Ne félj tanítvány lenni
Description
Lukács 5,1-11
Péter halfogása
5 Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt.
2 Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták.
3 Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot.
4 Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: "Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!"
5 Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat."
6 S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik;
7 ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek.
8 Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!"
9 A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek;
10 de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: "Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!"
11 Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.
Details
- Date: 2024.01.28.
- Topics: félelem, Tanítványság
- Preacher: Molnár Ambrus
- Books: Lukács evangéliuma
- Series: Tanítványság
- Passage: Lukács evangéliuma 5,1-11
- Service Type: Istentisztelet
Vélemény, hozzászólás?