Hol vannak a vádlóid?
Description

Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet vasárnap délelőtti alkalma!

János evangéliuma 8,1-12 – Hol vannak a vádlóid? – Paróczi Zsolt szolgálata

János evangéliuma 8,1-12
Jézus és a házasságtörő asszony
1 Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. 2 De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. 3 Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, 4 és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. 5 Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” 6 Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. 7 Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” 8 És lehajolva tovább írt a földre. 9 Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” 11 Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” 12 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Details