblázatot a különböző szolgálati területek felelőseiről is, elérhetőségeikkel együtt. Ha kérdésetek, kérésetek van egy adott szolgálattal kapcsolatban, őket kereshetitek.
Tavaszi nagytakarítás
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz nagytakarítás, melyet március 25-én szombaton, 9 órától tartunk. Szeretettel várunk minden testvért.
Áldást kívánva,
az elöljáróság
2023
Dicsőítő est – Közelség
2023.01.29. vasárnap 17:00
Szeretettel várunk téged a dicsőítő estünkre. Mindig nagy áldás származik abból, amikor egy szívvel és egy lélekkel keressük Isten közelségét és jelenlétét. Ő megígérte azt, hogyha zörgetünk, megnyitja az ajtót, közel van a megtört szívűekhez és MINDENKIHEZ, aki hívja őt. Ezzel az izgalommal és vágyakozással készülünk, és hívunk téged, hogy csatlakozz közénk az imádatban. Keressük együtt Istenünk jelenlétét, amelyből gyógyulás, élet, reménység és békesség fakad!
Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.
Zsoltárok 145:18
2022
Bill Drake Band koncert
Szeretettel várunk mindenkit július 17-én, vasárnap 18:00 órára a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezethez
Bill Drake amerikai gospel – rock énekes Remény című koncertjére.
A belépés díjtalan.
2022
Támogassuk a háború elől menekülőket!
Az ukrán háború következményeinek enyhítését a Szigetszentmiklósi Baptista gyülekezeten keresztül is támogathatjátok!
Van lehetőség a személyes adakozásra Istentiszteleti alkalmainkon.
Gyülekezetünk bankszámla száma:
Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
11742252-20023261
Kérjük utalás estén a közlemény rovatba írd bele, hogy milyen céllal küldöd adományod (ukrán háború).
Nemzetközi (IBAN) számlaszám:
HU22 1174 2252 2002 3261 0000 0000
SWIFT (BIC) code: OTPVHUHB